MotoGP: dráma a negyedik edzésen; Lorenzóé a pole

Vágólapra másolva!
2018.08.25. 18:22
null
Tito Rabatot helikopterrel szállították kórházba (Fotó: AFP)
Jorge Lorenzo szerezte meg a pole pozíciót a gyorsaságimotoros-világbajnokság Brit Nagydíján a MotoGP kategóriában. Tito Rabatot helikopterrel szállították kórházba.

 

A holnapi időjárás-előrejelzés minden egyes platformon esőt mutat a silverstone-i pályára, ami a MotoGP negyedik szabadedzésén történteket elnézve nem sok jóval kecsegtet. A pilóták első reakciója szerint az aszfaltcsík nagy eső esetén nem lesz alkalmas a versenyzésre. Az egyedüli, amiben reménykedhetünk, hogy az előrejelzések megint tévednek, hiszen mára egyáltalán nem mutattak esőt. Anglia persze pont erről a kiszámíthatatlanságról híres.

Nagyjából az edzés felénél a pálya egy részén esni kezdett, majd néhány perccel később leszakadt az ég. Ennek eredményeképpen a hetes kanyarban (és már az azt megelőző féktávon) olyan szinten állt meg a víz, hogy a pilótáknak esélyük sem volt megállni.

BEZZECCHI BUKOTT, MARTIN ÚJABB CSODÁT VITT VÉGHEZ

Húsz perccel a Moto3-as időmérő vége előtt is csöpögni kezdett az eső (ekkor még Fabio Di Giannantonio állt az élen), de hamar abba is hagyta, így az utolsó percekben még újra próbálkozhattak a pilóták, hogy megfussák a leggyorsabb kört.

A nagy hajrában Marco Bezzecchi bukott a leintés előtti utolsó gyors körén a 9-es kanyarban, így csak a 11. helyről indulhat holnap.

Di Giannantoniónak ismét nem sikerült megszereznie élete első pole-ját, négyen is elé kerültek az utolsó pillanatban.

Végül Jorge Martin szerezte meg a rajtelsőséget a 6. helyről javítva. Jaume Masia a 10. helyen állt a leggyorsabb köre előtt, és csupán egyetlen ezredmásodperccel maradt le a pole-ról. Lorenzo Dalla Porta – aki a 14. helyről tudott feljönni – a harmadik helyről várja a futamot.

Először Álex Rins bukott, aki szó szerint leugrott a motorról menet közben, amikor már látta, hogy nem fog tudni sem megállni, sem lelassulni eléggé, hogy bevegye a kanyart.

A spanyol Suzukija a felfújható védőfal alatt landolt, míg Rins azonnal talpra pattant, és heves mutogatással próbált jelezni versenytársainak. Jorge Lorenzo és Aleix Espargaró is kiszaladt, de ők sem estek el.

Ezután csapódott be Tito Rabat motorja, ő méterekkel előbb érhetett földet a kavicságyban (sajnos egyetlen kameraállásból sem tudták – vagy akarták – megmutatni, hogy mi történt pontosan), és valószínűleg a pályának hátat fordítva állt/sétált, amikor a szintén bukó Franco Morbidelli motorja elütötte. Elsőre úgy tűnt, Rabat jobb lába sérülhetett meg, de utána sokáig a kavicságyban ápolták, és nem tették mentőautóba.

Két tényező okozta a baleseteket: egyrészt nem tudták felmelegíteni a karbon féktárcsákat, emiatt nem tudtak eléggé lelassítani, majd a pályán álló víz miatt tapadásuk sem volt. Ahogy Cal Crutchlow fogalmazott, a pálya olyan volt, mint a tükör, semmit sem lehetett látni belőle.

Nem sokkal ezután elállt az eső, kisütött a nap, és egyes részeken percek alatt felszáradt a pálya.

A félig vizes félig száraz pályán Bradley Smith és Álex Rins jutott tovább a Q1-ből. A Q2 aztán ismét jókora késéssel kezdődött el, mert meg kellett várni, amíg a helikopter visszaér a pályára Rabat kórházba szállítása után.

A pole pozíciót végül a spanyol Jorge Lorenzo szerezte meg, a második helyen az olasz Andrea Dovizioso végzett, a harmadik a francia Johann Zarco lett.

MOTOGP,SILVERSTONE
IDŐMÉRŐ EDZÉS

1. Jorge Lorenzo (spanyol, Ducati) 2:10.155 perc
2. Andrea Dovizioso (olasz, Ducati) +0.159 mp hátrány
3. Johann Zarco (francia, Yamaha) +0.284
4. Cal Crutchlow (brit, Honda) +0.460
5. Marc Márquez (spanyol, Honda) +0.928
6. Danilo Petrucci (olasz, Ducati) +1.162

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik