F2: túl van az életveszélyen a Spában karambolozó Correa

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.09.21. 06:49
null
Correának még van esélye a teljes felépülésre a borzalmas spái baleset után (Fotó: AFP)
Túl van az életveszélyen Juan Manuel Correa Formula–2-es versenyző, akit három hete tartottak mesterséges kómában, miután súlyos sérüléseket szenvedett a sorozat belgiumi versenyén. A szeptember 3-án történt ütközésben versenyzőtársa, a francia Anthoine Hubert életét vesztette.

Az uruguayi származású, amerikai színekben versenyző Correa a családja közleménye szerint már nincs mesterséges kómában, a tüdeje megerősödött annyira, hogy levegyék a lélegeztetőgépről. Ugyanakkor még nem tért magához a Londonban kezelt pilóta.

„Arra, hogy felébredjen, még néhány napot várni kell. Az orvosok szerint ez több mint két héten át tartó kóma esetében mindig így van – áll a közleményben. – Arra is figyelmeztettek, hogy Juan Manuel szervezete még mindig törékeny, ezért az intenzív osztályon kell tartani.”

A 20 éves Correára a következő napokban jelentős lábműtét vár annak érdekében, hogy ne legyenek maradandó sérülései. A baleset utáni elsősegély közben csak a legszükségesebb beavatkozásokat végezték el az alsó végtagjain, az életének megmentése érdekében a tüdejére összpontosítottak, s annak megerősödéséig tartották mesterséges kómában. A lábműtét azonban sürgős, minél tovább halogatják, annál kisebb az esélye a versenyzőnek a teljes gyógyulásra.

A baleset az Eau Rouge-t követő Raidillon-kanyarban történt, Hubert autója megcsúszott a dombtetőn, a falnak vágódott, majd visszacsúszott az út közepére, ahol Correa nagy sebességgel száguldva belerohant.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik