Gyorsasági autó: három új CUPRA-val támad a Zengő Motorsport

TÓTH ANITATÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2020.08.28. 11:10
null
Boldizs Bence és Kismarty-Lechner Gábor is a csapat tagja (Fotó: Zengő Motorsport)
A WTCR-futamgyőztes Mikel Azcona és a hatszoros magyar bajnok Kismarty-Lechner Gábor mellett a Mol tehetségkutató programjában szereplő Boldizs Bence szerepel a magyar csapat színeiben.

 

SOSEM KÉSŐ VALÓRA VÁLTANI AZ ÁLMOKAT

Mikel Azcona: „Két hete még azt gondoltam, az idén nem jutok lehetőséghez a WTCR-ben, végül azonban megállapodtam a Zengő Motorsporttal, aminek nagyon örülök. A tavalyi, malajziai idényzáró óta készültem az idei szezonra, és mivel tudom, hogy a WTCR a túraautózás legmagasabb szintje, nagyon sok jó pilótával, örömmel megragadtam a lehetőséget, hogy itt szerepeljek. Teszt nélkül érkezünk az első versenyre, miközben a többieknek volt lehetőségük kipróbálni az autójukat, de nem érzem magam rosszul emiatt, mivel viszonylag gyorsan alkalmazkodom a különböző pályákhoz. És az új CUPRA-val versenyzünk, azzal az autóval, amelyet erre a sorozatra találtak ki. Ami a célokat illeti: tavaly nagyon jó pozícióban végeztünk, ezért is voltam motivált az idei szezonnal kapcsolatban. Ismerem a sorozatot, a pályákat, és hiszem, hogy még előrébb végezhetek, mint tavaly. Nagyon fontos számomra, hogy hazai pályán, a MotorLand Aragónon is megmutathatom magam.”

Boldizs Bence: „Nagy megtiszteltetés, hogy összemérhetem a tudásom ezekkel a legendás versenyzőkkel a Zengő Motorsport színeiben, hiszen a csapatnak nagy múltja van a túraautózásban. Hálás vagyok a csapatnak és a családomnak a lehetőségért – csodálatos, hogy ez megtörténhet. Annak idején Zengő Zoltán választotta ki Michelisz Norbertet, aki most a WTCR királya, nagyon örültem, amikor elhódította a címet, nagy nap volt az minden magyarnak. S hogy mi az én célom? A Suzuki, amellyel korábban versenyeztem, száz lóerős, a TCR autó meg 360, szóval nagy lépés ez számomra. Éppen ezért az első néhány futamon nem az eredmény lesz számomra a legfontosabb, hanem a tanulás, az hogy a lehető legtöbb tapasztalatot szerezzem.”

Kismarty-Lechner Gábor: „Lassan 44 éves leszek, és idén mutatkozhatok be a WTCR-ben, a példám azt mutatja, hogy sohasem késő megvalósítani az álmaidat. Köszönettel tartozom a lehetőségért a Zengő Motorsportnak. Húsz éve versenyzek, korábban endurance-viadalokon indultam, de az utóbbi években a túraautózásról is nagyon sokat tanultam. Néhány pályát ismerek, sokat edzettem, szóval készen állok. Szeretnék tanulni és fejlődni, tudom, hogy ezekre szükség is lesz, ha versenyképes szeretnék lenni a WTCR-ben. De készen állok a tanulásra, és bár nincsenek túlzó elvárásaim az első évben, mindent megteszek majd, hogy kihozzam magamból a maximumot és támogassam fiatal csapattársaimat.”

Az új szabályok lehetővé teszik a háromversenyzős alakulatot – abban az esetben, ha az egyik versenyző megfelel minden kitételnek –, hogy a legjobb újonc címért küzdjön. Ez esetünkben Boldizs.

A WTCR-címvédő Michelisz Norbert a legjobb példa arra, hogy a Zengő Motorsport mennyire jó a tehetségek felkutatásában, hiszen a sorozat jelenlegi legjobbja 2012 és 2015 között a csapat színeiben versenyzett.

„A Zengő Motorsport 2010 óta szereplője a WTCC majd pedig a WTCR-sorozatnak – nyilatkozta a csapatmenedzser Zengő Zoltán. – Tavaly nem tudtunk ott lenni a rajtnál, de bízunk benne, hogy az elkövetkező években ott leszünk. Az álmom és a célom, hogy egy magyar versenyzővel és magyar csapattal szerezzük meg a világkupa-győzelmet, ahogyan tettük Michelisz Norberttel, aki a színeinkben nyerte meg a WTCC Trophy-t. De akkor sem leszek boldogtalan, ha Mikel Azcona éri el ezt a célt.”

A 24 éves Azcona értékes tapasztalatokkal és futamgyőztes pedigrével érkezik a csapathoz – a korábbi TCR Európa-bajnok tavaly hatodikként végzett a WTCR összetett pontversenyében, és Portugáliában szenzációs futamgyőzelmet aratott. „Mikel tapasztalt versenyzőnek számít, pedig még mindig nagyon fiatal – mondta Zengő – Bízunk benne, hogy nagy célokat és jó eredményeket érhetünk el együtt, miközben szükségünk van az új CUPRA-val kapcsolatos tudására is, hiszen ő már nagyon jól ismeri az autót.”

A 43 éves Kismarty-Lechner Gábor a Zengő Motorsport színeiben szerzett magyar bajnoki címet a túraautós kategóriában. „Tapasztalt versenyző, és azt az erős üzenetet közvetítheti mindenki felé, hogy valaki az ő korában is elérheti a céljait. S ez az üzenet szólhat a Dolce Vitáról, vagyis az édes életről is” – tette hozzá Zengő.

A csapat nagy reményeket fűz az újoncoknak kiírt trófeáért harcba szálló Boldizs Bencéhez is. „Bence a jövő bajnoka lehet – jellemezte a 23 éves pilótát Zengő. – A Zengő Motorsport küldetése, hogy Bencéhez hasonló, tehetséges pilótáknak adjon lehetőséget. Ő az újonc pilótánk, de hiszünk benne, hogy gyorsan tanul majd, és eléri a céljainkat.”

A csapat számára sűrű lesz az elkövetkező időszak, hiszen szeptember első hetében kapják meg az új CUPRA-kat, ami azt jelenti, hogy nem lesz idő tesztelni a WTCR-sorozat első, osztrák futama előtt. Ez azonban nem akadályozza meg Zengőéket abban, hogy már az első hétvégére nagy lendülettel érkezzenek.

A három pilóta (Fotó: Zengő Motorsport)
A három pilóta (Fotó: Zengő Motorsport)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik