UEFA: Bayern mindenütt – íme, a szavazások végeredménye!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.10.02. 19:32
null
Az NS-nél is Lewandowski került az első helyre (Fotó: AFP)
Mint ismert, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a Bajnokok Ligája, illetve az Európa-liga csoportkörének sorsolása alkalmával ismertette a 2019–2020-as idény legjobbjait. Az alábbiakban összegyűjtöttük kategóriánként a hivatalos végeredményt, valamint a Nemzeti Sport szavazatait.


Az UEFA és az Európa vezető sportújságait tömörítő ESM (European Sport Media) – köztük a Nemzeti Sport – tizedik alkalommal szervezett közös szavazást. Magyarországról a Nemzeti Sport főszerkesztőjét, Szöllősi Györgyöt kérték fel a szavazáson való részvételre, és ő az idén is kikérte az olvasók tanácsait is, mielőtt leadta a magyar voksot.

Most ismertetjük kategóriánként a voksokat, a női díjak esetében nem volt képviselőnk a zsűriben, így sajnos a remek teljesítményt nyújtó Marozsán Dzseniferre sem szavazhattunk.

UEFA ÉV JÁTÉKOSA-DÍJ
A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE
1. Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München) – 477 pont
2. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City) – 90 pont
3. Manuel Neuer (német, Bayern München) – 66 pont
4. Lionel Messi (argentin, Barcelona) – 53 pont
4. Neymar (brazil, Paris Saint-Germain) – 53 pont
6. Thomas Müller (német, Bayern München) – 41 pont
7. Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain) – 39 pont
8. Thiago Alcantara (spanyol, Bayern München/jelenleg Liverpool) – 27 pont
9. Joshua Kimmich (német, Bayern München) – 26 pont
10. Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus) – 25 pont
A NEMZETI SPORT SZAVAZATA
1. Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München)
2. Serge Gnabry (német, Bayern München)
3. Manuel Neuer (német, Bayern München)

UEFA ÉV EDZŐJE-DÍJ
A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE

1. Hansi Flick (német, Bayern München) – 476 pont
2. Jürgen Klopp (német, Liverpool) – 212 pont
3. Julian Nagelsmann (német, RB Leipzig) – 76 pont*
4. Thomas Tuchel (német, Paris Saint-Germain) – 76 pont
5. Gian Piero Gasperini (olasz, Atalanta) – 68 pont
6. Julen Lopetegui (spanyol, Sevilla) – 57 pont
7. Rudi Garcia (francia, Olympique Lyon) – 32 pont
8. Zinédine Zidane (francia, Real Madrid) – 25 pont
9. Pep Guardiola (spanyol, Manchester City) – 11 pont
10. Antonio Conte (olasz, Internazionale) – 9 pont
*Nagelsmann azért előzte meg Tuchelt, mert több ötpontos voksot kapott.
A NEMZETI SPORT SZAVAZATA
1. Hansi Flick (német, Bayern München)
2. Thomas Tuchel (német, Paris Saint-Germain)
3. Julian Nagelsmann (német, RB Leipzig)

A BL-IDÉNY LEGJOBB CSATÁRA-DÍJ
A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE

1. Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München) – 361 pont
2. Kylian Mbappé (francia, Paris Saint-Germain) – 72 pont
3. Neymar (brazil, Paris Saint-Germain) – 62 pont
4. Serge Gnabry (német, Bayern München) – 46 pont
5. Erling Haaland (norvég, Salzburg/Borussia Dortmund) – 33 pont
5. Lionel Messi (argentin Barcelona) – 33 pont
7. Thomas Müller (német, Bayern München) – 29 pont
8. Cristiano Ronaldo (portugál, Juventus) – 18 pont
9. Ángel Di María (argentin, Paris Saint-Germain) – 9 pont
10. Sadio Mané (szenegáli, Liverpool) – 8 pont
A NEMZETI SPORT SZAVAZATA
1. Robert Lewandowski (lengyel, Bayern München)
2. Serge Gnabry (német, Bayern München)
3. Erling Haaland (norvég, Salzburg/Borussia Dortmund)

A BL-IDÉNY LEGJOBB KÖZÉPPÁLYÁSA-DÍJ
A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE

1. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City) – 171 pont
2. Thiago Alcantara (spanyo, Bayern München) – 169 pont
3. Thomas Müller (német, Bayern München) – 78 pont
4. Serge Gnabry (német, Bayern München) – 46 pont
5. Marquinhos (brazil, Paris Saint-Germain) – 44 pont
6. Joshua Kimmich (német, Bayern München) – 40 pont
7. Leon Goretzka (német, Bayern München) – 39 pont
8. Houssem Aouar (francia, Olympique Lyon) – 22 pont
9. Ángel Di María (argentin, Paris Saint-Germain) – 20 pont
10. Marcel Sabitzer (osztrák, RB Leipzig) – 18 pont
A NEMZETI SPORT SZAVAZATA
1. Kevin De Bruyne (belga, Manchester City
2. Ángel Di María (argentin, Paris Saint-Germain)
3. Thiago Alcantara (spanyo, Bayern München)

A BL-IDÉNY LEGJOBB VÉDŐJE-DÍJ
A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE

1. Joshua Kimmich (német, Bayern München) – 161 pont
2. Alphonso Davies (kanadai, Bayern München) – 138 pont
3. David Alaba (osztrák, Bayern München) – 119 pont
4. Virgil van Dijk (hollan, Liverpool) – 79 pont
5. Thiago Silva (brazil, Paris Saint-Germain) – 54 pont
6. Dayot Upamecano (francia, RB Leipzig) – 46 pont
7. Sergio Ramos (spanyol, Real Madrid) – 35 pont
8. Marquinhos (brazil, Paris Saint-Germain) – 21 pont
9. Trent Alexander-Arnold (angol, Liverpool) – 10 pont
10. Matthijs de Ligt (holland, Juventus) – 8 pont
A NEMZETI SPORT SZAVAZATA
1. Joshua Kimmich (német, Bayern München)
2. Alphonso Davies (kanadai, Bayern München)
3. Marquinhos (brazil, Paris Saint-Germain)

A BL-IDÉNY LEGJOBB KAPUSA-DÍJ
A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE

1. Manuel Neuer (német, Bayern München) – 376 pont
2. Jan Oblak (szlovén, Atlético Madrid) – 92 pont
3. Keylor Navas (Costa Rica-i, Paris Saint-Germain) – 89 pont
4. Anthony Lopes (portugál, Olympique Lyon) – 46 pont
5. Alisson Becker (brazil, Liverpool) – 28 pont
6. Thibaut Courtois (belga, Real Madrid) – 18 pont
6. Marc-André ter Stegen (német, Barcelona) – 18 pont
8. GULÁCSI PÉTER (RB Leipzig) – 15 pont
9. Wojciech Szczesny (lengyel, Juventus) – 10 pont
10. Ederson (brazil, Manchester City) – 8 pont
A NEMZETI SPORT SZAVAZATA
1. Manuel Neuer (német, Bayern München)
2. GULÁCSI PÉTER (RB Leipzig)
3. Anthony Lopes (portugál, Olympique Lyon)

AZ EURÓPA-LIGA LEGJOBB JÁTÉKOSA-DÍJ
A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE
1. Romelu Lukaku (belga, Inter) – 270 pont
2. Bruno Fernándes (portugál, Sporting CP/Manchester United) – 128 pont
3. Éver Banega (argentin, Sevilla) – 118 pont
4. Luuk de Jong (holland, Sevilla) – 64 pont
5. Jesús Navas (spanyol, Sevilla) – 59 pont
6. Lucas Ocampos (argentin, Sevilla) – 39 pont
7 Kai Havertz (német, Leverkusen) – 17 pont
8. Diego Carlos (brazil, Sevilla) – 9 pont
9. Adama Traoré (spanyol, Wolvesrhampton) – 8 pont
10. Jules Koundé (francia, Sevilla) – 7 pont
A NEMZETI SPORT SZAVAZATA
1. Romelu Lukaku (belga, Inter)
2. Bruno Fernándes (portugál, Sporting CP/Manchester United)
3. Luuk de Jong (holland, Sevilla)

NŐI KATEGÓRIÁK

UEFA ÉV NŐI JÁTÉKOSA-DÍJ
A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE
1. Pernille Harder (dán, Wolfsburg/Chelsea) – 92 pont
2. Wendie Renard (francia, Lyon) – 81 pont
3. Lucy Bronze (angol, Lyon/Manchester City) – 28 pont
4. Vivianne Miedema (holland, Arsenal) – 26 pont
5. Delphine Cascarino (francia, Lyon) – 24 pont
6. Eugénie Le Sommer (francia, Lyon) – 13 pont
7. Ada Hegerberg (norvég, Lyon) – 11 pont
Amel Majri (francia, Lyon) – 11 pont
9. Marie-Antoinette Katoto (francia, Paris Saint-Germain) – 8 pont
10. Marozsán Dzsenifer (német, Lyon) – 7 pont

UEFA ÉV NŐI EDZŐJE-DÍJ
A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE
1. Jean-Luc Vasseur (francia, Lyon) – 122 pont
2. Stephan Lerch (német, Wolfsburg) – 78 pont
3. Lluís Cortés (spanyol, Barcelona) – 36 pont
4. Emma Hayes (angol, Chelsea) – 28 pont
5. Sarina Wiegman (holland, Hollandia) – 22 pont
6. Olivier Echouafni (francia, Paris Saint-Germain) – 18 pont
7. Jens Scheuer (német, Bayern) – 15 pont
8. Joe Montemurro (ausztrál, Arsenal) – 5 pont
9. Scott Booth (skót, Glasgow City) – 4 pont
10. Dani González (spanyol, Atlético) – 3 pont

A BL-IDÉNY LEGJOBB CSATÁRA-DÍJ
A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE
1. Pernille Harder (dán, Wolfsburg) – 93 pont
2. Delphine Cascarino (francia, Lyon) – 32 pont
3. Vivianne Miedema (holland, Arsenal) – 31 pont
4. Eugénie Le Sommer (francia, Lyon) – 23 pont
5. Ada Hegerberg (norvég, Lyon) – 15 pont
6. Marie-Antoinette Katoto (francia, Paris Saint-Germain) – 10 pont
7. Ewa Pajor (lengyel, Wolfsburg) – 7 pont
8. Caroline Graham Hansen (norvég, Barcelona) – 6 pont
Jenni Hermoso (spanyol, Barcelona) – 6 pont
10. Fridolina Rolfö (svéd, Wolfsburg) – 5 pont

A BL-IDÉNY LEGJOBB KÖZÉPPÁLYÁSA-DÍJ
A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE

1. Marozsán Dzsenifer (német, Lyon) – 66 pont
2. Alex Popp (német, Wolfsburg) – 30 pont
3. Sara Björk Gunnarsdóttir (izlandi, Lyon/Wolfsburg) – 19 pont
4. Kumagai Szaki (japán, Lyon) – 17 pont
Amel Majri (francia, Lyon) – 17 pont
6. Delphine Cascarino (francia, Lyon) – 14 pont
7. Alexia Putellas (spanyol, Barcelona) – 10 pont
8. Ingrid Engen (norvég, Wolfsburg) – 8 pont
Amandine Henry (francia, Lyon) – 8 pont
10. Caroline Graham Hansen (norvég, Barcelona) – 6 pont
Kim Little (angol, Arsenal) – 6 pont
Lina Magull (német, Bayern) – 6 pont

A BL-IDÉNY LEGJOBB VÉDŐJE-DÍJ
A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE
1. Wendie Renard (francia, Lyon) – 102 pont
2. Lucy Bronze (angol, Lyon) – 85 pont
3. Lena Goessling (német, Wolfsburg) – 9 pont
4. Sakina Karchaoui (francia, Lyon) – 8 pont
5. Dominique Janssen (holland, Wolfsburg) – 7 pont
6. Irene Paredes (spanyol, Paris Saint-Germain) – 6 pont
7. Kathrin Hendrich (német, Wolfsburg/Bayern) – 5 pont
Mapi León (spanyol, Barcelona) – 5 pont
9. Paulina Dudek (lengyel, Paris Saint-Germain) – 3 pont
Carolin Simon (német, Bayern) – 3 pont

A BL-IDÉNY LEGJOBB KAPUSA-DÍJ
A SZAVAZÁS VÉGEREDMÉNYE

1. Sarah Bouhaddi (francia, Lyon) – 100 pont
2. Christiane Endler (chilei, Paris) – 60 pont
3. Sandra Panos (spanyol, Barcelona) – 39 pont
4. Frederike Abt (német, Wolfsburg) – 10 pont
5. Hedvig Lindahl (svéd, Wolfsburg/Atlético) – 9 pont
6. Laura Benkarth (német, Bayern) – 8 pont
7. Manuela Zinsberger (osztrák, Arsenal) – 4 pont
8. Ellie Roebuck (angol, Manchester City) – 3 pont
9. Pauline Peyraud-Magnin (francia, Arsenal) – 1 pont
Sari van Veenendaal (holland, Atlético) – 1 pont

UEFA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik