„Nehéz volt felkészülnünk az összecsapásra, hiszen ellenfelünk tíz új játékost is szerződtetett a felkészülési időszakban, akiket együtt még nem igazán láttunk játszani – idézi a molvidi.hu Fiola Attilát. – Igyekeztünk megtenni minden tőlünk telhetőt, az első félidőben kontrolláltuk az összecsapást, az előny is nálunk volt, a másodikra viszont valami történt, több lehetőségük is akadt, feljebb jöttek a hazaiak. Kapusunknak több védést is be kellett mutatnia, illetve nekünk, védőknek is sok dolgunk akadt. A jövő hétre a most szerzett tapasztalatokat igyekszünk felhasználni és kijavítani a hibákat, reméljük, ez sikerül, és minél magabiztosabban lépünk a Bajnokok Ligája második selejtezőkörébe!”

Marko Nikolics vezetőedző meccs utáni értékelését ide kattintva olvashatja el.

EMLÉKEZTETŐ

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
F91 Dudelange (luxemburgi)–Mol Vidi FC 1–1 (Mélisse 58., ill. Huszti 42.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!