Autósport: az általános alelnök erkölcsi okból nem mondott le

Vágólapra másolva!
2014.01.17. 17:20
Móczár Péter általános alelnök erkölcsi szempontból kifogásolhatónak tartotta volna a tagsággal szemben ha távozik a posztjáról szerdán, amikor a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) elnöksége lemondott február 1-jei dátummal.

„Teljes mértékben lojális vagyok az elnökséggel szemben, a tagság azonban az előző szombaton erősített meg a posztomon, ezek után úgy éreztem, nem lenne illendő szerdán távozni" – nyilatkozta Móczár az MTI-nek pénteken, s hozzátette, nem indul az elnöki posztért a február 21-i rendkívüli közgyűlésen.

Az alelnök reményét fejezte ki, hogy a közgyűlésen sikerül az MNASZ elnökének és elnökségi tagjainak megfelelő személyeket megválasztani, akiket a tagság is támogatni fog.

„A jelenlegi helyzetben a magyar autósport-társadalom problémáját kell megoldani, ez a másik oka annak, hogy nem hagytam magára a szövetséget" – jelentette ki Móczár.

Gyulay Zsolt távozó elnök pénteken úgy fogalmazott: azért mondott le, mert Szamos Miklós sportszakmai alelnök – akit a saját jobb kezének nevezett – lemondása után úgy vélte, a szakmai irányítás már nem volt gördülékeny a szövetségen belül, s ez megosztottsághoz vezetett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik