Újpest: az 1930-as Bajnokok Tornája-trófeát keresik

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.11.07. 12:40
Az Újpest 1885 Szurkolói Klub és az UTE Baráti Kör felhívással fordult az egyesület minden szurkolójához, valamint a magyar sportbarátokhoz, hogy előkerüljön a labdarúgócsapat 1930-ban megnyert, ám az 1990-es években elveszett Bajnokok Tornája-trófeája.

A kupa előkerítésére eddig megtett, illetve tervezett lépésekről beszámoló szerdai sajtótájékoztatón elhangzott: az Újpest 1930-ban Genfben nyerte meg az akkor legrangosabb európai klubtornát, a tízcsapatos Bajnokok Tornáját – amely a mai Bajnokok Ligája elődjének is tekinthető –, s klubszinten ez a legmagasabban jegyzett siker a magyar labdarúgásban. A serleg azonban az 1990-es években, valószínűleg a költözések során, eltűnt.

Borsche Gábor, az Újpest 1885 Szurkolói Klub elnöke elmondta: körülbelül egy éve, az Újpest, a „Bajnokok Bajnoka” című könyv bemutatásakor fogalmazódott meg a szándék, hogy az eltűnt serleg nyomába eredjenek. Azóta kiderült már, hogy a 2000-es évek elején rendőrségi feljelentések is születtek az ügyben.

Csapó Zoltán, a könyv szerzője kiemelte: az egykori leírásokból tudható, hogy a kupa hat kilogramm súlyú ezüst ötvözet, akkori értéken számolva 3300 pengőt, vagyis 3000 svájci frankot ért. Megemlítette: bizakodásra ad okot, hogy az 1930. július 6-án lejátszott döntő Újpest-zászlója – amelyet a kezdés előtt az ellenfélnek adtak, de a vesztes rivális az öltözőben hagyta – kalandos úton néhány éve előkerült.

A trófea megtalálásáért levélben fordultak Őze István UTE-klubigazgatóhoz, illetve a szurkolók segítségét is kérik. A Bajnokok Tornáját az Újpest négy mérkőzést nyerve (16:1-es gólaránnyal) hódította el, a döntőben 3:0-ra verte a cseh Slavia Prahát.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik