Indy 500: Életem legrémisztőbb köreit teszem meg – Alonso

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.05.19. 12:25
null
Ha a képen nem is látszik, azért csütörtökön is sok munkát elvégzett Fernando Alonso (fotó: twitter.com)
Ezen a héten minden hétköznap szabadedzéseket rendeznek a jövő vasárnapi Indy 500-as verseny keretében – amelyen részt vesz a kétszeres Formula–1-es világbajnok Fernando Alonso is. A magyar idő szerint csütörtök este rendezett negyedik szabadedzésen a spanyol kiválóság ismét a negyedik helyen végzett, ráadásul az eddigi leggyorsabb körét futotta.

Azok után, hogy szerdán, a harmadik edzésen mindössze 408 kört tett meg a teljes mezőny a nagy szél miatt, csütörtökön alaposan belecsaptak a pilóták: összesen 2362 kört regisztráltak a „Brickyardon".

Csütörtökön Jay Howard volt a leggyorsabb, a brit pilóta az idei Indy 500 eddigi legjobb idejét autózva 39.6924 másodperccel zárt az élen. Őt három Andretti-pilóta követte, a 2014-es Indy 500-as győztes Ryan Hunter-Reay (39.8537 másodperc), Marco Andretti (39.8743 másodperc), és a szerdai tréning után ismét a negyedik helyen végző Fernando Alonso.

A spanyol eddigi Indy 500-as szereplése legjobb idejét futotta, először ment be a lélektani határnak tartott 40 másodperc alá: 39.8902 másodperc alatt tette meg a leggyorsabb körét, ami több mint 363 kilométer/órás átlagsebességet jelent.

„Az autó egész nap remek volt, és napközben is tudtunk rajta fejleszteni, javítgatni a beállításokat, szóval elégedett lehetek. Ma még főleg a versenyre készültünk, a holnapi nap azonban már az időmérőre való felkészülés jegyében zajlik majd. A személyes mentorom, Gil de Ferran (a 2003-as Indy 500 győztese – a szerk.) azt mondta, a szombati időmérőn életem legrémisztőbb négy körét fogom megtenni, mert az autó abszolút a határon lesz majd. Pénteken erre fogok készülni, aztán szombaton meglátjuk majd" – fogalmazott Fernando Alonso a csütörtöki edzésnap után.

Az oviedói születésű F1-es mögött ötödik helyen Josef Newgarden végzett, aki az idei Indy 500 második balesetét szenvedte el – az első még hétfőn történt, akkor az újonc Jack Harvey volt, aki megcsúszott a kettes kanyarban.

A tavalyi Indy 500-on harmadikként végző Newgarden az egyes kanyarban vesztette el a Penske Chevrolet hátulját és többször is a falnak csapódott a kocsival. Az alábbi belső kamerás videóból jól látszik, hogyan kell egy ilyen esetnél a pilótának viselkedni.

Newgardent a baleset után a pálya orvosi központjába szállították, a kivizsgálások után el is elengedték, és ugyan apróbb horzsolásokat összeszedett a lábán, de ez nem akadályozza abban, hogy folytassa a szereplést az Indy 500-on.

Az Indy 500 időmérője szombaton este magyar idő szerint 23.00 órakor kezdődik. A futamot jövő héten vasárnap rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik