UEFA: a következő szezonban a BL-ben is bevezetik a videobírót

NSO/MTI NSO/MTINSO/MTI NSO/MTI
Vágólapra másolva!
2018.09.27. 12:50
null
A 2019–2020-as szezontól a Bajnokok Ligájában is „szolgálatba áll” a videobíró (Fotó: AFP, archív)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) bejelentette, hogy a 2019–2020-as szezontól első számú kupasorozatában, a Bajnokok Ligájában is alkalmazza a videobírót.

 

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke a határozattal kapcsolatban elmondta: a gyakorlatban való alkalmazásig hátralévő egy év elegendő idő számukra, hogy kiépítsék a rendszert, valamint a közreműködő szakembereket felkészítsék annak hatékony és eredményes használatára „a világ első számú klubsorozatában”.

Az UEFA arról is beszámolt, hogy a 2019-es európai Szuperkupa-mérkőzésen és a 2020-as Európa-bajnokságon is használják majd a VAR-t, amelyet az Európa-ligában a 2020–2021-es idényben alkalmaznak először, míg a válogatottak számára kiírt Nemzetek Ligájában a 2021-es döntőben debütálna.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik