F3: „Ha képes tartani ezt a szintet, az F1-ben folytatja”

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2018.10.16. 08:52
null
Gerhard Berger szerint nagyon hasonlít édesapjára Mick Schumacher (Fotó: AFP)
Mick Schumacher az elmúlt hétvégén megnyerte az F3-as Európa-bajnokságot, 28 évvel azután, hogy édesapja német bajnok lett ugyanebben a kategóriában. A DTM-főnök Gerhard Berger szerint pedig nem csak külsőre hasonlít édesapjára a fiatal tehetség.


A hétszeres F1-es világbajnok Michael Schumacher csak fia első, gokartos lépéseit tudta követni, mert 2013-as, súlyos agysérüléssel járó síbalesete megakadályozta a továbbiakban, Mick azonban 14 éves kora óta is folyamatosan fejlődik, s minden versenyautójára felragasztja az édesapjának szóló üzenetet: „Keep fighting” (Harcolj tovább!) és „Never Give Up!” (Soha ne add fel!).

„Remélem, Michael egy napon visszatér közénk, és együtt követhetjük Mick további pályafutását – nyilatkozta Berger. – A fiatal pilóta nem csupán külsőre hasonlít nagyon az édesapjára, nemcsak ugyanolyan a testtartása, de az alkarja is éppen olyan, mint Michaelé. Az elmúlt hetekben pedig azt is bizonyította, hogy a versenyzői géneket is örökölte. Ha képes tartani ezt a szintet, pályafutása az F1-ben folytatódik.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik