Autósport: április 30-ig minden magyar verseny törölve

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.03.17. 20:31
A Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) a versenynaptárában szereplő események közül mindegyiket törölte április 30-ig, az éves rendes közgyűlést pedig nem tartja meg március 25-én.

A szövetség honlapján olvasható elnöki közleményben az MNASZ-t irányító Oláh Gyárfás azt írta, a versenynaptár módosításainak kérdésében folyamatosan egyeztetnek a versenyek rendezőivel, a nemzetközi események ügyében pedig a nemzetközi szövetség (FIA) illetékeseivel.

„Az MNASZ elnöksége 2020. április 15-én újraértékeli a fennálló helyzetet és megteszi a szükséges további intézkedéseket” – olvasható a keddi közleményben, amely a március 25-ére tervezett éves rendes közgyűlését későbbre halasztja, ennek időpontjáról az elnökség a későbbiekben határoz.

„Ahogyan a világ szinte összes országában, úgy Magyarországon is az élet minden területén, így az autósportban is példátlan összefogást kell tanúsítaniuk az embereknek annak érdekében, hogy megfékezzék a koronavírus további terjedését” – fogalmazott az MNASZ elnöke.

Oláh Gyárfás hozzátette, az elnökség a szövetség sportszakmai vezetőivel közösen figyelemmel kíséri a kialakult helyzetet, és felkészülten áll a várható döntések elé. Oláh Gyárfás azt írta, a versenynaptár módosításainak kérdésében folyamatosan egyeztetnek a versenyek rendezőivel, a nemzetközi események ügyében pedig a nemzetközi szövetség (FIA) illetékeseivel.

„Az MNASZ elnöksége 2020. április 15-én újraértékeli a fennálló helyzetet és megteszi a szükséges további intézkedéseket” – olvasható a keddi közleményben, amely a március 25-ére tervezett éves rendes közgyűlését későbbre halasztja, ennek időpontjáról az elnökség a későbbiekben határoz.

„Ahogyan a világ szinte összes országában, úgy Magyarországon is az élet minden területén, így az autósportban is példátlan összefogást kell tanúsítaniuk az embereknek annak érdekében, hogy megfékezzék a koronavírus további terjedését” – fogalmazott az MNASZ elnöke.

Oláh Gyárfás hozzátette, az elnökség a szövetség sportszakmai vezetőivel közösen figyelemmel kíséri a kialakult helyzetet, és felkészülten áll a várható döntések elé.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik