Kamion Eb: városi túrával indult a több ezer lóerős kaland

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2016.08.25. 22:15
null
Városi felvonulással kezdődött a kamionos Európa-bajnoki hétvége<br />
Városi felvonulással kezdődött a kamionos Európa-bajnoki hétvége – a mezőny a Hungaroringről (ahol szombaton és vasárnap száguld) Budapestre hajtott, hogy ott is megmutassa magát a szurkolóknak.

 

Minden szem rájuk szegeződött, amikor felvonultak a városban. Már az M3-ason nagy látványosságnak számított a konvoj, az utcai autósok csak kapkodták a fejüket, amikor rendőri felvezetéssel elhúzott mellettük a komplett kamionos Európa-bajnoki mezőny, nem beszélve az érces hangú, 600 lóerős GT3-as Blancpain-autókról, és persze azért a Suzuki Swift-kupa autóin is volt néznivaló bőven.

A kamionos Európa-bajnoki futam szervezői úgy alapozták meg a hétvége hangulatát, hogy a versenyzők nagy részét meghívták egy kis budapesti kiruccanásra (az 56-osok terén egész este autogramot osztottak a versenyzők), amelynek az volt a célja, hogy még vonzóbbá tegyék a hétvégi, hungaroringi eseményt. Tavaly a két nap alatt 32 ezer néző volt kíváncsi a dzsemborira (mert több ez autósport-eseménynél, ez valódi családi fesztivál), az idén pedig körülbelül 50 ezer szurkolóra számítanak.

KRASZNAI JÁNOS-DÍJ
A kamionsport legendás alakja volt, tavaly még díjat adott át a Hungaroringre 25 év után visszatérő kamion Európa-bajnoki viadalon, az idén azonban sajnos már nem lehet köztünk. Krasznai Jánosra egy különleges díjjal emlékeznek a viadal szervezői, amelyet szombaton és vasárnap is a versenynap leggyorsabb körét futó kamionversenyző kap meg.

Őry Tamás, a Truck Race Promotion ügyvezetője elmondta, a kamionünnep az idén egy szinttel feljebb lépett, hiszen az immár hagyományosnak számító Suzuki Európa-kupa futam mellett egy exkluzív sorozat, a 600 lóerős sportautókat felvonultató Blancpain GT Series is hazánkban vendégeskedik.

„Ahogy tavaly, úgy az idén is megnyitjuk a paddock területét a nézők számára, ahol bárki bepillanthat a kulisszák mögé” – mondta Őry Tamás, egyúttal megadva a magyarázatot arra is, hogy miért ennyire népszerű ez a sorozat. Mert egyetlen másik sorozatban sem engedik ennyire közel a nézőket a versenyzőkhöz, illetve a versenygépekhez.

Kiss Norbert pedig arról gondoskodik majd, hogy legyen magyar versenyző, akiért „megőrülhet” a közönség. A kétszeres Európa-bajnok tavaly mind a négy hungaroringi viadalon felállhatott a dobogóra (ebből kétszer annak a legfelső fokán pezsgőzött), az idén azonban csapatot és kamiont váltott, úgyhogy ez a változás éve az életében.

„Úgy gondolom, jót tett nekem a váltás, eddig sikerült várakozáson felüli eredményeket elérnem, már háromszor állhattam fel a dobogóra, és bízom benne, hogy hazai pályán, hazai közönség előtt ezt sikerül még megfejelnem. A csapat is jó híreket hozott: a nyári szünet alatt sokat dolgoztak a motoron, úgyhogy a hazai pálya előnyével és a hazai szurkolók szeretetével kibővítve ez jó kis csomag lesz. Futamgyőzelmekért szeretnék harcolni” – mondta Kiss, akit nem véletlenül tartanak a mezőny egyik legjobb, ha nem a legjobb pilótájának.

Azért a Blancpain-sorozat is bővelkedik majd nagy nevekben, elég csak megemlíteni Bernd Schneidert, akinek Formula–1-es múltját legalább annyian ismerik, mint ahányan tudják, hogy a német túraautó-bajnokságnak ő a rekordere – hat bajnoki címmel.

GYORSASÁGI KAMION EB-FUTAM, HUNGARORING
A PROGRAM
Szombat (augusztus 27.). 8.20-9.00:
Suzuki Swift Európa-kupa, időmérő edzés. 10.50-11.10: ETRC időmérő edzés. 11.45-12.40: Blancpain időmérő edzés. 13.45-14.15: ETRC, 1. verseny (11 kör). 14.30-15.05: Suzuki Swift Európa-kupa, 1. verseny (25 perc + 1 kör). 15.45-16.15: ETRC, 2. verseny (11 kör). 17.15-18.15: Blancpain kvalifikáló verseny (60 perc)
Vasárnap (augusztus 28.). 9.45-10.05: ETRC 2. időmérő edzés. 10.45-11.20: Suzuki Swift Európa-kupa, 2. verseny (25 perc + 1 kör). 12.30-13.30: Blancpain főverseny (60 perc). 14.10-14.40: ETRC, 3. verseny (11 kör). 14.55-15.30: Suzuki Swift Európa-kupa, 3. verseny (25 perc + 1 kör). 17.00-17.10: ETRC, 4. verseny (11 kör)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik