Hungaroring Classic: megvolt a hangolás, kezdődjön a tánc!

A gitáros srác felriadt a művészetéből. Egészen addig lelkesen nyomta a rockabilly bulit a Hungaroring főépülete előtti depó-területen, míg mögötte be nem röffentett valaki előbb egy 911-es Porschét, majd néhány másodperccel később egy Lola T-t. Utcazenészünk majdnem leugrott a színpadról ijedtében, az úri közönség azonban csak elnézően elmosolyodott, és a versenygépek felé fordult. Onnantól már azok „játszották” a legszebb melódiát. Libabőr!

A Hungaroring Classic, amely pénteken az edzésekkel kezdődött el a mogyoródi F1-es pályán, varázslatos időkbe röpíti vissza a nézőket – a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évekbe, amikor ezen a pályán érhető okokból (hiszen 1986-ban adták át) még nem rendeztek futamokat, az itt látható Ferrarik, Maseratik, Bizzarrinik viszont a fénykorukat élték. A pilóták még valódi gladiátoroknak számítottak, hiszen hétről hétre kockára tették az életüket valamelyik versenypályán, vagy hegyi versenyen. Most eljöttek ide, körülbelül kétszáz járművel, hogy a magyar nagypapák is megmutathassák az unokáiknak, mitől döglött a légy a régi szép időkben, amikor ők fiatalok voltak.

A versenyzők nagyrészt az autók tulajdonosai, korábbi nagymenők, akik gyorsasága (és főleg harci kedve) semmit sem kopott az elmúlt évtizedek során. S minden edzést, futamot úgy élnek meg, mintha világbajnoki cím járna érte, vagy legalábbis Le Mans-babérkoszorú.

Persze babérkoszorú itt is lesz, zöldből és aranyból font – mi más is járhatna a dobogón a győzteseknek egy ilyen viadalon?!

Tegyük hozzá, nem csupán a versenyzők, hanem a szurkolók is komolyan veszik a „feladatot” – korhű ruhába öltözve érkeznek, s kellő áhítattal állnak oda a szebbnél szebb paripák mellé egy-egy fotó erejéig.

A péntek még a bámészkodás jegyében telt a Hungaroringen, afféle ráhangolódás volt a hétvége eseményeire – annak parádés volt – szombaton pedig kezdődhet a valódi harc, az igazi buli!