Real: Ramos doppingolt, s az UEFA szőnyeg alá söpörte az ügyet?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.23. 21:49
null
Sergio Ramos tiltott szert használt a 2017-es BL-döntő előtt (Fotó: AFP)
A Spiegel péntek este újabb Football Leaks-szivárogtatással borzolta a kedélyeket. A főszerepben ezúttal a Real Madrid és Sergio Ramos, aki tiltott szereket használhatott a 2017-es Bajnokok Ligája-döntő előtt. Vagy mégsem?

 

2017. június 4-én, a Real Madrid–Juventus Bajnokok Ligája-döntő után egy nappal doppingminta érkezett egy laboratóriumba az ausztriai Seibersdorfba. A kódszáma 3324822 volt. Walesből küldtek 110 milliliter vizeletet.

Egy hónappal később a laboratórium vezető helyettese jelentést küldött az Európai Labdarúgó-szövetségek (UEFA). Az osztrákok elemezték a mintát, majd azt állapították meg, hogy fájdalomcsillapítás mellett gyulladáscsökkentő hatású dexametazon nyomaira is bukkantak. Ez növeli a kognitív funkciókat (pl. észlelés, döntés, figyelem, problémamegoldás), a koncentrációt, és euforikus hatása is lehet – de ami a legfontosabb, hogy a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) által közzétett tiltott szerek listáján szerepel!

Kiderült, hogy a vizeletminta Sergio Ramosé, a Real Madrid és a spanyol labdarúgó-válogatott kapitányáé. Az eset sohasem került nyilvánosságra (legalábbis eddig). Nem indítottak eljárást sem a játékos, sem a klub orvosai ellen. Valójában az UEFA a szőnyeg alá söpörte az ügyet.

Két nappal a jelentés megérkezése után az UEFA doppingellenes szervezetének egyik tagja felvette a kapcsolatot Ramosszal, hogy magyarázatot kérjen. A védő válaszolt is, csupán négy sort írt. Azt írta, hogy az egyik csapatorvos a döntő előtti napon kezelte őt. Csatoltan küldtek egy orvosi jelentést is, a rutinos futballista pedig hozzátette, reméli, ez majd teljesen tisztázza a helyzetet.

A WADA-nak világos szabályai vannak a dexametazon használatára vonatkozóan. Tulajdonképpen engedik a használatát, de az orvosnak a doppingvizsgálaton jelentenie kell. Ha a doktor elmulasztja a jelentést, és nyomokban dexametazont találnak egy játékos vizeletében, előkerül a doppinggyanú, így a következő lépés a doppingvizsgálat megindítása.

A probléma az volt, hogy ahhoz a bizonyos 3324822-es mintához mellékelt dokumentumban – amelyben az elmúlt hét napban használt gyógyszerek szerepeltek – nem volt említés dexametazonról.

Ramosnak a BL-döntő előtti napon 1.2 milliliternyi betametazont kellett volna kapnia az orvosi jelentés szerint. Egyébként – csakúgy, mint a dexametazon – a betametazon is a WADA tiltólistáján szerepel, annak használatát is jelenteni kell.

Az UEFA jelentése megállapítja, hogy Ramos Cardiffban, június 3-án (a BL-döntő napján) este 10.38-kor megjelent a doppingvizsgálaton a Juventus elleni finálét követően. A vizsgálat körülbelül két órán keresztül tartott, vért is vettek tőle.

A csapatorvos, dr. A. traumatológus – aki egyben a spanyol rögbiválogatott orvosa – kísérte végig a procedúrán Ramost, akivel együtt alá is írták a doppingellenőrzési formanyomtatványt. A dexametazon kimutatását követően dr. A. elvállalta a bűnbak szerepét. Az UEFA-nak írt jelentése tulajdonképpen egy mea culpa. Az üzenet világos volt: Ramos ártatlan, én, az orvos hibáztam.

Az orvos úgy fogalmazott, hogy Ramos krónikus betegségben szenvedett, ezért dexametazont adott neki egy nappal a BL-döntő előtt a bal vállába és a bal térdébe. Holott az űrlapon betametazon szerepelt, tehát elírta – legalábbis állítása szerint.

A klub szerint az a tény, hogy a döntőt követő jelentésben rossz szer lett leírva, az eufória miatt következett be, hiszen a blancók mégiscsak történelmi BL-győzelmet arattak. Dr. A. szerint a nagy örömmámor miatt emberi hiba történt, ez érthető az ilyen euforikus állapotban. Azt írta, sohasem akarták megsérteni a doppingellenes szabályokat.

Az orvosi jelentést nyilvánvalóan jól fogadta az UEFA doppingellenes csoportja. A Sergio Ramosnak és a Real Madridnak küldött válasz szerint a szövetség konzultált egy szakértővel, aki megerősítette, két 1.2 milliliteres dexametazon-tartalmú intravénás injekció nagyjából egyenértékű dexametazon-koncentrációt eredményez, mint amit a játékos vizeletében kimutattak . Az európai szövetség tehát elfogadta a klub magyarázatát, akceptálták, hogy adminisztrációs hiba történhetett.

Ezzel az UEFA lezártnak tekinti az ügyet. Arra kérték Ramosékat, hogy máskor legyenek óvatosabbak, amikor gyógyszeres kezelésekről szóló nyilatkozatot töltenek ki.

Felemelte a trófeát Cardiffban, majd doppingvizsgálatra idézték be (Fotó: AFP)
Felemelte a trófeát Cardiffban, majd doppingvizsgálatra idézték be (Fotó: AFP)

VAN EGY MÁSIK TÖRTÉNET IS

2017. február 1-jén két doppingellenőr látogatott el Madridba, hogy előre be nem jelentett teszteket végezzen tíz Real-játékoson. Két héttel később két levél érkezett a klubhoz. Egy José Angel Sánchez igazgatónak, egy pedig Cristiano Ronaldónak.

A leírtak szerint a portugál sztár panaszkodott, hogy mindig őt választják ki ilyen-olyan különböző tesztekre. A jelentés szerint, mikor másodjára szúrták meg az aranylabdás támadót, ismét elégedetlenséget mutatott, ami pedig feszültséget okozott – legalábbis ezt állítja az UEFA által kiküldött ellenőr.

Toni Kroostól is vért vettek, majd a Real Madrid ezután még nyolc játékosától vett vért, az illetékesek ezt adták át az ellenőröknek. Tehát ők választották ki a maradék játékosokat, nem pedig az UEFA. A szövetség kivételesen elfogadta ezt – a feszült helyzet miatt.

Az előre be nem jelentett vizsgálatoknak egyébként egyértelmű szabályai vannak. A kluboknak garantálniuk kell, hogy az ellenőrök zavartalanul végezhetik a munkájukat, és maximum háromszor szúrhatnak tűt, hogy megfelelő vénát találjanak. A Real Madrid orvosai tehát nem avatkozhattak volna közbe.

A történtek után az UEFA visszajelzést kért a Real Madridtól. Sánchez azt állította, a szövetség által kijelölt két ellenőr nem megfelelően járt el, szakmai képességeik sem a legjobbak voltak. Cristiano Ronaldót is védelmébe vette, miszerint a portugál tisztelettudó volt, nem a teszt miatt panaszkodott, hanem azért, mert többször is megszúrták.

Az esetnek aztán nem volt következménye.

ÉS MEGINT SERGIO RAMOS

Egy további dokumentumban, amely a Spanyol Doppingellenes Szervezet (AEPSAD) birtokában van, ismét Sergio Ramos a főszereplő.

Idén április 15-én a Real Madrid a Málaga ellen lépett pályára, 2–1-re nyert a La Ligában. A találkozó után egy ellenőr doppingvizsgálatra rendelte be Ramost, aki megkérdezte, lezuhanyozhat-e a vizeletminta adása előtt. Azt mondta, a csapattársai várnak rá, minél hamarabb vissza szeretnének repülni Madridba. Az ellenőr azt írja a jelentésében, hogy megtiltotta a zuhanyzást Ramosnak, aki annak ellenére lezuhanyzott. Ez hatással lehet a vizeletmintára is, a védő ezzel megsértette a szabályokat.

A lehetséges szankciók súlyosak. A klubot akár 300 ezer euróra megbüntethetik, vagy akár pontlevonással is sújthatják, sőt, még eltiltás is járhat a játékosnak.

A több európai újságot tömörítő oknyomozó közösség (European Investigative Collaborations, EIC) megadta a lehetőséget a Real Madridnak és Sergio Ramosnak, hogy kommentálja az ügyet, ám eddig nem érkezett válasz. Miután a Spiegel péntek este közzétette a szivárogtatást, a spanyol klub azonnal közleményt adott ki, miszerint Ramos sohasem sértette meg a doppingellenes szabályokat, az ügyet – mint fentebb említettük – az UEFA lezártnak tekinti.

Real Madrid C.F.on Twitter

Comunicado Oficial. https://t.co/uKDq7EOixX #RealMadrid



 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik