Massa (balra) hosszú távú megoldást keresett (Fotó: Twitter.com)

A Formula–1-től a tavalyi idény végén visszavonuló 11-szeres futamgyőztes Massa már korábban is úgy nyilatkozott, „talán lehet", hogy csatlakozik a Formula E mezőnyéhez, s mára kiderült, ebből valóság lesz.

Massa korábban tesztelte a szériában szereplő Jaguar alakulatnál az elektromos versenyautót, így nem lesz számára teljesen ismeretlen terep, ráadásul a brazil pilóta szerződtetését elújságoló oldalak egyként számolnak be róla: új csapata a következő hetekben szervezni fog neki egy privát tesztet.

„Nagyon boldog vagyok, hogy csatlakozhatok a Formula E mezőnyéhez, amely igen rövid idő alatt hatalmas fejlődésen ment keresztül és nagyszerű versenysorozattá vált. Különösen tetszik, hogy sok helyen a városok központi részein vannak a pályák, így sokkal közvetlenebb a kapcsolat a szurkolókkal. Alig várom már az első teszteket a csapattal” – fogalmazott Massa.

A Venturi Grand Prix E egyébként a Formula E széria egyik középcsapatának számít, alapítója pedig az elektromos autókat gyártó Venturi tulajdonosa, Gildo Pastor, valamint az Oscar-díjas színész, Leonardo DiCaprio.

A Formula E széria négy éve tartó történelme során a Venturi eddig három dobogós helyezést ért el, két második és egy harmadik helyet, legnevesebb pilótái között pedig megtaláljuk az istállónál három versenyhétvégén szereplő 1997-es F1-es világbajnok Jacques Villeneuve mellett a különböző színekben összesen 185 Formula–1-es futamon induló Nick Heidfeldet is.

A Formula E 2018–2019-es szezonja várhatóan idén év végén veszi majd kezdetét. Eddig mindössze egy verseny, a Monacói ePrix rendelkezik aláírt szerződéssel a következő idényre.