Felpörög Michelisz Norberték menetrendje

Vágólapra másolva!
2010.07.01. 18:31
null
Michelisz számára nem lesz ismeretlen a pálya vonalvezetése
Sűrű program elé néz Michelisz Norbert, a Zengő Dension Team versenyzője. Focis nyelven szólva, az eddig széttördelt sorozat most begyorsul, és az előző, Belga Nagydíjtól számolva kéthetes periódusokban rendezik meg a következő három versenyhétvégéket.  A versenyek gyakorisága mindenképp kedvezhet a hímesházi fiatalembernek, aki eddig jó esetben havonta egyszer ülhetett bele aktuális versenygépébe. Először Portugáliába látogatnak a túraautózás legjobbjai. Michelisz számára nem lesz ismeretlen a pálya vonalvezetése, elvégre a tavalyi spanyol bajnoki futamon győzni tudott a portugáliai hétvégén.

A túraautózás csúcskategóriája első alkalommal látogat Portimaóba. A portugál futamokat eddig Estorilban (2008) és a portói (2007, 2009) utcai versenypályákon rendezték meg. Az aszfaltcsík 4.6 kilométer hosszú, nagyon technikás. A két futam során 11-11 kör áll a versenyzők rendelkezésére, hogy megküzdjenek az első helyekért. A magyar versenyző bízik magában, és most sem szeretne semmit a véletlenre bízni.

PORTUGÁL NAGYDÍJ – MENETREND 
Péntek
Teszt: 16–16.30 óra
Szombat
Első szabadedzés 10.45–11.15 
Második szabadedzés 13–13.30 
Első időmérő edzés: 18.30–18.50 
Második időmérő edzés: 18.55–19.05 
Vasárnap
Bemelegítő edzés: 9.30–9.45 
Első verseny: 13.05–13.35 
Második verseny: 17.50–18.20 

„A pálya felépítése elsősorban a BMW-knek kedvez, de van egy nagyon hosszú egyenes, ahol ki lehet használni a SEAT-ok előnyös tulajdonságait. Ha minden jól alakul, akkor a dobogóért harcolhatunk" – mondta el a Zengődensionteam.com-nak a 25 éves magyar tehetség.

A 11 helyszínen lebonyolításra kerülő túraautó-világbajnokság (WTCC) az ötödik állomásához érve lassan érdemes lesz számolgatni a nagymenőknek. A világbajnoki pontversenyt Yvan Muller vezeti. Mögötte 19 pontos hátrányban követi őt a tavalyi év világbajnoka, Gabriele Tarquini.

Az olasz mögött már nagyobb a torlódás, hiszen Andy Priaulx és Robert Huff is csak négy, illetve öt ponttal van lemaradva tőle. A számunkra legérdekesebb, hogy Michelisz Norbert eddig megszerzett 28 pontjával a 11. helyen áll az összetettben, és az idén útjára indult Rookie Challange-en, az újoncok külön versenyében pedig az élről várhatja a folytatást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik