Autósport: szokatlan büntetés a balesetet okozó pilótának

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.25. 14:33
null
A büntetésről kiadott hivatalos értesítés
A hétvégén ért véget a Német Autosport-szövetség (ADAC) GT Masters versenysorozata, amelyet követően a versenybizottság egy rajtbaleset után meglehetősen szokatlan büntetésben részesítette a vétkes belga pilótát, Dries Vanthoort.

Történt, hogy Vanthoor a rajt után túlzottan optimistán vetődött be az élről induló Maximilian Götz mellé az első kanyarban, s kiütötte riválisát – ráadásul az ő autója is megsérült, így ő is feladni kényszerült a futamot.

A versenybizottság hamar jelezte, a belga büntetésre számíthat, ám a gondot az okozta, hogy az ilyenkor szokásos büntetések – rajthelybüntetés a következő futamra, vagy eltiltás a következő versenytől – nem voltak alkalmazhatóak, lévén, ez volt a szezon utolsó versenye.

A bírák végül szokatlan, ám – a maga nemében – kreatív büntetés mellett döntöttek: Vanthoornak a jövő év elején a Német Gokart Bajnokságon kell megjelennie a sérült autójával, és részletekbe menő előadást kell tartania a fiatal pilótáknak arról, hogy miért van ott, mit csinált, és az miért nem volt helyénvaló.

Az ADAC azt reméli a büntetéstől, hogy a Vanthoor előadása a felnövekvő pilóta-nemzedéknek intő példával szolgálhat arra nézve, hogyan ne kezdjenek előzési manőverbe későbbi pályafutásuk során.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik