Mr. Dakar, vagyis Stéphane Peterhansel „feltámadt” (Fotó: Opel Dakar Team)

Tudod mit írnak a szakasz második felére, Balázs? Nemes egyszerűséggel azt, hogy háború…

Akkor én ma nem nagyon szeretnék autóversenyző lenni. Tegnap szerettem volna, holnap szeretnék, de ma ezt kihagynám. Mert ha azt írják háború, ez még az előzőeknél is nehezebb pálya lesz...”

A fenti párbeszéd zajlott le reggel az Opel Dakar Team táborában, Szalay Balázs még a sátrában öltözködött, navigátora, Bunkoczi László azonban már a versenyautó körül tett-vett. Betette az ülés mögé a túlélő-csomagot és jó sok vizet. Mert háború ide vagy oda, a víz a sivatagban hasznosabb, mint bármi más.

Ezen a napon egy 323 kilométeres szelektív szakasz várt a mezőnyre a San Juan de Marconát körülvevő dűnék között, amelyekből már előző nap is kapott egy kis ízelítőt a mezőny – sokaknak bele is tört a bicskájuk.

A magyar páros az egészen remek 21. helyen teljesítette a pályát, amelynek egy huszonöt kilométeres szakaszát (éppen azt amelyen a magyar páros kihagyott egy GPS-pontot) törölték a rendezők az átláthatatlan por és köd miatt. A hétfő esti állás szerint azonban mégis kiosztották a kihagyott GPS-pont miatti büntetést, úgyhogy a szakaszon Szalayék a 31. helyre csúsztak vissza, az összetettben viszont már a 22. helyen állnak!

„Nagyon-nagyon hosszú szakasz volt – mondta fáradtan Szalay Balázs, de persze közben fülig ért a szája, hiszen ezen a napon végre nem volt nagyobb gondjuk. – Végigküldtek minket egy száz kilométeres dűnesoron, amely sosem akart véget érni, de szerencsére az autó jól bírta a gyűrődést, mindössze egyetlenegyszer ástunk, de azzal sem veszítettünk sok időt, a dűne tetejéről hátratolatva simán tovább tudtunk menni. A szakasz végén bemutattunk egy akkora ugrást, hogy a nézők tapsoltak és kiabáltak, Laci pedig csak felszisszent mellettem. Összességében nagyon jó kis szakasz volt, fárasztó, de nagyon jó.”

Navigációs szempontból sem volt könnyű a nap, ezt az Opel Grandland X navigátorülésében ülő Bunkoczi László is megerősítette.

„Úgy mentünk át ezen a szakaszon, mint kés a vajon, és ezt nem csak azért mondom, mert itt van Balázs, a háta mögött is ezt mondanám – mondta Bunkoczi. – Pedig nehéz szakasz volt, még a végén is olyan irányváltásokat kellett végrehajtani, hogy nagyon nehezen lehetett csak lekövetni, mert ott már mindenfelé vezettek nyomok, és az egész táj teljesen szürke volt. A dűnesor közepén leestünk egy nagy dűnéről és lejöttünk a helyes nyomról, emiatt kihagytunk egy GPS-pontot, de nem tudtunk már visszamenni oda, ahol volt. Viszont úgy hallottuk, a pályának éppen azt a szakaszát törölték a rendezők a rossz látási viszonyok miatt, bízunk benne, hogy tényleg így van, és mindenkire vonatkozik, mert akkor talán visszavonják az egyórányi büntetést. Persze, az összetett huszonkettedik hely így sem rossz, sőt…”

Ami az élmezőnyt illeti, a kilencszeres ralivilágbajnok Sébastien Loebnek meg kellett tapasztalnia (nem mintha eddig nem tudta volna), hogy a Dakaron egyszer fent, egyszer lent. Miután az utóbbi két szakaszt megnyerte, a francia felzárkózott az összetett második helyre Nasszer al-Attijah mögé, és beszállt a győzelemért folyó csatába. Majd hétfőn negyven percet vesztegelt a 43. kilométernél valami elektronikai probléma miatt, ami megint jelentősen visszavetette.

A szakaszgyőzelem (idén másodszor) honfitársa, Stéphane Peterhansel nevéhez fűződött, aki így megint fél órán belül van az összetett éllovas Nasszer al-Attijah-hoz képest.

„Rögtön a szakasz elején átugrottunk egy dűnén, ami összetörte a motorháztetőt, és jól ránk ijesztett – mondta Peterhansel. – A navigáció trükkös volt ezen a napon, de azt hiszem, jó munkát végeztünk, hiszen nyertünk, s egy kicsit közelebb kerültünk Nasszerhez, de nagyon nehéz lesz megszerezni tőle a vezető pozíciót. Igazság szerint pillanatnyilag nem érdemeljük meg, hogy előtte legyünk, mert remek munkát végez és nem hibázik.”

Izgalmas három napnak nézünk elébe, annyi szent!

A motorosoknál is, ahol napról napra változik a helyzet az élen: a vasárnap még vezető Pablo Quintanilla kifogott egy nehéz napot és visszacsúszott a negyedik helyre, míg az amerikai Ricky Brabec megint az élre állt. De ebben a kategóriában még kisebbek a különbségek az éllovasok között – főleg, hogy látjuk, egy-egy nap alatt is mennyi minden változhat.

És a rendezők szerint a keddi szakasz minden eddiginél keményebb lesz… 

 A LEGENDA TOVÁBB ÉL
 Harminckét éve történt. Thierry Sabine, a Dakar rali megálmodója és versenyigazgatója egy eltűnt motoros keresésére indult, ám helikoptere lezuhant a homokviharban, és ötödmagával életét vesztette. Az álma azonban tovább szövődik, s ezen a napon így vagy úgy, megemlékeznek róla.
A mondásáról, amely szerint „Kihívás azoknak, akik mernek, és álom azoknak, akik távol maradnak”.
De vajon mit is jelent manapság a Dakar a versenyzőknek? Ha körbekérdezünk a táborban, ezt az egészet teljesen másként közelíti meg az, aki egy gyári csapatban a győzelemért harcol, és az, aki amatőrként száll be a ringbe. Az, aki először van itt, s az, aki harminc, vagy annál is több Dakaron indult. Mást jelent a motorosoknak és mást az autósoknak, mást a szervezőknek, mást az újságíróknak és mást a szervizeseknek. Ám a kulcsszavak azért fedik egymást. Mert milyen is a Dakar? Kőkemény, kalandos, kihívásokkal teli, szabadságot adó, magával ragadó, hősies, küzdelmes. Küzdelemre tanít, és arra, hogy soha ne add fel, mert amikor azt hiszed, hogy nincs kiút, akkor rájössz, hogy mindig van legalább egy. És ez a lecke egy életre szól. Ezért is van, hogy a Dakar-tábor lakóinak nagy része viseli magán a verseny logóját, a kultikus beduin-fejet. Nyaklánc, karkötő vagy éppen tetoválás formájában.
EDUARD NYIKOLAJEV–A CÁREVICS AZ ÉLEN
A nagy fiúk nagy játékokkal játszanak – és Eduard Nyikolajev egészen eredményesen teszi ezt már évek óta. A Kamaz-gyárban pallérozódott, s mint legtöbb társa, ő is egészen lentről, versenyszerelőként kezdte a pályafutását – első Dakar-sikerét még ebben a szerepkörben is aratta – a legendás Vlagyimir Csagin versenyzőtársaként. A Cár és a Cárevics. Így hívják őket, s nem véletlenül, hiszen mindketten fegyelmezett, felelősségteljes versenyzők. Csagin hétszeres, Nyikolajev (pilótaként) háromszoros győztes. S a verseny éllovasaként most a negyedikre hajt. A Kamaznál harminc év tapasztalatát tették bele a fejlesztésbe s nem csupán a 13 literes, hathengeres motor tervezésekor. A kamion agresszív, modern formája már az új szellemiség jegyében született – a sportos irányvonalat képviseli. És hogy pokoli gyors, ahhoz kétség sem férhet. A kékek gyakorlatilag a verseny elejétől kedve uralják a kamionos viadalt, még úgy is, hogy két versenyzőjük viszonylag korán elbúcsúzott. Nyikolajev az utóbbi napokban elkezdte beosztani az előnyét, mert egyrészt ott van neki hátvédnek csapattársa, Szotnyikov, másrészt minél kevesebbet kockáztat, annál kevesebb esély van a hibázásra. És a Dakaron ez kulcskérdés. 
Nyikolajev (pilótaként) háromszoros győztes. S a verseny éllovasaként most a negyedikre hajt (Fotó: Opel Dakar Team)


41. DAKAR RALI

7. szakasz, San Juan de Marcona–San Juan de Marcona (össztáv: 387 km, ebből szelektív szakasz: 323 km). Autósok:
1. Stéphane Peterhansel, David Castera (francia, Mini John Cooper Buggy) 4:00:01, 2. Roma, Haro (spanyol, Mini John Cooper Works) 4:33 perc hátrány, 3. Sainz, Cruz (spanyol, Mini John Cooper Buggy) 9:28 p h., …31. Szalay Balázs, Bunkoczi László (magyar, Opel Grandland X) 1:23:33 ó h.  Motorosok: 1. Sam Sunderland (brit, KTM) 3:51:41, 2. Cornejo (chilei, Honda) 1:51 p h., 3. Brabec (amerikai, Honda) 6:30 p h., …51.. Gyenes Emánuel (romániai, KTM) 1:47:07 ó h. Kamionosok: 1. Gerard de Rooy, Darek Rodewald, Moises Torrallardona (holland, lengyel, spanyol, Iveco) 4:21:32, 2. Vjazovics, Haranyin, Zsihulin (fehérorosz, MAZ) 29:27 p h., 3. Nyikolajev, Jakovlev, Ribakov (orosz, Kamaz) 36:25 p h.

Az állás. Autósok: 1. Nasszer al-Attijah, Matthieu Baumel (katari, francia, Toyota Hilux) 25:13:30, 2. Peterhansel, Castera 29:16 p h., 3. Roma, Haro 37:59 p h., …22. Szalay, Bunkoczi 12:20:30 ó h. Motorosok: 1. Ricky Brabec 24:48:02, 2. Van Beveren (francia, Yamaha) 7:47 p h., 3. Price (ausztrál, KTM) 8:28 p h., …40.. Gyenes 8:58:45 ó h.  Kamionosok: 1. Eduard Nyikolajev, Jevgenyij Jakovlev, Vlagyimir Ribakov 29:50:35, 2. Szotnyikov, Nyikitin, Musztafin (orosz, Kamaz) 32:54 p h., 3. De Rooy, Rodewald, Torrallardona 1:15:28 ó h.