MotoGP: csak az eső tudta megállítani Márquezt az időmérőn

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2018.10.27. 09:28
null
Márquez indulhat az élről Ausztráliában (Fotó: AFP)
Félelmetes ilyen körülmények között motorozni, de menni kell, vagy lemaradsz – ezek voltak az első reakciók a MotoGP Ausztrál Nagydíjának időmérője után. A reggeli eső után ugyan hamar felszáradt a pálya, de a hatalmas szél egész nap megnehezítette a versenyzők dolgát. A nap végén pedig ismét megjelentek az esőcseppek, pontosan a királykategória időmérő edzésének kezdetekor, majd az utolsó percekben.

A Phillip Island-i pálya a nagyon gyors kanyarjairól híres, ideális időjárási körülmények között az egyik legélvezetesebb és legnépszerűbb helyszín a versenyzők körében. De nem 15 fok körüli hőmérsékletben, hatalmas szélben és szitáló esőben. Ilyenkor a pilótáknak nagyon nehéz megtalálniuk a limitet, ami elválasztja őket az eséstől.

Ahogy mondani szokás, bátraké a szerencse, ma pedig Marc Márquez volt a legbátrabb és egyben legügyesebb a kvalifikáción. A friss hétszeres világbajnok használta ki a legjobban azokat a perceket, amikor nem esett az eső.

Az utolsó gyors körök ezúttal a zsákban maradtak, hiszen néhány perccel a leintés előtt megint beköszönt egy kisebb zivatar a pálya egyes szakaszait érintve.

A Márquez mellől induló Maverick Vinales nagyon nagy reményekkel várja a holnapi futamot. A harmadik leggyorsabb Johann Zarco volt, aki a legijedtebbnek tűnt a hektikus időjárású időmérő után. Saját bevallása szerint is időre van szüksége, hogy visszaálljon a pulzusa.

A szabadedzéseken leggyorsabb Andrea Iannone a negyedik helyen zárta a kvalifikációt, nagy kérdés, hogy sikerül-e végre egy futamon át megtartania gyors egykörös formáját, és feljebb lépni a dobogó harmadik fokánál, ami idén eddig a legjobb eredménye.

Az argentin futamot nem számítva Andrea Dovizioso az idei legrosszabb rajthelyét szerezte meg, csak a kilencedik lett. Az előző futam nullázása után Dovinak 9 pontra olvadt az előnye az összetett második helyén Valentino Rossival szemben, aki a 7. helyről rajtolhat holnap.

Hafizh Syahrin először jutott be a Q2-be (ráadásul a szabadedzések eredménye alapján), és tizedikként zárt, míg a Jorge Lorenzót helyettesítő Álvaro Bautista bukott, így 12. lett.

PASINI: KAVICSÁGYBÓL A PARC FERMÉBE

Hatalmas meglepetésekkel zárult a Moto2-esek kvalifikációja. A világbajnoki összetettben élen álló Francesco „Pecco” Bagnaia csak a 16. rajthelyet szerezte meg, egyszerűen nem tudott mit kezdeni a hatalmas széllel.

Tegnap mind a két tréninget a negyedik helyen zárta az olasz, mögötte egyből legnagyobb riválisával, Miguel Oliveirával, akinek aztán szintén siralmasan sikerült az időmérője, 20. lett.

A pole pozíciót végül Mattia Pasini szerezte meg olyan „pasinisan”, hiszen négy perccel az edzés vége előtt bukott a 4-es kanyarban. A korábban megfutott ideje azonban így is elég volt az első helyhez.

A második helyet az egész hétvégén jól szereplő Marcel Schrötter harcolta ki, a harmadik Xavi Vierge lett.

Álex Márqueznek szintén szerencséje volt, hiszen úgy lett hetedik, hogy az edzés 10. percében hatalmasat bukott. Az előtte haladó Steven Odendaal valószínűleg elváltotta magát, Márqueznek pedig a nagy tempókülönbség miatt esélye sem volt elkerülni az ütközést. Ugyan nem sérült meg, de megütötte a fejét, ezért nem engedték ki újra a pályára.

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

A holnapi lesz az első alkalom, hogy Pecco Bagnaia megszerezheti élete első világbajnoki címét, ehhez 13 ponttal kell többet szereznie, mint Oliveria.

Azaz Bagnaia világbajnok lehet holnap, ha...
– megnyeri a futamot, és Oliveira nem végez előrébb, mint 5.
– második lesz, és Oliveira nem végez előrébb, mint 9.
– harmadik lesz, és Oliveira nem végez előrébb, mint 13.
– negyedik lesz, és Oliveira nem szerez pontot

JORGE MARTÍN 10. ALKALOMMAL A POLE-BAN IDÉN

A legkisebbeknél visszaállt a „világ rendje”, és Jorge Martín ismét megszerezte a rajtelsőséget (idén a tizediket), két nehézségekkel teli hétvége után.

Thaiföldön ugye egy masszázs során begyulladt egy ideg a korábban sérült kezében, Japánban pedig bukott a versenyen. Ezek miatt mindössze egy pontra olvadt az összetettbeli előnye Marco Bezzechi előtt, aki már három bukáson is túl van a mostani hétvégén és csupán a 15. lett a mai időmérőn.

Martín csapattársa, a világbajnoki címért még szintén harcban lévő Fabio Di Giannantonio a 17. helyről várja a holnapi futamot.

GYORSASÁGIMOTOROROS-VB
IDŐMÉRŐ
MOTOGP

1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 1:29.199
2. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) +0.310
3. Johann Zarco (francia, Yamaha) +0.506
MOTO2
1. Mattia Pasini (olasz, Kalex) 1:33.368
2. Marcel Schrötter (német, Kalex) +0.256
3. Xavi Vierge (spanyol, Kalex) +0.353
MOTO3
1. Jorge Martín (spanyol, Honda) 1:36.591
2. Darryn Binder (dél-afrikai, KTM) +0.257
3. Szaszaki Ajumu (japán, Honda) +0.526

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik