Kiss Norbert és Michelisz Norbert jövőre ugyanazon a hétvégén versenyez a Hungaroringen

Azzal a megjegyzéssel természetesen, hogy az előzetes versenynaptár-tervezetben szerepel, amely vár a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) világtanácsának jóváhagyására.

Nem ez lesz az első eset, hogy a fenti két sorozat versenyzői együtt száguldanak, tavaly júliusban a Slovakia Ringen volt már rá példa (és remekül bevált), de az első alkalom, hogy két magyar sztárversenyző, hazai pályán, ugyanazon a hétvégén száguld.

„Nagyszabású motorsport-fesztiválra, magyar autósport-ünnepre készülünk, amelyen együtt láthatja a közönség a jelenkor két legnépszerűbb magyar versenyzőjét, Michelisz Norbit és Kiss Norbit – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója. – A Slovakia Ringen volt már példa közös rendezésre, és a két sorozat remekül megfért egymással, mi pedig úgy gondoltuk, nagyon jó idénynyitó lenne ez a pályánkon. Magyar szempontból majdnem akkora horderejű esemény, mint a Formula 1 Magyar Nagydíj, amelyet immár jubileumi, 35. alkalommal rendezünk meg jövőre. A szurkolóknak mindkét esemény kapcsán készülünk nagyszerű meglepetésekkel, szeretnénk, ha igazi fesztivál-hangulat uralkodna a lelátókon és a paddockban.”

Természetesen nem hagyhattuk ki a ziccert, megkérdeztük a két érintett sorozat magyar sztárpilótáját is, és mindketten nagyon örültek a hírnek.

 

„Nagyon örülök a hírnek. Egyrészt azért, mert Kiss Norbival régóta ismerjük egymást és nagyon jó a viszonyunk, másrészt meg így nekem is lesz lehetőségem élőben megnézni őt a Hungaroringen, amire eddig még nem volt lehetőség – mondta Michelisz Norbert, a túraautó-vb ezüstérmese, a WTCR jelenlegi éllovasa. A szurkolótáborunk tagjai között szerintem nagy az átfedés, de remélem, a közös rendezés azt eredményezi, hogy még jobban megtelnek a mogyoródi versenypálya lelátói. Én magam is vezettem már kamiont, még 2008-ban Szobi Balázsét, és elmondhatom, nagyon élveztem, bár nagyon más, mint a túraautós kategóriák. És tavaly Szlovákiában Kiss Norbi vitt is egy kört, ami hatalmas élmény volt!”

 

„Ez a hír azt jelenti, hogy a megszokottnál kicsit korábban indul a szezonunk, de nagyon jó, hogy itthon, a Hungaroringen – fogalmazott a kétszeres kamion Európa-bajnok Kiss Norbert. – A magyar szurkolók szempontjából ez igazi motorsport-ünnepet takar, biztos vagyok benne, hogy nagyon különleges hangulat uralkodik majd a lelátón. Legutóbb, amikor Szlovákiában együtt versenyzett a két sorozat, nagyon jól éreztük magunkat, volt közös aktivitás is a túraautósokkal, biztosan jövőre is kitalálunk valamit. Az én szempontomból pedig jó hír, hogy a versenyek közti időben legalább lesz mit nézni, lesz kinek szurkolni.”