Topligák: csak a PSG és a Bayern szerzett több gólt az Atalantánál

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.03.11. 16:17
null
Remo Freuler (11) hármat szerzett az Atalanta 87 góljából (Fotó: AFP)
A labdarúgó Bajnokok Ligájában újonc Atalanta a Valencia elleni, 8–4-es továbbjutással a nyolcaddöntőben folytatta nemcsak eredményes, hanem gólokban gazdag futballját is. A bergamóiak 34 tétmérkőzésen 87 gólnál járnak ebben az idényben.

 

Az olasz Atalanta kedden a Bajnokok Ligájában 4–3-ra nyert Valenciában, és két győzelemmel, 8–4-es összesítéssel jutott tovább. A hazai BL-meccseiket Milánóban rendező bergamóiak a Bajnokok Ligájában az eddigi nyolc találkozójukon 16 gólt szereztek (2-es átlag).

Mondhatni, hogy BL-újoncként kissé megilletődötten, visszafogottan kezdte a sorozatot az Atalanta, amely a zágrábi 4–0-s vereség után háromszor is egy-egy gólt szerzett, utána viszont beindult a henger. A legutóbbi négy BL-meccsét kivétel nélkül megnyerte a csapat, ezeken 13 gólt ért el, a legutóbbi három találkozóján mindig eljutott legalább három gólig.

A bajnokságban 25 mérkőzésen 70 gólt „termelt” (2.8 meccsenként) a 4. helyen álló Atalanta, amely hússzal több gólt szerzett, mint a listavezető Juventus és tízzel többet, mint a 2. helyen álló Lazio – ráadásul az említett két csapat egy mérkőzéssel többet is játszott. Minden tétmeccset figyelembe véve az Atalanta 34 találkozón 87 gólt (2.56 meccsenként) szerzett (az Olasz Kupában egy gólt lőtt a gárda a Fiorentinával szemben 2–1-re elveszített találkozón).

 

ATALANTA-GÓLOK A 2019-2020-AS IDÉNYBEN
Serie A BL Olasz Kupa Össz
Gólok (meccsek)
70 (25) 16 (8) 1 (1) 87 (34)

Az öt európai topligát megvizsgálva azt láthatjuk, hogy a bajnoki meccseket figyelembe véve az Atalantánál több gólt csak a német Bayern München (73 gól 25 meccsen) és a francia PSG (75/27) ért el, de utóbbi gólátlaga minimálisan alacsonyabb (2.7). Ha a Bajnokok Ligája-mérkőzéseket nézzük, akkor a Bayern München toronymagasan vezeti a listát, hiszen a hét BL-meccsen 27 gólt szerzett a bajor csapat, a 2. helyen következő Spurs, PSG és Manchester City trió tagjai egyaránt 18-nál tartanak, s utánuk már az Atalanta (valamint a Salzburg) következik 16 góllal.

Minden tétmeccset együttvéve a PSG 127 gólt szerzett 44 találkozón, a Bayern 110 gólt ért el 37 mérkőzésen. A két sztárcsapat mögött az Atalanta szerezte a legtöbb gólt (87) tétmérkőzéseken, a bajnoki, a nemzeti és az európai kupameccsek alapján a topligás csapatok közül.

Az Atalanta eredményességében döntő szerepet játszik, hogy a kiemelkedő gólvágója, Josip Ilicic (21 gól – minden tétmeccset figyelembe véve) mellett találunk két tíz gól felett termelő játékost (Luis Muriel 14, Duván Zapata 12 gól), továbbá minden csapatrészben vannak még 7-8 gólt elérő futballisták (például a balhátvéd Robin Gosens is nyolcnál jár). Nem mellékesen 15 különböző játékos talált már a kapuba ebben az idényben az Atalanta játékosai közül a tétmérkőzéseken.

BL-GÓLLISTA, TOP 10
Gólok (meccs/gól)
Bayern München (német)
27 (3.86)
Paris SG (francia) 18 (2.57)
Manchester City (angol) 18 (2.57)
Tottenham Hotspur (angol)
18 (2.25)
FC Salzburg (osztrák)
16 (2.67)
Atalanta (olasz)
16 (2.00)
Real Madrid (spanyol)
15 (2.14)
RB Leipzig (német) 14 (1.75)
Liverpool (angol)
13 (1.86)
Valencia (spanyol)
13 (1.63)

 

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓ
Valencia (spanyol)–Atalanta (olasz) 3–4
(Gameiro 21., 51.,Ferrán Torres67., ill. Ilicic 3., 43., 71., 82. – az első kettőt 11-esből)
Továbbjutott:
az Atalanta, két győzelemmel, 8–4-es összesítéssel

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik