UEFA: augusztusban zárulhat az idény a BL-döntővel – sajtóhír

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2020.04.14. 06:42
null
Egyelőre türelemmel kell lennünk, hogy ismét pattogni lássuk a BL-labdát (Fotó: AFP)
A Cadena SER rádióadó információi szerint az Európai Klubok Szövetsége (ECA) megegyezett az Európai Labdarúgó-szövetséggel (UEFA) a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett futballidény augusztusban történő befejezéséről – már amennyiben a járványügyi helyzet ezt lehetővé teszi.

 

A két szervezet megállapodása értelmében a nemzeti bajnokságok hamarabb véget érnek majd, mint az európai kupasorozatok, a találkozókra pedig a szurkolók és a játékosok egészségét szem előtt tartva zárt kapuk mögött kerülhet sor.

Korábban már esett róla szó, és továbbra sincs kizárva, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga végjátékában semleges helyszínen rendezendő egymeccses párharcok dönthetnek a továbbjutók kilétéről.

Ha az idényt sikerül augusztus elején befejezni, akkor a következő szezon szeptemberben kezdődhet – tette hozzá a Cadena SER.

Mint ismert, a BL és az El küzdelmeit is a nyolcaddöntőben függesztették fel a koronavírus-járvány miatt, míg az európai topbajnokságok többségében még legalább tíz forduló hátravan a szezonból.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik