Kamion Eb: Kiss Norbert első és harmadik Le Mans-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.09.23. 21:34
Az első futamot a harmadik, a másodikat pedig az első helyen zárta a kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert a gyorsasági kamion Eb franciaországi versenyhétvégéjének szombati napján.  

A sorozat hivatalos honlapja szerint a 32 éves szombathelyi versenyző a délelőtti időmérő edzésen a második helyet szerezte meg, s az első viadalon harmadikként végzett két német, a győztes Stephanie Halm, valamint a második Jochen Hahn mögött.

A Tankpool24-Mercedes magyar pilótája a fordított rajtrács szabálya értelmében a hatodik pozícióból vághatott neki a második szombati viadalnak, amelyen elsőként haladt át a célvonalon.

Vasárnap újabb időmérőt, majd ismételten két futamot rendeznek Le Mans-ban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik