Nicolo Bulega megszerezte csapata idei első pole pozícióját (Fotó: AFP)

 

 

BAJBAN A BAJNOKI ESÉLYES

Az időmérők sorát szokás szerint a Moto3-asok nyitották, ahol a SKY Racing Team VR46 nagy reménysége, Nicolo Bulega végre megszerezte csapata ez évi első pole pozícióját. Valentino Rossi alakulatának nem igazán állnak össze a dolgok idén, egyetlen dobogós helyezésnek örülhettek csak eddig ebben a szezonban, így most nagy reményekkel várják a vasárnapi futamot.

A legnagyobb figyelem nyilván Joan Mirre szegeződik majd, aki holnap leütheti idei első meccslabdáját, hogy világbajnok legyen. Mir szenzációs teljesítményt nyújtott eddig, nyolc futamgyőzelme rekord a legkisebb kategóriában, ezúttal azonban nem lesz könnyű dolga. A szabadedzéseken sem szárnyalt – bár ma reggel ötödik lett –, és az időmérőn sem jött ki neki a lépés, csupán a 14. időt futotta meg. Ráadásul az előző versenyről hozott magával egy hat rajthelyes büntetést veszélyes manőverezés miatt.

Jelenleg 80 pont az előnye Romano Fenati és 98 pont Arón Canet előtt, akik még beleszólhatnak az elsőség kérdésébe. Sok verzió van, hogy miként lehet világbajnok holnap Mir, de a lényeg, hogy maximum 5 pontot veszíthet Fenatihoz és 23-at Canethez képest.

GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA

Ez lehetett ma Marc Márquez és csapata mottója az időmérő során. A nap első furcsa lépését azonban Valentino Rossi tette meg, aki már a kvalifikáció elején bevállalta, hogy felteszi a slick gumikat. A pálya azonban még messze nem volt olyan állapotban, hogy értelmezhető köridőt tudjon menni. Később ki is jött vizes abroncsokért, de így is utolsó lett, azaz csak a 12. helyről indulhat vasárnap.

A gyári yamahás versenyzők egész pénteken szenvedtek, esélyük sem volt a vizes pályán. Ma reggel Rossi ugyan javított, de ő is tudta, hogy nagy csodára az időmérőn sem lesz képes, legfeljebb a harmadik sor lehet elérhető. Bár a futamra esőt mondanak, simán benne van a flag-to-flag verseny a pakliban, és ha ez megtörténik, akkor Rossinak már vannak tapasztalatai a száradó pályáról slick gumin.

Marc Márquez aláírása Japánban is sokat ér (Fotó: AFP)

Hasonlóan gondolkodott Marc Márquez is, a különbség mindössze annyi volt, hogy ő az edzés végére rakta fel a száraz pályára való gumikat, miután megfutotta az addigi leggyorsabb kört. „Sikerült egy jó kört mennem elsőre, aztán úgy döntöttem, hogy nem teszem fel a puhább vizes keveréket, hanem kockáztatunk. Tudtam, hogy a pole pozíció nem lesz végül az enyém, mert a többiek még gyorsulni fognak, de bíztam az első sorban, és az meg is lett. Fontos információkat gyűjtöttünk, és most ez volt a lényeg, mindennek a pozitív oldalát kell nézni” – mondta Márquez, aki a harmadik helyet szerezte meg.

Ami még lényegesebb, hogy bajnoki riválisai bőven mögüle indulnak, Andrea Dovizioso csak a 9., Maverick Vinales pedig csupán a 14. pozícióból startolhat. Utóbbi tehát még a Q2-be sem jutott be, és nagyon valószínű, hogy a futamon kiírja magát a bajnoki esélyesek közül.

A Yamaha idei szenvedése azt is jelenti, hogy Jorge Lorenzo jókor váltott márkát, hiszen vélhetően a hangvillásokkal sem tudott volna idén bajnok lenni. A Ducatival viszont folyamatosan fejlődik, esős aszfalton pedig kimondottan jól megy. Sokak szerint a Japán Nagydíj nagy favoritja vízen.

Márquez kockázatvállalása Johann Zarcónak kedvezett leginkább, aki rookie szezonjában megszerezte a második rajtelsőségét. A tavalyi Yamaha ráadásul jól muzsikál, így a futamon is simán dobogóesélyes lehet. A második helyen Danilo Petrucci végzett szombaton.

A nap legnagyobb meglepetése a két KTM-es pilóta szereplése, Bradley Smith a 7., Pol Espargaró a 8. legjobb időt futotta. A két suzukis egyeneságon jutott be a Q2-be, Álex Rins 10., Andrea Iannone 11. lett.

HAZAI POLE A MOTO2-BEN

A középső géposztály időmérője igazi tűzijátékkal és hazai rajtelsőséggel ért véget. Az ideális ív folyamatosan száradt, így a versenyzők a hétvégén először feltehették a slick abroncsokat. Ennek megfelelően a köridők is percről percre javultak. A leintés előtti pillanatokban Nakagami Takaaki vette át a vezetést, de akkor még nem örülhetett, hiszen Álex Márquez nála is jobb időt futott. Xavi Vierge és Mattia Pasini is szórta a leggyorsabb szektorokat, ám végül csak a 3. és 4. helyre értek be. Ez lesz Vierge első első soros indulása. Nakagami azonban még tovább tudott javítani, ezért az élről rajtolhat hazai versenyén.

Nakagami Takaaki így ünnepelte a pole pozíciót (Fotó: AFP)

A közönség ennél jobban már csak egy japán győzelemnek örülne, amire utoljára 2006-ban volt példa – akkor Aojama Hirosi megnyerte a 250 köbcentisek küzdelmét. De az eddigi utolsó dobogós helyezést se ma ünnepelték, hanem 2009-ben, szintén Aojamának köszönhetően.

Ami a bajnoki esélyeseket illeti, Thomas Lüthi csupán 13., Franco Morbidelli pedig 15. lett. Vízen lényegesen jobban teljesítettek a szabadedzéseken, így esős verseny esetén könnyebb dolguk lehet, ha nem keverednek nagy drámába a mezőny közepén.