Torresnél csak a kapus volt passzívabb, Casemiro nélkül megállna az élet

KI VOLT A LEGJOBB?

A játékosok összes megmozdulását mérő InStat-index szerint az MVP az Atlético Madrid balhátvédje, Filipe Luís volt, aki rendkívül aktívan, ráadásul igen jó hatásfokkal futballozott – 137, a mérkőzésen megfigyelt akciójának 88 százalékát sikeresen hajtotta végre. Más kérdés, hogy az atléticósok nem vették volna zokon, ha kilenc beadásából nem csak négy lett volna sikeres, mert néha pont ezen múlt a gólveszély megteremtése…

Filipe Luíson kívül még Antoine Griezmann, Juanfran, Gabi és Ferreira Carrasco, illetve Sergio Ramos, Casemiro és Gareth Bale érte el a mezőnyből a háromszázas indexet. Egyáltalán nem kiemelkedő mutató, főleg nem egy Bajnokok Ligája-döntőhöz képest. Összehasonlításul: a rendkívül magas színvonalú 2013-as fináléban (Bayern München–Borussia Dortmund 2–1) kilenc játékosnak volt 300 fölött az indexe, közülük négyen 400 fölé jutottak, Manuel Neuer pedig majdnem az 500-at is elérte! Ehhez képest most 340 volt a maximum.

EZÉRT VOLT ÁLMOSÍTÓ

A már említett Bayern–Dortmund a közelmúlt talán legjobb döntője volt, a szombatira az izgalmason túl más jelzőket nehezen lehetne ráakasztani – és még izgalmas is leginkább az érintett csapatok szurkolótáborainak volt. A két csapat csatája szinte teljesen kiegyenlített volt: az Atlético többet passzolt és birtokolta a labdát, a megnyert párharcok és a támadások száma teljesen azonos, a Real minimálisan precízebben dolgozott a pályán.

Hogy ebből kevés helyzet lett? Ennek fő oka a pontosan végrehajtott extra támadó, illetve kulcspasszok alacsony száma – ezek azok az átadások, melyek megbontják a védelmet, ezzel pedig lehetőséget idéznek elő (nem feltétlenül ziccert, de legalábbis esélyt a gólszerzésre).

Nyúljunk vissza ismét a 2013-as döntőhöz, és nézzük meg, mennyire befolyásolja a meccsélményt és a nézői élményt a fenti megmozdulások száma! A rendkívül szórakoztató Bayern–Dortmundon a két csapat 43 extra támadó átadást és kulcspasszt kísérelt meg, a Real és az Atlético csak 33-at. Még nagyobb a különbség, ha a sikeres veszélyt teremtő átadásokat nézzük: a Wembleyben 32, a San Siróban 21 ilyen volt.

Percekre lebontva: az idei döntőn körülbelül hatpercenként volt olyan esemény, amelynél veszélyt szimatolhattak a szurkolók, a 2013-ason pedig hárompercenként (127, illetve 94 perc játékidő mellett). Nem mindegy!

A GYŐZTES MOTORJA

A Real Madrid legjobbjának Sergio Ramos bizonyult, mögötte a királyiak két „mozgatórugója”, Casemiro és Gareth Bale következik. Emeljük ki Casemirót, akire a döntő előtti sajtótájékoztatón Diego Simeone, az Atléti edzője külön is felhívta a figyelmet – és vizsgáljuk meg a „Real-motor” teljesítményét. Mondhatni, Casemiro nélkül megállna az élet.

Casemirónak messze több megmozdulása (153) volt minden csapattársánál, ráadásul akciói 81 százaléka sikeresnek bizonyult. Ő nyerte meg a mezőnyben a legtöbb párharcot, és ő is vállalta a második legtöbbet a fehér mezesektől Bale után, ráadásul ő szerelt a legtöbbször csapatából (10 sikeres szerelés – az összes többi Real-játékosnak 17 volt), és ő fogta el a legtöbb átadást az Atlético térfelén.

Mezőnymunkájához a pályát a másik oldalról „feltúró” Gabié hasonlítható – az Atléti játékosának nevéhez fűződik a finálé legtöbb játékosakciója (185).

CR7, TORRES: NEM ÉLETÜK ÉJSZAKÁJA

Ha megnézzük a mérkőzésen bemutatott megmozdulásokat, az egész mezőnyből Fernando Torres dolgozott a legrosszabb hatásfokkal – csupán 35 százalék volt a jól végrehajtott akciók aránya. Az Atlético centere meglehetősen izoláltan szenvedett elöl, így hiába dolgozott óriási akarattal (előre megmondta: ez élete legfontosabb meccse), az akciók gyakorlatilag véget értek, ha eljutott hozzá a labda. És nem is olyan gyakran jutott el hozzá…

Torres csak nyolcat nyert meg 23 párharcából (a gólt szerző Ferreira Carrasco jóval kevesebb idő alatt több párharcot vállalt el és nyert meg), Griezmann-nal és Ronaldóval együtt ő vesztette el a legtöbb labdát a mezőnyből (21), ráadásul megdöbbentően passzív volt. Torres 17 támadásban vett részt a döntőben (összehasonlításul: Griezmann 45-ben, Carrasco 31-ben), nála és a félidőben lecserélt Augusto Fernándeznél csak a kapus Jan Oblakot vonták be kevesebb akcióba a 15 percnél többet játszók közül. A csatárnak az első félidőben még sikeres passza sem volt!

Nyilván könnyű lenne a statisztikák alapján „elásni” Torrest – azt mindenképpen állíthatjuk, hogy nem nyújtott jó teljesítményt –, de azt azért jegyezzük meg, a csúcsék a legkiszolgáltatottabb pozíció a pályán, mely nagyban függ a csapatjátéktól is.

Torres után a legrosszabb hatékonyságú játékos a döntőben Cristiano Ronaldo volt, aki a végén az utolsó tizenegyes értékesítésével így is hőssé vált. Ronaldo megmozdulásainak csak 58 százaléka volt sikeres, ráadásul igen rossz volt a portugál csillag párharcmutatója (7/24 – 29 százalék) is. A nem egyszer súlyos technikai hibák miatt elveszített labdák magas száma (21) sem épp hízelgő: a sorozat gólkirálya felejthető finálén van túl.

Mint ahogy a nézők is. Már persze leszámítva a két madridi csapat drukkereit – nekik 2016. május 28. biztosan felejthetetlen marad.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Real Madrid–Atlético Madrid 1–1 (1–0, 1–1, 1–1) – 11-esekkel 5–3
Milánó, Giuseppe Meazza Stadion, 71 942 néző. V: Clattenburg (angol)
REAL MADRID: Keylor Navas – Carvajal (Danilo, 52.), Pepe, Sergio Ramos, Marcelo – Modric, Casemiro, Kroos (Isco, 72.) – Bale, Benzema (Lucas Vázquez, 77.), Cristiano Ronaldo. Vezetőedző: Zinédine Zidane
ATLÉTICO MADRID: Oblak – Juanfran, Szavics, Godín, Filipe Luís (L. Hernández, 109.) – Saúl Niguez, Gabi, Augusto Fernández (Ferreira Carrasco, a szünetben), Koke (Partey, 116.) – Griezmann, Fernando Torres. Vezetőedző: Diego Simeone
G: S. Ramos (15.), ill Ferreira Carrasco (79.)