BL: David Luiz elnézést kért a gólja megünnepléséért

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.11. 23:45
Nagy meglepetésre a PSG elütötte a továbbjutástól a Chelsea-t a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében. A londoni találkozón a párizsiaktól az első félidőben kiállították Zlatan Ibrahimovicot, majd mind a rendes játékidőben, mind a hosszabbításban egy-egy gólt szereztek a felek – idegenben szerzett több góllal így a PSG jutott tovább a „kékek” ellen. Nézzük, hogyan látta a mérkőzést David Luiz és José Mourinho!

„Elképesztő érzés ez mindannyiunk számára, mind a PSG-nek mint klubnak, mind a párizsi embereknek. Hatalmas mérkőzést játszottunk, megpróbáltunk nyerni Londonban – így a mérkőzés egyik hőse, a csodás gólt fejelő és saját kapuja előtt többször is hatalmasat mentő David Luiz. – Nagyon örülök, hogy továbbjutottunk, de hosszú még az út a BL-győzelemig. Nem szabad elszállnunk magunktól. Az én időm lejárt a Chelsea-nél, a PSG hatalmas lehetőséget kínált számomra, fontos volt ez az átigazolás karrierem szempontjából. De nagyon boldog voltam a Chelsea-nél, köszönet és tisztelet mindenkinek a klubnál.”

„Csodás volt ma este betalálni itt, és bár azt mondtam korábban, hogy nem fogom megünnepelni találatomat, ha gólt szerzek, nem tudtam véka alá rejteni érzelmeimet. Köszönet mindenért a Chelsea-nek, és sajnálom, hogy megünnepeltem gólomat, de egyszerűen elragadtak az érzelmek.”

„A PSG egyértelműen jobb volt nálunk ezen az estén – ismerte el készségesen a Chelsea menedzsere, José Mourinho. – Az angol csapatok nem tudják, hogyan kell megölni a játékot a mérkőzések végén, ha előnyben vannak, a PSG ellenben ügyesen szimulált és cserélt fordított szereposztásban, a legvégén. Néhány játékosom teljesítménye nem volt megfelelő, de mint csapat, jobbnak bizonyult az ellenfél. Megvan az okuk a franciáknak az ünneplésre, én meg mondtam a játékosaimnak, hogy egy ilyen kiesés után nem fogom szétrúgni az öltözőben az asztalokat és az ajtókat, hanem most higgadtnak kell maradni, és kielemezni a gárda teljesítményét.”

„A párizsiak agresszívek voltak, ezt a hozzáállást okosan alkalmazzák a kontinensen, de felénk nem túl népszerű. Tették, amit kellett, a második kapott gól után pedig véget is ért a mérkőzés, sérüléseket szimuláltak, és teljesen széttördelték a mérkőzést. Az angol futballban nincs ilyen, ám a kontinensen sokan alkalmazzák ezt a taktikát. Nem mondom, hogy ez rossz, de nem erről kellene, hogy szóljon a futball. Ki kell még derítenem azt is, hogy játékosaim miért nem őrizték meg hidegvérüket, meg kell tudnom, hogy mire gondoltak a pályán, mert csak így lehet orvosolni ezt a problémát.”

„Mai teljesítményünk egyszerűen kevés volt, a PSG erősebbnek bizonyult, és miután tíz főre fogyatkozott, ránk nagyobb nyomás nehezedett. Nekik meg nem maradt veszítenivalójuk. Azzal a ténnyel viszont nehéz megbirkóznom, hogy két gólt kaptunk szöglet után, ez egyszerűen elfogadhatatlan. Tavaly kikaptunk Párizsban 3–1-re, és csak egy út maradt előttünk, így lekerült rólunk a nyomás. Ma 1–1-ről kezdtünk, és ez veszélyes eredmény. Nyerni akartunk, de nem bírtuk el mentálisan a terheket.”

„Nem láttam David Luiz könyökösét, de ha megkapta a meccs legjobbja díjat, akkor valószínűleg nem történt ilyen. Kétséget kizáróan remekül játszott, egészen biztosan nem könyökölt, hisz az UEFA nem adná oda valakinek a mérkőzés legjobbja címet egy ilyen agresszív cselekedet után. Büntetőt már nem adhatnak nekünk, de a szövetség helyesen járna el, ha David Luizt eltiltaná, Ibrát pedig hagyná játszani a negyeddöntőben, megérdemelné.”

„Egyértelmű tizenegyes volt Costa esete. Teljesen felesleges idő- és pénzpocsékolás bírókat tenni a kapu mellé, mert általában nem csinálnak semmit. Ha csak azért van ott, hogy megnézze, hogy átment-e a labda a vonalon, akkor a gólvonal-technológia alkalmazása sokkal jobb megoldás lenne. Ha nem lát egy súlyos szabálytalanságot tíz méterrel maga előtt, akkor felesleges pazarlás a jelenléte. A vonalbíró egyszerűen semmit sem csinál.”

„Ez volt az egyik legjobb teljesítmény, amelyet valaha is láttam tíz főre fogyatkozott csapattól” – ámuldozott egy kívülálló, a Manchester United Wayne Rooney-ja.


Highlights | Chelsea 2-2 PSG 11.03.2015 HDby EuropeanLeagueLiveGoal

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik