Moto3: MARTÍNator lett a világbajnok

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
Vágólapra másolva!
2018.11.04. 07:30
null
Jorge Martín Terminátorként küzdött egész évben (Fotó: AFP)
Nem véletlen a becenév, hiszen Jorge Martín valóban Terminátorként küzdött egész évben, gondoljunk csak a brnói csuklótörésére és arra, hogy alig egy héttel később nem csupán rajthoz állt, de harmadik lett Ausztriában. Vasárnap világbajnokhoz méltóan motorozva, három és fél másodpercet verve a mezőnyre, megnyerte a Malajziai Nagydíjat és ezzel a bajnoki címet is.

 

 

Persze ez közel sem volt ilyen egyszerű. A pole-ból induló Martín az első körökben még a top10-ből is kiszorult, de a taktika, hogy óvatosabban kezd az elején, nyerőnek bizonyult.

Bár a többség lazább futamra számított, a legkisebbek most sem hazudtolták meg önmagukat. A 11. körben például öt különböző pilóta is vezette a futamot.

Martín először a 8. körben állt az élre, de akkor még nem tudott elszökni, nem úgy hat körrel később, amikor megfutotta a verseny leggyorsabb körét, és ezután már csak a hátát nézhették a többiek.

A bajnoki cím ekkor még nem volt lefutott, hiszen Marco Bezzecchi másodikként kezdte meg az utolsó kört, a gond csak az volt, hogy erős bollyal a nyakán, amelynek tagjai később nem kímélték az olaszt.
A kör felénél Bezzecchi az ötödik helyre esett vissza, majd Martín csapattársa, Fabio Di Giannantonio is megelőzte. A leintéskor őt még vissza tudta előzni, de az ötödik hely nem volt elég ahhoz, hogy életben tartsa a világbajnoki esélyeket (Martín győzelme esetén ehhez minimum negyedikként kellett volna befutnia).

Martín a leintéskor még csak a győzelemnek örülhetett, és annak, hogy ő minden tőle telhetőt megtett. Az igazi öröm az egyes kanyarban érte, ahol néhány barát már a bajnoki pólóval és egyéb kiegészítőkkel várt rá.





Nehéz elhinni, hogy a 20 éves madridi első világbajnoki futamgyőzelmét kevesebb, mint egy évvel ezelőtt szerezte Valenciában, jövőre pedig már a Red Bull KTM versenyzője lesz a Moto2-ben.Martín az első olyan versenyző, aki korábbi Red Bull Rookie Cup-bajnokként (2014-ben) Moto3-as világbajnok lett.

 

 





GYORSASÁGIMOTOROS-VB
MALAJZIAI NAGYDÍJ
MOTO3
1. Jorge Martín (spanyol, Honda) 38:34.799
2. Lorenzo Dalla Porta (olasz, Honda) +3.556
3. Enea Bastianini (olasz, Honda) +3.575
Az összetett állása: 1. Martín 240, 2. Bezzecchi (olasz, KTM), 214, 3. Fabio Di Giannantonio (olasz, Honda) 205

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik