Formula E: Sims először nyert, kettős BMW Andretti-siker Rijádban

Vágólapra másolva!
2019.11.23. 14:13
null
Sims aratott győzelmet a 2. versenyen (Fotó: AFP)
Alexander Sims aratott győzelmet a Formula E 2019–2020-as idényének második rijádi versenyén, ezzel átvette a vezetést a vb-összetettben. A második helyen csapattársa, Maximilian Günther zárt, míg a dobogó alsó fokára Lucas di Grassi állhatott fel. A futamot követően azonban több versenyzőt is büntettek, így némileg átalakult a sorrend, s a BMW Andretti kettős sikere is elúszott.

 

Alexander Sims bizonyult a leggyorsabbnak a rijádi időmérőn, a brit így sorozatban a második pole pozícióját szerezte, míg pályafutása harmadik voatkozó elsőségének örülhetett. A BMW Andretti versenyzője ennek eredményeképp az élről várhatta a piros lámpák kialvását, mellőle Sébastien Buemi indulhatott, míg a második sort Lucas di Grassi és Jérome d'Ambrosio foglalhatta el, ám utóbbi a rajtrácson ragadt a felvezető kör kezdetén, így a helye szabadon maradt a rajtnál.

Sims jól rugaszkodott el, mögötte Buemi, Di Grassi, António Félix da Costa és Mitch Evans sorolt be az első ötösben, s hátrébb sem történt incidens. Jean-Éric Vergne azonban korán a bokszba kényszerült, s utolsóként tért vissza a pályára, ezzel a kétszeres világbajnoknak tovább folytatódott a vesszőfutása Szaúd-Arábiában.

Tíz perc elteltével továbbra is Sims állt az élen, előnye 2 másodperc körül mozgott, a dobogóért pedig Di Grassi és Da Costa csatázott, utóbbi gyorsan maga mögé is utasította riválisát, és ezzel a harmadik pozícióba lépett előre. A portugál nem sokkal később Buemit is támadni kezdte, azonban ennek az offenzívának már nem lett szép vége, ugyanis a portugál kiforgatta a svájcit, aminek következtében több versenyző is meleg pillanatokat élt át.

Ugyanis a 15. pozícióba hátraeső svájci a pálya közepén találta magát, és így kellett menetirányba állítania a Nissan e.dams gépét. A két pilóta összeakaszkodását a sportfelügyelők is vizsgálták.

Az újabb ütközetre sem kellett sokat várni: Evans és Bird kezdett csatázni egymással, s ez a párharc sem zajlott le összeakadás nélkül. Evans a falnak csapta a Virgin versenyzőjét, és az incidens következtében utóbbi ki is esett. Az eset miatt biztonsági autós szakasz lépett érvénybe.

Az újraindításnál Sims vezetett Da Costa, Di Grassi, Stoffel Vandoorne és Maximilian Günther előtt. A mezőny nagy része azonnal ki is használta az úgynevezett támadó módot, így akik „bealudtak", pozíciókat vesztettek. A sportfelügyelők közben döntést hoztak Da Costáék ügyében is: a portugált bokszutca-áthajtásos, míg Buemit 10 szekundumos büntetéssel sújtották. Rajtuk kívül a mezőny végére visszaeső Evanst is szankcionálták.

A zöld jelzés viszont sokáig nem tartott, mivel a Virgin másik pilótája, Robin Frijns volt kénytelen félrehúzódni, s ennek következtében újabb biztonsági autós szakasz következett. A második újraindítás azonban talán idő előtt érkezett, hiszen a pályamunkások még mindig a holland kocsiját mentették, ezért egész pályás sárga zászló lépett érvénybe.

A mezőnyt továbbra is Sims vezette fel, a második pozícióban csapattársa, Günther, míg a harmadikban Di Grassi haladt, s az élen már nem is változott a sorrend az utolsó percekben. Sims így pályafutása első győzelmét ünnepelhette, amivel a vb-összetettben is átvette a vezetést. Az első tízest Günther, Di Grassi, Vandoorne, Edoardo Mortara, Oliver Rowland, Nyck de Vries, Oliver Turvey, Daniel Abt és James Calado egészítette ki.

Folytatás január 18-án Chilében.

FORMULA E
RIJÁD, 2. VERSENY
1. Alexander Sims (brit, BMW Andretti)
2. Maximilan Günther (német, BMW Andretti)
3. Lucas di Grassi (brazil, Audi Sport)
4. Stoffel Vandoorne (belga, Mercedes)
5. Edoardo Mortara (svájci, Venturi)
6. Oliver Rowland (brit, Nissan e.Dams)

A versenyt követően azonban több versenyzőt is büntettek, aminek eredményeképp a BMW Andretti elvesztette a kettős győzelmét, hiszen a második Günthert utólag 24 másodperces időbüntetéssel sújtották. Ám nem a német volt az egyetlen, akit szankcionáltak, így több helyen változott az első tízes sora, ami végül így alakult: Sims, Di Grassi, Vandoorne, Mortara, Rowland, Abt, Calado, Vergne, Hartely, Da Costa.

A bajnokság élmezőnye: 1. Alexander Sims (brit, BMW Andretti) 35 pont, 2. Stoffel Vandoorne (belga, Mercedes) 30, 3. Sam Bird (brit, Virgin) 26, 4. Oliver Rowland (brit, Nissan e.dams) 22, 5. Lucaas di Grassi (brazil, Audi), 6. André Lotterer (német, Porsche) 18

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik