Lanzafame az Európa-ligában játssza első tétmérkőzését a Ferencvárosban (Fotó: fradi.hu)

MIBEN REMÉNYKEDHETÜNK?

Régen még abban reménykedtek a magyar futballdrukkerek, hogy valamelyik klubcsapatunk megéri a tavaszt – ez legutóbb 2003–2004-ben fordult elő (a Debrecen maradt állva az UEFA-kupában), és most már ehhez az kellene, hogy egy klub ne csak bejusson a csoportkörbe, de tovább is jusson onnan. Ilyet magyar kupainduló még sosem tett meg, hiszen már a csoportkörbe jutás is ritkaság: a Bajnokok Ligájában kétszer (1995–1996: Ferencváros, 2009–2010: DVSC), az UEFA-kupában/Európa-ligában háromszor (2004–2005: Ferencváros, 2010–2011: DVSC, 2012–2013: Videoton) sikerült a főtáblára kvalifikálni magát valamelyik klubnak.

A legutóbbi öt idényben a magyar csapatok legfeljebb a playoffkörig jutottak el, sőt 2013–2014-ben, az eddigi mélypontot jelentő szereplés alkalmából még az augusztusi mérkőzésekig sem sikerült eljutni. Ebben a szezonban a BL-induló Győri ETO-t azonnal búcsúztatta a Maccabi Tel-Aviv, az El-ben a Videotont a Mladoszt Podgorica. A Bp. Honvéd elsöpörte a Cselik Niksicset, de a következő körben a kispestieket kiejtette a Vojvodina. A DVSC a Strömsgodsettel szemben maradt alul. Csupán egyetlen párharcot nyertek meg a magyar csapatok…

Mivel az UEFA ötéves koefficienseket számol, és kiesett a Videoton El-csoportkörös eredménye, ez természetesen kihat a nemzeti együtthatóra: Magyarország jelenleg az 55-ből a 36. helyen áll az UEFA rangsorában, Izland és Macedónia között, a beosztás elkészítésekor a 37. helyen rangsorolták. A mostani kupainduló magyar klubok közül a Mol Vidi FC a legmagasabban rangsorolt (216. a listán), a Ferencváros a 316., a Bp. Honvéd a 354., míg az Újpest nem szerepel a listán, hiszen 2009 óta nem indult nemzetközi kupában.  

A BL-ben ráadásul ebben a szezonban már négy párharcot kell megnyernie a magyar bajnoknak a főtáblához, az El-ben viszont változatlanul négy győztes párharc szükséges ugyanehhez a magyar csapatoknak.

KIK LESZNEK AZ ELLENFELEK?

A bajnok Videoton ellenfele a BL-selejtező 1. fordulójában a 11-szeres luxemburgi bajnok F91 Dudelange lesz, amely rutinos nemzetközi kupaszereplőnek számít. 2012 nyarán a Bajnokok Ligájából kiejtette a Red Bull Salzburgot, az elmúlt három próbálkozás során viszont az ír UCD Dublin (2–2), az azeri Qarabag (1–3) és a ciprusi APOEL (0–2) is jobbnak bizonyult nála. Magyar csapattal egyszer csapott össze a nemzetközi porondon, 1994-ben 12–1-es összesítésben maradt alul a Ferencvárossal szemben. A Videotonra továbbjutás esetén a következő fordulóban a bolgár Ludogorec és az északír Crusaders párharcának győztese várna a BL-ben.

Az El-ben a Honvédra a Rabotnicski vár, amely a macedón bajnokságban harmadik lett a Shkëndija és a Vardar mögött. A Rabotnicski a 2006–2007-es BL-idény második selejtezőkörében 5–2-es összesítéssel (4–1, 1–1) a DVSC-t ejtette ki. 

A Ferencváros ellenfele az izraeli ezüstérmes Maccabi Tel-Aviv lesz. A Maccabi legutóbb a 2013–2014-es szezonban találkozott magyar csapattal az európai porondon, amikor még Paulo Sousa irányításával a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében kettős győzelemmel, 4–1-es összesítéssel búcsúztatta a Győri ETO-t. A Maccabi 2013 óta háromszor szerepelt az Európa-liga, egyszer a Bajnokok Ligája csoportkörében. Ugyanakkor ezen a nyáron nagy változásokon megy keresztül a klub, miután távozott a klubtól a holland Jordi Cruyff, aki klubigazgatóként és vezetőedzőként is dolgozott korábban a csapat mellett. Izraeli forrásaink szerint a klubbal szemben, a pénzügyi fair play megsértése miatt UEFA-szankció van érvényben, csak akkor vehetnek új játékost, ha el is adnak.   

Az Újpest ellenfele a Neftci PFK lesz, amely a Qarabag és a Qabala mögött a harmadik helyen zárt az azeri bajnokságban. A Neftci az 1995–1996-os szezonban szerepelt először a nemzetközi színtéren, 2012-ben feljutott az El főtáblájára, de magyar csapattal még nem játszott. 

Továbbjutás esetén az FTC szerb (Radnicski Nis), andorrai (Sant Julia) vagy máltai (Gzira United), a Budapest Honvéd luxemburgi (Progres Niederkorn) vagy azeri (Qabala) együttes ellen folytatná, míg az Újpest a spanyol Sevillával csapna össze.

HOL JÁTSZANAK A MIEINK?

Mivel az új Sóstói Stadion még épül, a Mol Vidi FC ezúttal is Felcsúton, a Pancho Arénában vívja hazai mérkőzéseit, a Ferencváros (Groupama Aréna), a Bp. Honvéd (Bozsik-stadion) és az Újpest (Szusza Ferenc Stadion) használhatja saját stadionját.

A székesfehérváriak Luxemburgban a Jos Nosbaum Stadionban lépnek pályára (befogadóképesség: 2558), a Honvéd a Macedón Labdarúgó-szövetség szkopjei edzőközpontjában (Petar Milosevszki Edzőkomplexum, befogadóképesség: 2500), az Újpest pedig a mardakani Dalga Arenában (befogadóképesség: 6500). A tengerparti Mardakan Baki hagyományos „nyaralózónája” a nemzetközi repülőtér közelében, bő 30 kilométerre az azeri fővárostól. A Ferencváros ellenfele, a Maccabi Tel-Aviv nem saját pályáját használja, hanem arénája átépítése miatt Netanjában fogadja a magyar rekordbajnokot.

MIT KELLENE MINDENKÉPP ELKERÜLNI?

2012 óta minden évben kiállítanak valakit a magyar csapatokból, és a piros lapok általában döntő jelentőséggel bírnak. Hat szezon alatt 19 piros lapot kaptak a nemzetközi kupameccseken a magyar csapatok játékosai. A tizenkilencből két esetet leszámítva a kiállítást kupabúcsú követte.

Az előző szezonban a Ferencvárosból a Midtjylland elleni párharc első meccsén Julian Koch kapott piros lapot, a Videotonból a Bordeaux elleni győztes párharcban Varga József, majd a Partizan Beograd elleni kiesés alkalmával Juhász Roland.

A Videotonból a legutóbbi három szezon során öt játékost állították ki, míg 2012 óta hetet – azóta a magyar csapatok közül, a DVSC-vel holtversenyben a Vidiből állították ki a legtöbb játékost nemzetközi kupameccsen.

HOGYAN SIKERÜLT A FELKÉSZÜLÉS?

Enyhén szólva is felemásan. A Honvéd és a Ferencváros kerete is jelentősen átalakult, és nagy kérdés, az új játékosok mennyire tudtak beépülni a csapatba, többen közülük csak a napokban érkeztek meg új csapatukhoz.

 
NYÁRI ÁTIGAZOLÁSOK CSAPATONKÉNT
NYÁRI FELKÉSZÜLÉSI MECCSEK

A két kulcsemberét, az elmúlt két szezon két legeredményesebb kispesti játékosát, Eppel Mártont és Davide  Lanzafamét is eladó Honvéd hat játékost igazolt a nyáron, de csatárt egyet sem. Miközben a hat nyári felkészülési meccsén csak öt gólt szerzett a csapat, kétszer győzött, egyszer kikapott. A többek között éppen Lanzfaméval erősítő Fradi a hét nyári igazolásából négyet az elmúlt két hétben jelentett be. Miközben Joseph Paintsil és Marcos Pedroso személyében két, az előző idényben sokáig alapembernek számító játékos távozott, míg Otigba Kenneth korábbi sérülése után várhatóan még nem játszik az El-selejtező 1. fordulójában. A Fradi a nyáron három nemzetközi edzőmeccset játszott (ha a megyei bajnokságban szereplő Villány elleni találkozót nem számoljuk), és a háromból egyet sem nyert meg, kettőn gólt sem szerzett, igaz, csak egyszer kapott ki.

A Videoton két magyar válogatott játékost és egy U-válogatottat igazolt: Berecz Zsombort, Hangya Szilvesztert és Sós Bencét, és a kulcsjátékosok közül senki sem távozott. Az Újpesttől elment a már tavasszal sem játszó Windecker József, viszont őt leszámítva a legutóbbi keretből senki sem távozott, igaz, nem is jelentett be új labdarúgót a csapat e hét hétfőig. A Vidi az öt nyári meccséből hármat nyert meg, egy döntetlen és egy vereség mellett. Az Újpest ikszelt a cseh másodosztályú FK Trineccel és kikapott a horvát első osztályú Inter Zapresictől. 

ÍGY KEZDENEK A MAGYAR KUPACSAPATOK
BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉS

Július 10., 18.00: F91 Dudelange (luxemburgi)–Mol Vidi FC (magyar) (Tv: Duna World)
Visszavágó: július 17.

EURÓPA-LIGA 2018–2019
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
1. MÉRKŐZÉSEK
Július 11., 17.30:
Rabotnicski Szkopje (macedón)–Bp. Honvéd (Tv: Duna World)
Visszavágó: július 17.
Július 12., 19.00: Ferencváros–Maccabi Tel-Aviv (izraeli) (Tv: M4 Sport)
Visszavágó: július 19.
Július 12., 19.00: Neftci PFK (azeri)–Újpest FC (Tv: Duna World)
Visszavágó: július 19.

MAGYAR KUPASZEREPLŐK, 1992–2017
1992–1993              
Bajnokok Ligája Ferencváros 1. forduló 2 1 1 1–4
KEK Újpest 1. forduló 2 1 1 1–2
UEFA-kupa Vác 2. forduló 4 1 1 2 3–7
               
1993–1994              
Bajnokok Ligája Honvéd 1. forduló 2 2 3–5
KEK Ferencváros 1. forduló 2 2 1–5
UEFA-kupa MTK 2. forduló 4 1 2 1 3–7
  Vác 1. forduló 2 1 1 2–4
               
1994–1995              
Bajnokok Ligája Vác selejtező 2 2 1–5
KEK Ferencváros nyolcaddöntő 6 4 2 17–11
UEFA-kupa Honvéd 2. forduló 6 3 3 10–12
  Békéscsaba 1. forduló 4 2 1 1 4–7
               
1995–1996              
Bajnokok Ligája Ferencváros csoportkör 8 2 3 3 11–20
KEK Vác selejtező 2 1 1 2–4
UEFA-kupa Újpest 1. forduló 4 2 2 3–6
               
1996–1997              
Bajnokok Ligája Ferencváros selejtező 2 1 1 1–4
KEK Honvéd 1. forduló 4 2 2 4–5
UEFA-kupa Ferencváros 2. forduló 4 2 1 1 8–9
  BVSC selejtező 2 1 1 4–4
               
1997–1998              
Bajnokok Ligája MTK 2. selejtezőkör 4 2 2 7–7
KEK BVSC 1. forduló 4 2 2 5–5
UEFA-kupa MTK 2. forduló 4 2 1 1 5–3
  Ferencváros 1. forduló 6 4 2 9–5
  Újpest 2. selejtezőkör 4 2 1 1 11–5
               
1998–1999              
Bajnokok Ligája Újpest 2. selejtezőkör 4 1 3 5–9
KEK MTK 1. forduló 4 2 2 10–4
UEFA-kupa Újpest 1. forduló 2 1 1 2–7
  Ferencváros 2. selejtezőkör 4 3 1 18–7
               
1999–2000              
Bajnokok Ligája MTK 3. selejtezőkör 4 2 1 1 5–3
UEFA-kupa MTK 2. forduló 4 2 1 1 4–2
  Ferencváros 1. forduló 4 1 2 1 6–6
  DVSC 1. forduló 2 1 1 2–3
  Újpest selejtező 2 1 1 1–5
               
2000–2001              
Bajnokok Ligája Dunaferr 3. selejtezőkör 4 1 2 1 7–6
UEFA-kupa Dunaferr 1. forduló 2 2 1–4
  MTK 2. forduló 6 3 3 8–7
  Vasas 1. forduló 4 1 1 2 6–7
               
2001–2002              
Bajnokok Ligája Ferencváros 2. selejtezőkör 2 2 0–0
UEFA-kupa DVSC 1. forduló 4 2 2 7–7
  Dunaferr selejtező 2 1 1 4–6
               
2002–2003              
Bajnokok Ligája ZTE 3. selejtezőkör 4 2 2 3–7
UEFA-kupa ZTE 1. forduló 2 2 1–9
  Ferencváros 2. forduló 6  3  1  2 10–4
  Újpest 1. forduló 4 1 1 2 3–6
               
2003–2004              
Bajnokok Ligája MTK 3. selejtezőkör 4 1 3 3–7
UEFA-kupa MTK 1. forduló 2 1 1 1–3
  DVSC 3. forduló 8 3 4 1 10–7
  Ferencváros 1. forduló 4 2 2 8–2
               
2004–2005              
Bajnokok Ligája Ferencváros 3. selejtezőkör 4 2 2 4–5
UEFA-kupa Ferencváros csoportkör 6 2 2 2 7–7
  Újpest 1. forduló 4 2 2 6–8
  Honvéd 2. selejtezőkör 4 2 1 1 3–2
               
2005–2006              
Bajnokok Ligája DVSC 3. selejtezőkör 4 2 2 8–6
UEFA-kupa DVSC 1. forduló 2 2 1–6
  Sopron 2. selejtezőkör 2 2 1–5
  Ferencváros 1. selejtezőkör 2 1 1 2–3
               
2006–2007              
Bajnokok Ligája DVSC 2. selejtezőkör 2 1 1 2–5
UEFA-kupa Videoton 2. selejtezőkör 4 1 1 2 3–5
  Újpest 1. selejtezőkör 2 1 1 1–4
               
2007–2008              
Bajnokok Ligája DVSC 2. selejtezőkör 2 1 1 0–1
UEFA-kupa Honvéd 2. selejtezőkör 4 3 1 2–6
  MTK 1. selejtezőkör 2 1 1 2–2
               
               
2008–2009              
Bajnokok Ligája MTK 2. selejtezőkör 2 2 0–7
UEFA-kupa Győr 2. selejtezőkör 2 1 1 2 5–8
  DVSC 2. selejtezőkör 2 1 1 2 5–8
               
2009–2010              
Bajnokok Ligája DVSC csoportkör 12 5 7 14–23
Európa-liga Honvéd 3. selejtezőkör 2 1 1 2–6
  Újpest 2. selejtezőkör 2 2 1–4
  Haladás 2. selejtezőkör 4 1 1 2 2–5
               
2010–2011              
Bajnokok Ligája DVSC 3. selejtezőkör 4 1 1 2 5–8
Európa-liga DVSC csoportkör 8 3 5 8–14
  Győr playoffkör 8 4 1 3 12–8
  Videoton 2. selejtezőkör 2 1 1 1–3
  ZTE 1. selejtezőkör 2 1 1 0–1
               
2011–2012              
Bajnokok Ligája Videoton 2. selejtezőkör 2 1 1 3–4
Európa-liga Paks 3. selejtezőkör 6 3 2 1 11–6
  Kecskemét 2. selejtezőkör 2 2 1–1
  Ferencváros 2. selejtezőkör 4 3 1 8–4
               
2012–2013              
Bajnokok Ligája DVSC 3. selejtezőkör 4 1 1 2 4–4
Európa-liga DVSC playoffkör 2 2 1–7
  Videoton csoportkör 12 4 4 4 11–9
  Honvéd 2. selejtezőkör 4 2 2 3–5
  MTK 1. selejtezőkör 2 1 1 2–3
               
2013–2014              
Bajnokok Ligája Győr 2. selejtezőkör 2 2 1–4
Európa-liga DVSC 2. selejtezőkör 2 1 1 2–5
  Honvéd 2. selejtezőkör 4 2 2 14–6
  Videoton 1. selejtezőkör 2 1 1 2–2
               
2014–2015              
Bajnokok Ligája DVSC 3. selejtezőkör 4 2 1 1 4–3
Európa-liga DVSC playoffkör 2 1 1 1–3
  DVTK 3. selejtezőkör 6 3 3 10–12
  Győr 2. selejtezőkör 2 1 1 1–3
  Ferencváros 2. selejtezőkör 4 1 1 2 4–5
               
2015–2016              
Bajnokok Ligája Videoton 3. selejtezőkör 4 1 2 1 3–3
Európa-liga Videoton playoffkör 2 2 0–4
  DVSC 3. selejtezőkör 6 2 1 3 17–12
  Ferencváros 2. selejtezőkör 4 1 1 2 5–5
  MTK 1. selejtezőkör 2 1 1 1–3
               
2016–2017              
Bajnokok Ligája Ferencváros 2. selejtezőkör 2 2 2–2
Európa-liga Videoton 3. selejtezőkör 6 2 2 2 7–5
  DVSC 2. selejtezőkör 4 2 2 8–3
  MTK 2. selejtezőkör 4 1 1 2 4–5
               
2017–2018              
Bajnokok Ligája Honvéd 2. selejtezőkör 2 2 3–5
Európa-liga Videoton playoffkör 8 3 3 2 11–10
  Ferencváros 2. selejtezőkör 4 2 2 6–7
  Vasas 1. selejtezőkör 2 2 3–7