MotoGP: aki szerint Márquez túlvállalta magát, nem sokat tud a motorozásról

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2020.07.20. 09:36
null
Marc Márquez üzent a sérülése után (Fotó: Marc Márquez)
„A dolgok néha nem úgy történnek, ahogy várod. De a legfontosabb, hogy felállj és menj tovább. Remélem, élveztétek a felzárkózást. Most egy műtét vár rám, hogy helyre tegyék a törött jobb felkarom. Ígérem, hogy amilyen hamar csak lehet, visszatérek, még erősebben” – üzent a közösségi médiában Marc Márquez.

A nyolcszoros világbajnok a Spanyol Nagydíj vége előtt három körrel bukott, sérülése súlyosnak tűnik, de azt még nem tudni, hogy mennyire.

A posztban látható képen ugyan próbál mosolyogni, de az arcán és a szemeiben látható szomorúság és fájdalom nem egy megszokott látvány tőle. Függetlenül attól, hogy ki kinek drukkol, látva, amit tegnap véghez vitt a szezonnyitón, azt, ahogy a 16. helyről szinte az egész mezőnyön átgázolva feljött harmadiknak, csak abban reménykedhetünk, hogy hamarosan újra motoron ül majd.


„Marc ma is megmutatta, hogy miért bajnok és miért az egyik legjobb versenyző a világon– kezdte kollégánknak a csapattárs, az öcs, Álex Márquez a futamot követően.

„Hihetetlen versenyt futott. Előttem volt, amikor visszatért a pályára, és három kör után eltűnt a képből. Nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy a harmadik helyen ment már, amikor elesett, azt hittem, hogy hetedik vagy nyolcadik volt. Emberek vagyunk, bárki megsérülhet, de remélem, hogy gyorsan visszatér majd.”

Felvetődött a kérdés, hogy tudja-e majd használni a futam során rögzített információkat a saját fejlődésére, gyorsulására.

„Ha megnéznénk és használni akarnánk Marc mai adatait, akkor megsemmisülnénk. Hihetetlen volt, amit ma tett. Mindannyian tudjuk, hogy ő volt ma a leggyorsabb. Először nem engedtek be hozzá, később a lakókamionban találkoztunk. Tudja, hogy súlyosan megsérült, és nem optimista.”

NEM VÁLLALTA TÚL MAGÁT

Sokan rögtön az esés után kritizálni kezdték Marc Márquezt, hogy túlvállalta magát, a kelleténél jóval többet kockáztatott, és teljesen feleslegesen kergette bele magát egy bukásba.

„Nagyon-nagyon erős volt ma, de a bukás esélye magas volt ma. Mindannyian egy kicsit lassabbra vettük a tempót, ő pedig már az első körökben közel volt ahhoz, hogy elessen. De ez van, ez a versenyzés. Úgy javíthatsz a körödön akár csak néhány tizedet, ha többet kockáztatsz, ám ennek ára van. Mivel az idei bajnokság nagyon rövid, néha gondolni kell erre is és kevesebbet reszkírozni. Mindannyian tudjuk, hogy Marc mindig a határon megy, ő ilyen. Azok, akik azt mondják, hogy túl nagy kockázatot vállalt, nem sokat tudnak a motorozásról és az eddig elért eredményeiről – reagált a felvetésekre Márquez jövő évi csapattársa, korábbi Moto2-es nagy ellenfele, Pol Espargaró.

Márquez mentalitásáról, de főként a teljesítményéről a dobogósok is elismerően nyilatkoztak. A futamgyőztes Fabio Quartararo is elmondta, a nyolcszoros spanyol világbajnoknak volt a legjobb tempója egész vasárnap.

„Egyetértek, de nem a mentalitása a kérdés, hanem a tempója. Sokkal gyorsabb volt. hibázott, pedig a dobogó a kezében volt. De amikor megvan a tempód, akkor megpróbálod, ahogy ő is tette ma. Szóval nem igazán vagyok meglepve. Ez a rossz része a sportunknak. Nagyon rossz. Versenyzők vagyunk és mindenkit le akarunk győzni” – mondta Andrea Dovizioso.

Márquez és a többi pilóta sérüléséről az alábbi videóból tudhatnak meg további részleteket:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik