Michelisz nem örült a két hónapos kényszerszünetnek

Vágólapra másolva!
2010.04.29. 16:02
null
Michelisz Norbert jó belépőt követően még előrébb lépne
A márciusi Brazil Nagydíjat követően, két hónapos kihagyás után a hétvégén Marokkóban rendezik meg a túraautó-világbajnokság (WTCC) második fordulóját, ahol Michelisz Norbert újra megpróbálhat borsot törni a „nagyok” orra alá.

Alig kezdődött meg a világbajnoki sorozat, s azonnal kényszerpihenőre kárhoztattak a WTCC-sorozat résztvevői. A közel két hónapos kihagyást a mexikói versenyhétvége eltörlésének „köszönhette" a mezőny. Főleg az újonc csapatok és versenyzők számára lehet kellemetlen ez a hosszú kihagyás, hiszen szinte mindent a nulláról kell kezdeniük. Michelisz Norbert is azon versenyzők közé tartozik, akik nem kifejezetten örültek ennek a hosszú szünetnek a szezonnyitó után.

A marokkói utcai versenypálya, a Marrakech Street Circuit tavaly látta először vendégül a vb-mezőnyt. Az akkor még frissnek számító pályához a Chevrolet új konstrukciója, a Cruz és annak versenyzői tudtak a leggyorsabban alkalmazkodni. Robert Huff először első lett az időmérő edzésen, majd megnyerte az első versenyt, mindkétszer a tavalyi világbajnok Tarquini kíséretében. A második futamon az egykori Formula–1-es versenyző, Nicola Larini haladt át elsőként a célvonalon, de mindkét versenyen a Chevyk mögött szorosan ott voltak a SEAT-ok is.

A Zengő Dension Team ismét sikerre éhesen vág neki a hétvégének, ahogy az első futamon, úgy ezúttal is megkeserítenék az esélyesek dolgát. Michelisz az első versenyhétvégén kiváló időmérő edzéssel és egy 10., valamint egy 9. pozícióval iratkozott fel a pontszerzők közé. Most sem adná ennél lejjebb. Sőt!

Az új sisak
Az új sisak

„Nehéz előre megmondani, hogy mennyire leszek versenyképes – nyilatkozta Michelisz Norbert, aki már a hétvégi verseny helyszínén tartózkodik. – Sajnos a legrosszabbkor jött a két hónapos kényszerpihenő, így kicsit úgy érzem, megint mindent újból meg kell tanulnom az autóval kapcsolatban. Ennek ellenére képesnem érzem magam arra, hogy az első tízben végezzek."

Michelisz szerint a marokkói pálya vonalvezetés szempontjából nem mondható túlságosan technikásnak, azonban ránézésre látszik, hogy minden apró hiba duplán büntet a hosszú egyenesek miatt. Ellenben éppen utóbbiak miatt úgy érzi, stílusának nagyon fekszik a pálya.

„Tavaly ugyan a Chevyk taroltak, de abban nagy szerepe volt a büntetősúlyrendszernek, ugyanis 60 kg-mal könnyebbek voltak a két fő vetélytársnál."

A magyar versenyző új sisakfestéssel áll rajthoz a hétvégén. A Zengő Dension Team sisakfestő pályázatot hirdetett, amelynek győztese a sorozat monzai állomásán az egész versenyhétvégén a csapat vendége lesz. A győztes festés megálmodója Nagy Botond.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik