Dakar 2019: Loeb nyerte a szakaszt, Szalay folyamatosan előzött

Vágólapra másolva!
2019.01.08. 21:40
null
Szalay Balázs lendületes autózással a 30. helyen végzett
Változatos, küzdelmes, izgalmas napon van túl a Dakar-mezőny: a keddi 342 kilométeren a ralilegenda Sébastien Loeb volt a leggyorsabb, Szalay Balázs pedig lendületes autózással a 30. helyen végzett.

 

NYOLCSZOR ÁLLT DOBOGÓN

Giniel de Villiers rendszerint nem csinál semmi feltűnőt. Éppen csak mindig ott van az élmezőnyben. A dél-afrikai pilótáról az elmúlt hónapokban egyáltalán semmilyen hír nem volt („Az is lehet jó hír, ha nincs hír” – válaszolta erre a felvetésre), azt sem lehetett tudni, itt lesz-e egyáltalán a Dakaron, most meg persze két szakasz után vezet az összetettben.

Kiegyensúlyozottságáról legyen elég annyi: 15 alkalommal állt rajthoz a Dakaron, s mindannyiszor célba is ért, sőt, nem csupán célba ért, hanem nyolcszor dobogóra állhatott (legutóbb tavaly), és mindössze egyszer végzett a top tízen kívül. Egyszer nyernie is sikerült (2009), s minden Dakarnak esélyesként vág neki.

Még akkor is, ha túl szerény, hogy ezt ki is mondja. Sebaj, kimondja helyette a Toyota-alakulat főnöke, aki rá, és csapattársára, Nasszer al-Attijahra építhet.

Giniel de Villiers számára a Dakar kaland – meg persze kőkemény verseny, amelyben két nap után (egy negyedik és egy hatodik szakaszeredménnyel) átvette a vezetést. Bizonyítva ezzel, hogy nincs itt szükség semmi feltűnésre. „Kétszáz kilométert mentünk az előttünk haladó porában, de amikor meg akartam előzni, puha homokos szakaszra értünk. S tudja, egyáltalán semmi sem indokolja, hogy az ember a második napon kockázatot vállaljon” – mondta.

Mondják, a tapasztalat a sivatagban aranyat ér. Aztán persze van az a helyzet, amikor a rutin ellenére is megtréfálja az embert a homok. Ez történt a tizenháromszoros Dakar-győztes Stéphane Peterhansellel, akit nem gyakran látni vontatókötéllel a kezében, elakadva. Hát most ez is megtörtént. „Már a rajtnál voltak elektronikai gondjaink – nem működött az átbeszélő, a légkondi, az ablaktörlő –, s ez egy kicsit megzavart, majd ráadásként egy nagyon rossz helyen még el is akadtunk. De Cyril (Despres) megállt, és kihúzott – nélküle talán még most is ott vesztegelnénk –, ám még így is nagyon sok időt veszítettünk” – foglalta össze a számára peches napot Peterhansel.

S ha neki van tapasztalata, akkor a 36. Dakarján induló, 77 éves Szugavara Josimaszának meg aztán végképp... Ám ezúttal ez sem segített: a viadal legidősebb indulója is elakadt a dűnék között, a keddi szakasz elején.

A mezőny összesen 342 kilométernyi mért szakaszt teljesített a viadal második napján, s volt ebben minden: az elején és a végén „fogós”, vendégmarasztaló dűnesor, a közepén egy élvezetes szakasz a tengerparton, majd egy gyors rész valami kiszáradt folyómederben, s persze mentek kövön is. Úgyhogy aki szereti a változatosságot (márpedig ezek a fiúk itt mind szeretik), annak nem okozott csalódást a nap.

A kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loebnek (aki az idén nem gyári csapatban, hanem egy privát Peugeot-val versenyez) például okkal ért fülig a szája a célban: ő volt a leggyorsabb ezen a napon. Úgyhogy aki azt hitte, a franciával nem kell számolni csupán azért, mert az oroszlános márka kivonult a sportágból, nagyobbat nem is tévedhetne.

Jó kis szakasz volt, megpróbáltunk jó ritmust felvenni és azt tartani a végéig, ami egyáltalán nem volt könnyű feladat, de végül is nem hibáztunk, és ez meghozta az eredményét: megnyertük a szakaszt – mondta Loeb. – Ezúttal jól jött, hogy kicsit hátrébb (a 13. helyen) rajtoltunk, mert így láttunk magunk előtt nyomokat. Szóval pillanatnyilag minden rendben, nincs okom panaszra.”

Loebhöz kapcsolódó hír, hogy ugye az ő gyorsbeavatkozó szervizkamionját (T4 Assistance) vezeti Darázsi Zsolt, akinek eddig nem volt túl sok dolga, hiszen csapata összes versenyzője viszonylag hamar letudja a szakaszt és mire leporolják a nadrágjukat a táborban, Darázsi már ki is jön a pályáról, hiszen ha biztosan nincs rá szükség, fölösleges szétütnie a technikát.

Magyar szempontból viszont nyilván még érdekesebb, miként szerepel a Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős, amely ezen a napon is rengeteget előzött, s végül a napot is a harmincadikként zárta és az összetettben is ebből a pozícióból várja a folytatást.

Kalandos, de jó nap volt ez is – mondta a 14. Dakarján induló Szalay. – Veszítettünk időt amiatt, hogy az egyik magas dűnére csak másodszorra tudtam felmenni, mert elsőre túl magas volt a guminyomás és egyszerűen elfogyott az erő a kocsiból, meg amiatt is, hogy a végén eltévedtünk. De mivel a többiek sem találták a helyes irányt, nem bosszankodtam annyira. Ezt a két kalandot leszámítva nagyon élveztem a napot, a Grandland X tökéletes volt, mi pedig sokat előztünk, sőt, szinte folyamatosan előztünk, ennek is köszönhető a harmincadik hely, aminek nagyon örülök. Remélem, még tudunk javítani – most úgy érzem, lesz ez még jobb is.”

Az eltévedésre visszatérve, már az előző esti versenyzői eligazításon is elhangzott, hogy kössék fel a gatyájukat a navigátorok, mert nem lesz könnyű végigtalálni a keddi pályán, s nem is volt az. Bunkoczi az első, 60 kilométeres dűnesoron simán átvitte a pilótáját, a célhoz közeledve azonban megtréfálták a homokdombok.

Volt egy olyan irányváltás, amit ha visszamennénk, akkor se találnék meg. Szerencsére mire mi odaértünk, sokan már visszafelé jöttek a rossz irányból, s bár addig is éreztük, hogy nem jó helyen vagyunk, akkor már biztosak voltunk benne. Aztán megláttuk a helikoptert és rátaláltunk a helyes nyomra” – mondta Bunkoczi.

A motorosok ezúttal (teljesen szokatlan módon) az autósok után rajtoltak, s közülük a címvédő osztrák Matthias Walkner volt a leggyorsabb: „Előfordult, hogy olyan mélyek voltak a nyomok, hogy motorral már kicsit veszélyes is volt rajtuk haladni, és sokszor kellett autókat előznünk, de összességében élveztem” – mondta az osztrák. A szatmárnémeti Gyenes Emánuel (akinek eléggé fáj a műtött jobb karja) a 65. helyen vitte célba a KTM-et.

41. DAKAR RALI
2. szakasz, Pisco–San Juan de Marcona (össztáv: 552 km, ebből szelektív szakasz: 342 km) Autósok:
1. Sébastien Loeb, Daniel Elena (francia, Peugeot 3008 Maxi) 3:26:53, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini All4) 8 másodperc hátrány, 3. Ten Brinke, Panseri (holland, francia, Toyota Hilux) 1:20 mp h., ...30. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 53:41 p h. Motorosok: 1. Mattias Walkner (osztrák, KTM) 3:23:57, 2. Brabec (amerikai, Honda) 22 mp h., 3. Barreda (spanyol, Honda) 1:41 p h., ...65. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:23:17 ó h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov (orosz, Kamaz) 3:47:51, 2. De Rooy, Rodewald, Torrallardona (holland, lengyel, spanyol, Iveco) 2:39 p h., 3. Szotnyikov, Nyikityin, Musztafin (orosz, Kamaz) 5:28 p h.

Az állás. Autósok: 1. Giniel de Villiers, Dirk von Zitzewitz (dél-afrikai, német, Toyota Hilux) 4:32:45, 2. Ten Brinke, Panseri 28 mp h., 3. Roma, Haro 42 mp h., ...30. Szalay, Bunkoczi 1:09:51 ó h. Motorosok: 1. Joan Barreda 4:23:14, 2. Walkner 1:31 p h., 3. Brabec 1:33 p h., ...65. Gyenes 1:46:47 ó h. Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev 4:56:56, 2. De Rooy 4:23 p h., 3. Villagra, Yacopini, Torlaschi (argentin, Iveco) 7:23 p h.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik