Formula E: Vergne győzött, Da Costáé lett a bajnoki cím

H. L.H. L.
Vágólapra másolva!
2020.08.09. 20:04
null
Da Costa az első bajnoki címét ünnepelheti (Fotó: DPPI)
Jean-Éric Vergne aratott győzelmet a Formula E 2019–2020-as szezonját lezáró versenysorozat negyedik futamán Berlinben. Mögötte csapattársa, António Félix da Costa szelte át a célvonalat, amivel nemcsak csapata, a DS Techeetac konstruktőri, hanem a saját címét is bebiztosította két fordulóval a vége előtt! A harmadik helyen a Nissan e.dams svájci pilótája, Sébastien Buemi zárt.

 

A DS Techeetah csapata sorozatban az ötödik időmérőn szerezte meg a pole pozíciót, ráadásul ezúttal Jean-Éric Vergne, António Félix da Costa sorrendben az első rajtsort is kisajátította a szezonzáró versenysorozat negyedik futamára Berlinben.

A francia már a verseny előtt kijelentette, adott esetben segíteni fogja a csapattársát, aki úgy vághatott neki a 19 órakor induló viadalnak, hogy esélye nyílt bebiztosítani a bajnoki címet – ehhez a 68 pontos előnyéből 60-at kellett megtartania.

A francia, portugál kettős mögött Oliver Rowland és Sébastien Buemi várhatta a piros lámpák kialvását, míg a szombati versenyen diadalmaskodó és az összetettben második pozícióban álló Maximilian Günther csak a 20. helyről rugaszkodhatott el, miután a tizedik rajtkockát megszerző Robin Frijns nem tudott elindulni.

 

Vergne jól jött el, és meg is tudta tartani a vezetést Da Costa előtt, míg a hátrébb Günther találta el a rajt utáni helyezkedésben az előtte haladó Oliver Turveyt. A német autója súlyosan sérült, és nem is tudta folytatni a versenyt, így a BMW mentése idejére pályára küldték a biztonsági autót – a sportfelügyelők Günthert találták bűnösnek, s 3 rajthelyes büntetést ki is osztottak a pilótának a keddi futamra.

 

Az újraindítás után sem változott az élmezőny sora: Vergne vezetett csapattársa, Da Costa, Rowland, Buemi és Nyck de Vries előtt, s az első ötös között be is álltak a különbségek. Félődőben aztán elkezdett cseperegni az eső Berlinben, azonban ez nem volt nagy hatással a versenyzőkre, akik időközben elkezdték használni az úgynevezett támadó módot. Da Costa vesztett is két helyet, ám nem sok időt töltött a negyedik pozícióban, hiszen először De Vries, majd Rowland autóját utasította maga mögé, még mielőtt átvette volna a vezetést Vergne-től.

 

Hátrébb Buemi bukott egy helyet De Vries Mercedesével szemben, így Da Costa, Vergne, Rowland, Buemi és Vries sorrendben kezdte meg az első ötös az utolsó negyed órát. Bő 7 perccel a vége előtt Vergne visszavette a vezetést, míg hátrébb Buemi előzte vissza De Vriest, majd sikeres offenzívát hajtott végre Rowland ellen is, így a scájci nem sokkal a vége előtt feljött a dobogót érő harmadik helyre.

Az utolsó pillanatokban méd De Vries javított egy pozíciót, a DS Techeetah kettős győzelmét azonban már senki sem fenyegette: Vergne szezonbéli első győzelmét aratta, míg Da Costa a második helyével nemcsak csapata, hanem saját címét is bebiztosította két fordulóval a vége előtt.

Az első ötös sorát Buemi, De Vries és Rowland tette teljessé.

 

 

FORMULA–E
BERLIN, 4. VERSENY

1. Jean-Éric Vergne (francia, DS Techeetah)
2. António Félix da Costa (portugál, DS Techeetah)
3. Sébastien Buemi (svájci, Nissan e.dams)
4. Nyck de Vries (holland, Mercedes)
5. Oliver Rowland (brit, Nissan e-dams)

A bajnokság élmezőnye 9 verseny után: 1. António Félix da Costa (portugál, DS Techeetah) 154 pont*, 2. Jean-Éric Vergne (francia, DS Techeetah) 80, 3. Maximilian Günther (német, BMW Andretti) 69, 4. Lucas di Grassi (brazil, Audi) 69, 5. Sébastien Buemi (svájci, Nissan e.dams)67, 6. Mitch Evans (új-zélandi, Jaguar) 59 pont, 5. Stoffel Vandoorne (belga, Mercedes) 65

*bajnok

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik