Robert Lewandowski és Manuel Neuer is ott van a legjobb háromban (Fotó: AFP)


A posztonkénti legjobbak szűkített listájáról már korábban beszámoltunk, most azonban az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) az Év játékosa és az Év edzője-díj kapcsán is ismertette a 3-3 fős jelöltlistát.

Előbbinél senkit sem lepett meg Robert Lewandowski jelenléte, aki triplázást hajtott végre a 2019–2020-as idényben a Bayern Münchennel, ezenkívül pedig 15 góljával ő lett a Bajnokok Ligája gólkirálya is – a teljes évadban 55 gólt szerzett.

A triplázó müncheniek közül a 34 esztendős kapus, Manuel Neuer is felkerült a listára, akit korábban már megválasztottak a Bundesliga legjobb kapusának is a mögöttünk hagyott idényben. Neuer a BL-döntőn vélhetően sokat javított helyzetén, hiszen parádés bravúrokat mutatott be.

Mellettük Kevin De Bruyne került még be a három jelölt közé. Ő csak az angol Ligakupát hódította el idén a Manchester Cityvel, de a játékosok szavazásán őt választották meg a Premier League-idény legjobbjának; a teljes évadban 16 gólt és 23 gólpasszt termelt.

UEFA, AZ ÉV JÁTÉKOSA
JELÖLTEK

Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München)
Manuel Neuer (német, Bayern München)
Kevin De Bruyne (belga, Manchester City)

A rangsor azok közt, akik nem fértek be az első háromba:
 
4. Lionel Messi (argentin, Barcelona) – 53 szavazat
  4. Neymar (brazil, Paris Saint-Germain) – 53 szavazat
  6. Thomas Müller (német, Bayern München) – 41 szavazat
  7. Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain) – 39 szavazat
  8. Thiago Alcantara (spanyol, Bayern München/jelenleg Liverpool) – 27 szavazat
  9. Joshua Kimmich (német, Bayern München) – 26 szavazat
10. Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus) – 25 szavazat

Az edzőknél a végső három jelölt egyike Hansi Flick, a Bayern München vezetőedzője, aki élete első müncheni idényében Bajnokok Ligája-trófeát, német bajnoki címet és Német Kupát nyert a bajorokkal – azaz bravúros triplázást hajtott végre.

Szintén a Bundesligából került fel a listára a mindössze 33 esztendős Julian Nagelsmann, aki a bajnokságban bronzéremig, a Bajnokok Ligájában pedig elődöntőig vezette az RB Leipziget – ezzel ő lett a legfiatalabb edző a sorozat történetében, aki eddig menetelt klubjával.

Végül, de nem utolsósorban felkerült a listára a szintén német Jürgen Klopp, aki 30 év után vezette bajnoki címre a Premier League-ben szereplő Liverpoolt, emellett pedig a klubvilágbajnokságot is megnyerte csapatával.

UEFA, AZ ÉV EDZŐJE
JELÖLTEK

Hansi Flick (német, Bayern München)
Julian Nagelsmann (német, RB Leipzig)
Jürgen Klopp (német, Liverpool)

A rangsor azok közt, akik nem fértek be az első háromba:
  4. Thomas Tuchel (német, Paris Saint-Germain) – 76 szavazat
  5. Gian Piero Gasperini (olasz, Atalanta) – 68 szavazat
  6. Julen Lopetegui (spanyol, Sevilla) – 57 szavazat
  7. Rudi Garcia (francia, Lyon) – 32 szavazat
  8. Zinédine Zidane (francia, Real Madrid) – 25 szavazat
  9. Pep Guardiola (spanyol, Manchester City) – 11 szavazat
10. Antonio Conte (olasz, Inter) – 9 szavazat

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és az Európa vezető sportújságait tömörítő ESM (European Sport Media) – köztük a Nemzeti Sport – tizedik alkalommal szervezett közös szavazást. Magyarországról a Nemzeti Sport főszerkesztőjét, Szöllősi Györgyöt kérték fel a szavazáson való részvételre, és ő az idén is kikérte az olvasók tanácsait is, mielőtt leadta a magyar voksot.

A szavazók minden kategóriában három jelöltet állítottak sorrendbe, ők öt-három-egy pontot kaptak. Az összesített jelöltlista e pontszámok alapján alakult ki.

A győzteseket Athénban jelentik be: a Bajnokok Ligája posztonkénti legjobbjait az Európa legjobb játékosa díj nyertesével együtt október elsején, a BL-csoportkör sorsolásának keretében, míg az Európa-liga legjobbnak választott labdarúgóját egy nappal később, az El sorsolásakor.

null

▪️Kevin De Bruyne▪️Robert Lewandowski▪️Manuel NeuerThe UEFA Men's Player of the Year shortlist pic.twitter.com/gtplLJYhhk