Dakar: nagyot borult Alonso – félbevágták a szakaszt a szervezők

ZS. B.ZS. B.
Vágólapra másolva!
2020.01.15. 20:40
null
Alonso szélvédő nélkül ért célba – minek is az a sivatagban?! (Fotó: AFP)
Annak ellenére is eseménydús napot zártak szerdán a Dakar rali autós mezőnyének élmenői, hogy a lehetetlen időjárási körülmények között a szervezők az eredetileg kiírt táv kevesebb mint felénél eredményt hirdettek.

A kétszeres F1-es világbajnok Fernando Alonsónak például ez a 223 kilométer is elég volt ahhoz, hogy egy dűnére fura szögben és túl nagy lendülettel felszáguldva dupla bukfenccel érkezzen le, jelentősen megrongálva a Toyotáját. A probléma ellenére az összetett 14. helyén álló spanyol azonban folytatni tudta, és miután bő egy órás hátránnyal célba is ért, dacosan nyilatkozott az újságíróknak:

„Összességében jó nap volt, célba értünk, nem is vesztettünk sokat, és őszintén szólva nem igazán érdekel, hogy az összetettben a hatodikak vagy a tizennegyedikek vagyunk-e. Tudom, hogy most ez a nap híre, minden ponton vagy ezren vártak ránk. Sajnálom, hogy nem azt a nyilatkozatot kapták, amit akartak, de akkor is elégedett vagyok.” – fogalmazott Alonso.

A győzelemre hajtó Carlos Sainz a keddi megingás után stílusosan vágott vissza ellenfeleinek, hiszen míg két közvetlen üldözője, Nasszer al-Attijah és Stéphane Peterhansel egyaránt eltévedt a lerövidített szakasz végén, a „Matador” probléma nélkül száguldott, így több mint 18 percre duzzasztotta az előnyét.

Két nappal a Dakar vége előtt ezzel nagy lépést tett az összetett diadal felé: „A navigáció az egész ralin igazán trükkös, de most mindent helyesen csináltunk. Jó volt a tempónk, keményen nyomtuk, és bár az egyik dűnéről leugratva kissé megrongáltuk az autót, egyelőre minden rendben.”

A motorosoknál Ricky Brabec őrzi kényelmesnek tűnő összetettbeli előnyét, Gyenes Emánuel pedig újabb kitűnő teljesítménnyel és egy 16. hellyel erősítette meg vezető pozícióját a szervizháttér nélküliek kategóriájában. A kamionosoknál az Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Igor Leonov trió 36 perces előnnyel vezet.

42. DAKAR RALI
10. szakasz, Haradh–Subajtah (össztáv: 608 km, ebből szelektív szakasz: 223 km)

Autósok:
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, JCW Mini Buggy) 2.03:43, 2. Przygonski, Gottschalk (lengyel, német, Mini JCW Rally) 3:05 perc hátrány, 3. De Villiers, Haro Bravo (dél-afrikai, spanyol, Toyota) 4:26 p h.
Motorosok:
1. Barreda Bort (spanyol, Honda) 2:11:42, 2. Brabec (amerikai, Honda) 1:07 p h., 3. Benavides (argentin, Honda) 2:31 p h., ...16. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 24:09 p h., ...94. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 1:37:49 ó h.
Kamionosok:
1. Anton Sibalov, Dmitrij Nyikityin, Ivan Tatarinov (orosz, Kamaz) 2:12:12, 2. Szotnyikov, Ahmadejev, Ahmetzianov (orosz, Kamaz) 1:08 p h., 3. Nyikolajev, Jakovlev, Ribakov (orosz, Kamaz) 1:30 p h.
Az összetettben
Autósok:
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, JCW Mini Buggy) 37:15:37, 2. al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 18:20 p h., 3. Peterhansel, Fiuza (francia, portugál, JCW Mini Buggy) 18:26.
Motorosok: 1. Ricky Brabec 34:12:18, 2. Quintanilla (chilei, Husqvarna) 25:44 p h., 3. Barreda Bort 27:09 p h., ...29. Gyenes Emánuel 7:02:26 ó h., ...90. Saghmeister 25:47:19 ó h.
Kamionosok: 1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Igor Leonov (orosz, Kamaz) 40:20:04, 2. Sibalov, Nyikityin, Tatarinov (orosz, Kamaz) 36:08 p h., 3. Vjazovics, Haranyin, Zaparoscsanka (fehérorosz, MAZ) 1:40:00 ó h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik