A 20 éves tengerentúli versenyző internetes oldalán hétfőn azt közölték: vasárnap négyórás műtéten esett át, amely mindkét törött lábát érintette. Az állapota továbbra is stabil és eszméleténél van, de ahogy fogalmaznak, teljesen le van sújtva a történtektől. Közben megérkeztek a liege-i kórházba a szülei is.

A 22 éves Hubert a futam második körében nekicsapódott a gumifalnak, majd szerencsétlenségére a pályára visszasodródó autójába teljes sebességgel belerohant Correa. Az ütközés következtében Hubert kocsija kettétört. A versenyzőt kórházba szállították, de olyan súlyos sérülései voltak, hogy nem tudták megmenteni az életét.

A baleset után a futamot leállították és később sem folytatták.

Az Ecuadorban született Correa egy napig még az intenzív osztályon marad, s ahogy az állapota megengedi, az Egyesült Államokba szállítják.

A helyi ügyészség közben vizsgálatot indított a baleset körülményeinek tisztázására annak érdekében, hogy a történteket objektíven elemezhessék.

„Sok éven keresztül szerencsénk volt, nem volt ilyen balesetünk. Talán elfelejtettük, hogy milyen veszélyes sport ez” – mondta Toto Wolff, a világbajnok Mercedes csapatfőnöke.

„A biztonság egyre jobb lesz, de ez a folyamat sosem ér véget. Továbbra is intenzíven kutatnunk kell a lehetőségét annak, min tudunk javítani” – nyilatkozott Michael Masi, a FIA versenyigazgatója.