Formula E: budapesti futamról egyeztetnek Jean Todttal

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.01. 18:52
Többek között Jean Todttal, a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnökével is tárgyal Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke az elektromos formulaautós versenysorozat, a Formula E futamának lehetséges magyarországi megrendezéséről.

Az MNASZ első embere szerdán azt mondta az MTI-nek, hogy az eddigi egyeztetésekből még korai lenne végső következtetéseket levonni, de tény: „évek óta dolgozunk azon, hogy Magyarországra hozzuk a sorozatot”.„évek óta dolgozunk azon, hogy Magyarországra hozzuk a sorozatot”.

„Jelenleg a Dél-afrikai Köztársaságban, Sun Cityben vagyunk az FIA éves sportkonferenciáján, s kezdeményeztem, hogy itt a következő napokban Jean Todttal egyeztessünk a Formula E versenynaptárába kerülés feltételeiről” – nyilatkozta Oláh Gyárfás, és hozzátette, több lehetséges helyszín is felvetődött már, valamint a verseny promóterének kiléte is kérdéses még.

Az MNASZ elnöke azt mondta, kedden tárgyalt az utóbbi évtizedek újonnan épített Formula–1-es pályái közül többet is megtervező Hermann Tilkével, aki szívesen részt venne a nyomvonal kialakításában.

„Számomra fontos szempont, hogy be tudjuk mutatni csodálatos fővárosunkat a televíziós közvetítés során. A Formula E ráadásul a közeljövőben világbajnoksággá alakulhat, ezért különösen pozitívak az érzéseim, mert így ezzel a sorozattal is csatlakozni tudnánk a magyar kormány törekvéséhez, amely szerint Magyarország szívesen ad otthont világ- és Európa-bajnokságoknak” – jelentette ki Oláh Gyárfás.

A magyar közönség szerdán, a Nagy Futam elnevezésű budapesti autósport-bemutató keretében láthatott először Formula E versenygépet élőben száguldani.

A Formula E sorozat 2014-ben indult, s mivel az autói elektromos meghajtásúak, zajártalmuk nagyon alacsony, így belvárosi, utcai pályákon rendezik a futamokat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik