Dakar: dupla dupla – Sainz és Brabec nyert, és az élre állt

Vágólapra másolva!
2020.01.07. 20:19
null
Nasszer al-Attijah követi Carlos Sainzot az autósoknál
Mindennap új győztes: a Dakar harmadik szakasza a motorosoknál Ricky Brabec, az autósoknál Carlos Sainz győzelmével ért véget – mindketten átvették a vezetést az összetettben is.

 

Neom a jövő városa lesz, ha megépül (okosváros a legmodernebb technológiák felhasználásával), s bár egyelőre még nem létezik, a Dakar-mezőny már megnézte magának a leendő városhatárokat egy hurokszakasz keretében. A mért szakasz eleje gyors volt, ám körülbelül száz kilométer után a versenyzők hatalmas sziklák között találták magukat – kicsit olyan volt, mintha űrbéli tájon száguldoztak volna.

Az autós mezőnyben a legendás Carlos Sainz 33. szakaszgyőzelmét aratta, ezzel valamelyest helyreállt a világ rendje (vagyis a végső esélyesek reflektorfénybe kerültek), s nem csak azért, mert ezzel átvette a vezetést az összetettben, hanem azért is, mert mögötte Nasszer al-Attijah következik a második helyen.

Csodás tájakon autóztunk, s bár nem volt sok időnk bámészkodni, amit láttam belőle, az nagyon tetszett – nyilatkozta a kétszeres ralivilágbajnok, kétszeres Dakar-győztes Sainz. – Lucas (Cruz) remek munkát végzett a navigátorülésben, tényleg nagyon jó tempót diktáltunk. A szakasz végén már mi mentünk elöl, vagyis mi jelöltük ki a nyomokat. Megint kiderült viszont, hogy ezen a versenyen bármi megtörténhet: hiába dolgozol keményen, hiába vagy gyors, bármelyik nap érhet meglepetés.”

Sainz nyilván pontosan tudja, hogy az éllovas pozíció a versenynek ebben a szakaszában nem jelent sokat, főleg ha az ember nyakán ott lohol a címvédő Nasszer al-Attijah, aki a számtalan defektje (az első két nap három-három, kedden egy) ellenére is tartja magát az élmezőnyben. „Csak túl kell lenni valahogy ezeken a napokon, a jövő héten ugyanis következnek a dűnék, ahol majd nyomhatjuk a gázt” – mondta a katariak nemzeti hőse, aki Dakar-elsőségei mellett sportlövészetben olimpiai bronzéremmel is büszkélkedhet.

Ennek a napnak is megvolt egyébként a nagy búcsúzója, három nap alatt a második versenygép kapott lángra és égett le – ezúttal a hazánkban is jól ismert, a magyar világkupafutamon általában dobogóra álló Vlagyimir Vasziljev Minije lett a tűz martaléka. Elképesztően nagyot esett sejk Kaled al-Kasszimi, akinek az autója megakadt egy sziklán, és körülbelül ötször fordult át, mire végre megállt. A kétszeres Formula–1-es világbajnok Fernando Alonso a szenzációs negyedik helyen ért célba, ami némi vigaszt jelenthetett sebeire a hétfői két és fél órás féltengelycsere után.

A motorosoknál Ricky Brabec utolérhetetlen volt ezen a napon, az egyik nagy esélyesnek számító Adrian van Beveren viszont bukott, és nem tudta folytatni a viadalt. Összességében is elmondhatjuk: arányaiban már eddig is nagyon sok volt a kieső az első szaúdi Dakaron, pedig nehéz eldönteni, hogy a mostani sziklás, homokos terep, vagy a jövő héten következő dűnék jelentenek-e nagyobb kihívást.

42. DAKAR RALI
3. szakasz, Neom–Neom (össztáv: 504 km, ebből szelektív szakasz: 427 km)
Autósok:
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz (spanyol, Mini JCW) 3:48:01, 2. al-Attijah, Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 3:31 p h., 3. Przygonski, Gottschalk (lengyel, német, Mini JCW) 4:19 p h.
Motorosok:
1. Ricky Brabec (amerikai, Honda) 3:29:31, 2. Florimo (chilei, Honda) 5:56 p h., 3. Benavides (argentin, Honda) 7:22 p h. , ...41. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:01:50 ó h., ...114. Saghmeister Gábor (szerbiai, KTM) 2:49:46 ó h.
Kamionosok:
1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Igor Leonov (orosz, Kamaz) 3:59:15, 2. Vjazovics, Haranyin, Zaparoscsanka (fehérorosz, MAZ) 4:54 p h., 2. Sibalov, Nyikitin, Tatarinov (orosz, Kamaz) 11:13 p h., 3.

Az összetettben
Autósok:
1. Carlos Sainz, Lucas Cruz 11:00:20, 2. al-Attijah, Baumel 4:55 p h., 3. Terranova, Graue (argentin, Mini JCW) 8:09 p h.
Motorosok: 1. Ricky Brabec 10:39:04, 2. Benavides (argentin, Honda) 4:43 p h., 3. Walkner (osztrák, KTM) 6:02 p h., ...43. Gyenes 2:57:24 ó h., ...113. Saghmeister 8:05:08 ó h.
Kamionosok:
1. Vjazovics, Haranyin, Zaparoscsanka 11:34:01, 2. Karginov, Mokejev, Leonov 2:18 p h., 3. Sibalov, Nikitin, Tatarinov 20:01 p h.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik