„Mindig felnéztem rá, nagyon örülök, hogy le tudtam győzni” – Németh

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2018.10.23. 14:24
null
Németh Zsanett bejutott a budapesti világbajnokság elődöntőjébe (Fotó: Török Attila)
Az Újpest Eb-ezüstérmes kiválósága, Németh Zsanett első meccsén földöntúli fordítással győzött a vb-ezüstérmes fehérorosz klasszis, Vaszilisza Marzaljuk ellen, a negyeddöntőben pedig magabiztos birkózással verte 4:0-ra mongol ellenfelét, Narancsimeg Gelegzsamcot.

Bíztunk abban, hogy az idő előrehaladtával (és a kötöttfogású programhoz közelítve…) egyre javul majd a magyarok teljesítménye a hazai világbajnokságon, és lekopogjuk, de egyelőre olybá tűnik, valóban így lesz.

A némileg kiábrándító (vagy mondjuk ki: a realitásoknak megfelelő) első három napi szabadfogású szereplés után következett a keddi versenynap, ahol egy bronzmeccsesünk már alapból lesz az esti programban az Ukrajnából honosított Olejnik Pavlo személyében, de délelőtt bemutatkozott Eb-ezüstérmes női kiválóságunk, Németh Zsanett is

Méghozzá nem is akárhogyan!

Az Újpest 76 kg-os versenyzője a már-már hagyományos magyar módinak megfelelően pocsék sorsolást kapott, rögtön első meccsén összekerült a súlycsoport egyik legnagyobb klasszisával, a tavalyi vb-ezüstérmes, olimpiai ötödik, Európai Játékok-győztes fehérorosz Vaszilisza Marzaljukkal, és elképesztő meccsen győzte le végül.

Németh egy mögé kerüléssel vezetést szerzett (2:0), de aztán Marzaljuk levitte és megbillentette (2:4), majd a második menetben a magyar lány ugyan egy ponttal szépített, de egy előkészítetlen akciókezdeménye után (kvázi „befeküdt” a belorusz alá) már 6:3-ra vezetett a fehérorosz.

Ami ezután jött, az elképesztő volt: Németh gyakorlatilag az utolsó fél percben dolgozta le hátrányát, már szinte reménytelen helyzetében is ment előre, elveszett pontot és meccset nem ismerve. Előbb 6:6-ra egyenlített, de magasabb értékű akcióval ez még az ellenfélnek lett volna jó, ám a magyar lány végül másodpercekkel a vége előtt, az egyik akciójánál megsérült fájós keze dacára valahonnan még „előhúzott” egy újabb remek mögé kerülést, így szenzációs fordítással győzte le 8:6-ra a végső győzelemre is esélyes ellenfelét, egyik példaképét – kis túlzással többet mutatott ezen az egy meccsen, mint az összes többi magyar eddig együttvéve!

„Régóta a nemzetközi élmezőny tagja, többszörös érmes nagy világversenyekről – mindig felnéztem rá, nagyon örülök, hogy most végre le is tudtam győzni!” – mondta Németh hatalmas győzelme után, amely – a közönség szurkolásával együtt – akkora erőt adott neki, hogy az a következő meccsén is kitartott.

A negyeddöntőben a mongol Narancsimeg Gelegjamcnál végig aktívabban birkózott, vezetett is 1:0-ra, és noha másfél perccel a vége előtt visszaintették, a rendelkezésére álló fél perc alatt elindult, simán kitolta a mongolt (2:0), akinek aztán egy akcióját is megkontrázta, az újabb mögé kerüléssel pedig remek, 4:0-s győzelmet aratott – ezzel pedig máris elődöntőbe jutott, teljesen megérdemelten, ahol a vb- és Eb-címvédő török klasszis, Yasemin Adar vár majd rá!

Másik három keddi versenyzőnk, Wilson Vanessza, Sleisz Gabriella és Szmolka Nikoletta a papírformának megfelelően első meccsén kikapott, utóbbi kettő még a vigaszágban reménykedhet.

A délelőtti verseny nap további magyar érdekeltségű történéseiről ide kattintva olvashatnak!

76 KG
NYOLCADDÖNTŐ
Németh Zsanett–
Vaszilisza Marzalijuk (fehérorosz) 8:6
NEGYEDDÖNTŐ
Németh Zsanett–Narancsimeg Gelegzsamc (mongol) 4:0

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik