MotoGP: a munka fele elvégezve, Márquez indulhat az élről

Vágólapra másolva!
2019.04.13. 23:02
null
Márquez az edzés elején megfutott körével megnyerte az időmérőt (Fotó: AFP)
Az égiek megkegyelmeztek a gyorsaságimotoros-világbajnokság mezőnyének, így a törölt harmadik szabadedzések után végre pályára gurulhattak a versenyzők az időmérőre.

 

 

Kezdjük a királykategóriával, akik természetesen a kvalifikáció előtt a negyedik szabadedzést is teljesítették, melynek nagy részében még vizes volt a pálya, de az utolsó tíz percben már felkerültek a slick gumik.

Marc Márquez ismét megmutatta, hogy miért ő a CoTA királya, nagyon gyorsan alkalmazkodva a körülményekhez közel két másodpercet (!) vert az egész mezőnyre. Hihetetlen látni, hogy mekkora önbizalommal tud ezen a pályán (is) menni, ami ilyen időjárási körülmények között különösen fontos és döntő tud lenni. Teljesen tisztában van vele, hogy mit csinál a motor alatta és nagyon pontosan meg tudja találni a határt, ahol a leggyorsabban lehet motorozni.

Következhetett a Q1, melynek során folyamatosan javult a pálya állapota, mégis csak az utolsó percekben tudták megközelíteni Márquez körét, amit a negyedik szabadedzésen futott negyed órával korábban.

Ami a Q1-et illeti meglepetésre Jorge Lorenzo nyerte azt, és még nagyobb meglepetésre Andrea Doviziosónak nem sikerült továbbjutnia, ráadásul épp csapattársa, Danilo Petrucci ütötte ki a Q2-ből. Dovizioso tehát a 13. helyről rajtolhat.

Davide Tardozzi csapatfőnök elmondta, Dovi úgy döntött, hogy egy hátsó gumival teljesíti a Q1-et (biztos volt benne, hogy az is elég lesz), míg a többiek két hátsó abroncsot használtak el, és ez volt a jó döntés.

Lorenzo szerencséje nem tartott sokáig, hiszen a Q2 elején épp csapattársa, Márquez mögött motorozva talán legjobb körét futhatta volna meg a hétvégén, de egyszer csak lelassult alatta a motor. Az első információk szerint ugyanaz történt vele, mint Márquezzel Argentinában, azaz leesett a lánc a motorjáról. Hihetetlen ilyen hibákat látni a HRC-től, pláne zsinórban másodszor. Nem kizárható, hogy a karbon lengőkar viselkedésével függhet össze a jelenség.

Márquez az edzés elején megfutott körével megnyerte az időmérőt, azaz ő indulhat az élről holnap. Mellőle Valentino Rossi és Cal Crutchlow várja a futamot.

Rossi tehát tőle kevésbé megszokott módon csodás időmérőt futott, és mindent megtesz, hogy esélye legyen harcolni Márquez ellen. Ahogy pénteken nyilatkozta a Doktor, csak azért, mert tudod, hogy valaki nagyon gyors egy pályán, és eddig verhetetlen volt, ráadásul már az előző futamon is demoralizáló győzelmet könyvelhetett el, nem érkezhetsz leszegett fejjel a hétvégére, nem törődhetsz bele előre a vereségbe, és még ha nem is neked áll a zászló, akkor is meg kell tenned mindent a lehető legjobb eredményért. Az első lépést már teljesítette.

A második sorban Jack Millert, Pol Espargarót és Maverick Vinales-t láthatjuk majd vasárnap. A fiatalabb Espargaró saját rekordját megdöntve a KTM eddigi legjobb kvalifikációs eredményét érte el. A legjobb újonc, Fabio Quartararo a kilencedik helyet szerezte meg.

És akkor nézzük a kisebb kategóriákat!

Sorrendben ugye a Moto3-asok futottak először, akiknek mindkét időmérője vizes pályán zajlott. Akiknek a Q1-ben is pályára kellett gurulniuk több idejük volt hozzászokni a körülményekhez és ezt végül a javukra is tudták fordítani. A Q1-ből továbbjutó Darryn Binder később az ötödik, Jaume Masia a negyedik, Raul Fernandez a második míg Marcus Ramirez a tizedik rajtkockát szerezte meg a Q2-ben.

A kvalifikációt Niccoló Antonelli nyerte meg, fél másodperccel megelőzve Fernandezt. A nap vesztese a világbajnokságot vezető Toba Kaito lett, aki bukott a Q1 során, így csak a 24. helyről rajtolhat

A nap zárásaként a Moto2-esek következtek. Marcel Schrötter szerezte meg a pole pozíciót Álex Márquez és Sam Lowes előtt. Az első két futamot megnyerő Lorenzo Baldassarri kvalifikációja pocsékul sikerült, így a 15. helyről kell majd rajtolnia.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik