MotoGP: Márquez tökéletes, Dovizioso katasztrofális időmérőt futott

Vágólapra másolva!
2017.10.21. 08:34
null
Érthető Marc Márquez jó kedve (Fotó: AFP)
Ennél szélsőségesebben nem is alakulhatott volna a mai MotoGP-kvalifikáció Phillip Islanden. Három futammal a bajnokság vége előtt csupán 11 pont választja el egymástól a két éllovast, Marc Márquezt és Andrea Doviziosót.

 

A Hondás három szabadedzést megnyert a négyből, és ami még fontosabb, a pole pozíciót is megszerezte.

Dovi teljesítménye sokkal hullámzóbb eddig a hétvégén, a legrosszabbul pedig a időmérőn teljesített, csupán a 11. helyet szerezte meg.

Nem lesz könnyű dolga holnap ezen a szűk pályán, ráadásul nagy az esély egy esős vagy flag-to-flag versenyre.

A második helyre Maverick Viñales állhat fel holnap a rajtrácson, míg csapattársa, Valentino Rossi a Q1-en keresztül csak a hetedik helyig jutott.

Johann Zarco ismét az első sorból indulhat, és Andrea Iannone is átmentette jó formáját Japánból, igaz leggyorsabb körét Márquez mögött sikerült megfutnia.

Jack Miller 19 nappal sípcsonttörése után – amit triálozás közben gyűjtött be – az ötödik helyről várja hazai versenyét.

„A balesetem után kaptam egy üzenetet Chad Reedtől (többszörös motokrossz és szuperkrossz bajnok – a szerk.), hogy 22 napom van a TOP5-ben végezni” – mondta még csütörtökön Miller utalva Rossi lábtörésére, gyors visszatérésére és az aragóniai futamon nyújtott teljesítményére.
Nos, az időmérőn sikerült a terv, már „csak” a verseny van hátra.

Pol Espargaró megszerezte a KTM eddigi legjobb rajthelyét, míg bátyja, Aleix 8. lett az Apriliával, ami akár csalódás is lehet, hiszen tegnap még a leggyorsabbként zárt.

Nincs azonban Ducati az első tízben. Jorge Lorenzónak még a Q2-be sem sikerült beférnie. Pechére ma reggel esett az eső, ráadásul hatalmasat bukott a saját hibájából, amikor átmotorozott a vizes rázókövön és felfestésen. Szerencsére megúszta súlyos sérülés nélkül, de a bal bokája zúzódott.

LORENZO BUKÁSA




GYORSASÁGIMOTOROS-VB, AUSZTRÁL NAGYDÍJ
MOTOGP, IDŐMÉRŐ, AZ ELSŐ SOR

1. Marc Márquez (spanyol, Honda) 1:28.386
2. Maverick Vinales (spanyol, Yamaha) +0.333 mp
3. Johan Zarco (francia, Yamaha) +0.358

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik