Formula E: a 6. idényben „bőgnek fel” a motorok a hétvégén

Börzöli BernadettBörzöli Bernadett
Vágólapra másolva!
2019.11.21. 18:05
null
A hamarosan rajtoló idényben 14 futamon csaphatnak össze a versenyzők (Fotó: AFP)
A hétvégén immár a hatodik alkalommal rajtol az elektronikus motorral hajtott formulaautók számára kiírt bajnokság, a Formula E. A sorozat hatodik idénye előtt összeszedtünk néhány hasznos információt az előttünk álló hónapokról.

 

Az idénynyitó helyszíne a szaúd-arábiai Rijád, ahol ráadásul nem a hétvégéken megszokott egy, hanem rögtön két futamot rendeznek. A szezon első viadala után egyébként az utolsón is hasonlóan néz majd ki a program – a július végi londoni hétvégén is két versenyük lesz a bajnoki címért harcoló pilótáknak a lehető legtöbb pont megszerzésére.

A mezőny 24 tagú, amelyből négyen számítanak újoncnak: Brendon Hartley és Nico Müller a GEOX Dragon, James Calado a Jaguar, Nyck de Vries pedig az újonc gyártó Mercedes színeiben debütál a sorozatban. A német túraautó-bajnokságból (DTM) távozó Mercedes mellett a Porsche csatlakozik új gyártóként a mezőnyhöz. Erről és a magáról a Formula E-ről hosszabban ebben a korábbi cikkünkben olvashatnak.

Ami a nyitó forduló közvetítéseket illeti, a szabadedzéseket a sorozat hivatalos Facebook-oldala, illetve YouTube-csatornája közvetíti élőben, az időmérőket és a versenyeket Magyarországon az Eurosport1-en lehet megtekinti.

A szaúd-arábiai hétvége programja
NOVEMBER 22., PÉNTEK
5.00: 1. szabadedzés
7.00: 2. szabadedzés
9.00: 1. időmérő (Tv: Eurosport1)
13.05: 1. verseny (Tv: Eurosport1)
NOVEMBER 23., SZOMBAT

6.50: 3. szabadedzés
9.00: 2. időmérő (Tv: Eurosport1)
13.05: 2. verseny (Tv: Eurosport1)

A tavalyi verseny legizgalmasabb előzései:

Take a look at some of the best overtakes from the 2018 SAUDIA Diriyah E-Prix and get excited for the start of the new season! #ABBFormulaE #Racing #Motorsport

1,246 Likes, 5 Comments - ABB Formula E (@fiaformulae) on Instagram: "Take a look at some of the best overtakes from the 2018 SAUDIA Diriyah E-Prix and get excited for..."


A rijádi lesz mellesleg a 2019–2020-as szezon egyetlen versenyhétvégéje ebben a naptári évben, ugyanis az első két futam után legközelebb majd csak január 18-án csap össze a mezőny – Chilében folytatódik a bajnokság.

A 2019–2020-as idényben három új (természetesen továbbra is kizárólag utcai) helyszínen rendeznek futamot. London, Szöul és Jakarta csatlakozik a versenynaptárhoz, az első ráadásul szezonzáróként, rögtön két viadallal.

A FORMULA E 2019–2020-AS MENETRENDJE
November 22–23.: Rijád, Szaúd-Arábia (2 verseny)
Január 18.: Santiago, Chile
Február 15.: Mexikóváros, Mexikó
Február 29.: Marrákes, Marokkó
Március 21.: Szanja, Kína
Április 4.: Róma, Olaszország
Április 18.: Párizs, Franciaország
Május 3.: Szöul, Dél-Korea
Június 6.: Jakarta, Indonézia
Június 21.: Berlin, Németország
Július 11.: New York, Egyesült Államok
Július 25–26.: London, Nagy-Britannia (2 verseny)

A FORMULA E MEZŐNYE
Virgin (brit, Audi):
Sam Bird (brit) és Robin Frijns (holland)
Audi Sport (német):Lucas di Grassi (brazil)és Daniel Abt (német)
Mercedes (német):Stoffel Vandoorne (belga)és Nyck de Vries (holland)
Porsche (német):
Neel Jani (svájci) ésAndré Lotterer (német)
BMW Andretti (amerikai):
Alexander Sims (brit) és Maximilian Günther (német)
Jaguar (brit):
Mitch Evans (új-zélandi) és James Calado (brit)
Venturi (monacói, Mercedes):
Felipe Massa (brazil)és Edoardo Mortara (svájci)
Nissan e.dams (japán):
Sébastien Buemi (svájci)és Oliver Rowland (brit)
DS Techeetah (kínai):
Jean-Éric Vergne (francia)és António Félix da Costa (portugál)
GEOX Dragon (amerikai, Penske):
Brendon Hartley (új-zélandi)és Nico Müller (svájci)
Mahindra (indiai):
Jérome d'Ambrosio (belga)ésPascal Wehrlein (német)
NIO (brit):
Oliver Turvey (brit) és Ma Csing-hua (kínai)
A dőlt betűvel írt versenyzők indultak már F1-es futamon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik