WTCR: Michelisz Norbert nem változtat a stílusán

Vágólapra másolva!
2018.03.14. 19:01
Túl van három tesztnapon, és egyre jobban ismeri az autóját a túraautó-vb tavalyi ezüstérmese, Michelisz Norbert, aki az új WTCR-sorozatban indul – és kőkemény ellenfelekre számíthat.

 

– Taxisofőrnek állt?
– Örömmel fuvaroztam az újságírókat, de ne gondolja, hogy úgy vezettem, mint egy őrült. A közúton megfontolt vagyok, a versenypályán kiélem a száguldás iránti vágyamat. A szigetszentmiklósi OMV-kútra mentünk, ugyanis az olajtársaság az idén kiemelt partnerem – a logója rajta lesz a bukósisakomon és az overallomon is.

– Remélem, nem túl személyes a kérdés, ám azok után, hogy nemrég az egyik legértékesebb magyar sportolónak választották, könnyebben talál támogatókat?
– Megmondom őszintén, az elmúlt években nem kajtattam szponzorok után, egyrészt nem is volt rá időm, másrészt a Honda elég szigorúan meghatározta, hogy mi kerülhet fel a ruházatra, és mi nem. Csakhogy változott a helyzet, új csapattal, új márkával állok rajthoz, új szerződést kötöttem, amelynek részeként lehetőséget kaptam, hogy a sisakomon és a versenyzőruhámon értékesítsek felületeket. Az OMV vezetőivel tavaly Wéber Gáboron keresztül találkoztam, akkor még a csapatomnak kerestem támogatókat. Megmaradt a kapcsolat, és szerencsére ők is felismerték a WTCR-ben rejlő potenciált.

– És nyilván az önben rejlőt is… Hol tart a felkészülése?
– Három teszten vagyunk túl, s a jövő héten vezethetem először a saját autómat – azt, amellyel az idén versenyzek. Ezt követi még egy barcelonai sajtóesemény, amelyen már a mezőny összes tagja ott lesz, és utána elkezdődik végre a bajnokság. Megmondom őszintén, nagyon várom. Kíváncsi is vagyok, és hiányzik is a versenyzés a hosszú téli szünet után.

– Az eddigi tesztek milyen tapasztalatokat hoztak?
– Már az elmúlt év végén is látszott, mennyire robusztus, egyúttal gyors autó a Hyundai, és a teszteken sem kellett csalódnom benne. Három teljes napot köröztem vele, ami azt jelenti, hogy három különböző versenypályán megtettem körülbelül ezerháromszáz kilométert. Amikor még csak menet közben láttam, nem tudtam megítélni, hogy milyen lehet vezetni, mostanra ez is kiderült: könnyen kezelhető versenygép, amellyel viszonylag gyorsan szerezhet önbizalmat a pilóta.

– Az önbizalom fontos, de talán még fontosabbak az eredmények. Van összehasonlítási alapja?
– Nincs. Egyelőre mindenki csak találgatja, hogy mennyire lesz erős a mezőny. Az eddigi bejelentések alapján úgy fest, lesz körülbelül tíz-tizenkét versenyző, aki öldöklő csatát vív majd egymással – túraautó-világbajnokok, brit túraautó-bajnokok. Szóval fontos a tökéletes felkészülés, s ha az megvalósul, még akkor is hatalmas tett lesz jó eredményt elérni.

– A csapaton belül sem lesz könnyű dolga…
– Gabriele Tarquini képességeit talán senkinek sem kell bemutatni. Noha korosabb versenyző, a tesztek alatt is megmutatkozott, hogy még mindig roppant gyors, a tapasztalata pedig aranyat ér. Szóval a saját csapattársam is feladja majd a leckét. De szeretem ezt a helyzetet, engem motivál.

– Kell-e bármit változtatnia a vezetési stílusán amiatt, hogy ez az autó teljesen más, mint a tavalyi, vagy amiatt, hogy ennyire sűrű lesz a mezőny?
– Szerintem nem. Ha minden jól megy, az autót a szezonkezdetig mindenképp meg tudom szokni, az pedig már a WTCC-ben is látszott tavaly, hogy a végső győzelmet a legkiegyensúlyozottabb pilóta szerzi meg. Szóval okosan és kiegyensúlyozottan szeretnék versenyezni. Folyamatosan százszázalékosan kell majd koncentrálni, s ha adódik lehetőség, azt mindenképp kihasználni… Hiszen a győzelemért szeretnénk harcolni, ez nem titok.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik