BL: Laza dolog nyolcat vágni a Dijonnak, de itt kellene megmutatni – Rabiot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.15. 00:00
null
Rabiot (jobbra) szerint nem a Dijon, hanem a Real Madrid ellen kellene villogni (Fotó: AFP)
Unai Emery kincstárian optimista hangot ütött meg, Zinédine Zidane megkönnyebbült és elégedett volt, Adrien Rabiot meg nagyon-nagyon dühös – a BL-címvédő 3–1-es győzelmével végződő Real Madrid–Paris Saint-Germain nyolcaddöntő után a francia csapat rendkívül csalódottan távozik a Bernabéuból.

„Nagyon szép és laza dolog nyolcat vágni a Dijonnak, de az ilyen mérkőzéseken kell odaállni és megmutatni, hogy számolni kell velünk. Ezeket a meccseket kell eldönteni, mert a bajnokságban könnyű négyet vagy ötöt szerezni” – morgott a mérkőzés után a párizsi gólszerző Adrien Rabiot.

„Szokás szerint sok helyzetünk volt, szokás szerint nem voltunk elég hatékonyak. Amikor ilyen szintű ellenfelekkel játszunk, akkor két vagy három helyzetük van, és értékesítik őket. Mi meg nem. Borzasztóan idegesítő, nagyon csalódott vagyok. Jól kezdtünk, azt játszottuk, amit a Bernabéuban kell, de a végén kaptunk két gólt. Mindig ugyanazt csináljuk. Mindig ugyanarról papolunk. Mindig ugyanaz a vége, ugyanúgy kapunk ki.”

„A BÍRÓ SEGÍTETTE A MADRIDOT”

A Paris Saint-Germain elnöke, Nasszer al-Helaifi szerint a játékvezetőnek is volt szerepe abban, hogy a Real Madrid két góllal nyerni tudott.

„Nem igazságos az eredmény, a második félidőben jobban játszottunk, megvoltak a helyzeteink, ám kulcsfontosságú szituációkban hibáztunk. A játékvezető döntései is szerepet játszottak az eredmény alakulásában. Mbappét lefújta lesen, amikor lesről szó sem volt. Az ítéletei a Madridot segítették. Mindent megteszünk, hogy a saját drukkereink előtt fordítsunk – nagyon kemény meccset ígérhetek a Real Madridnak” – idézi az As a PSG első emberét.

A Real Madrid csapatkapitánya, Sergio Ramos maga is azt mondta, egy vitatott esetet – felkarral blokkolt egy lövést a tizenhatoson belül – vissza kellene néznie, hogy véleményt tudjon alkotni róla. A csapatáról viszont sokkal szívesebben beszélt, nem is csoda a 3–1-es győzelem után.

„Maximális koncentrációval dolgoztunk, a kapu előtt pedig olyan hatékonyak voltunk, ami hiányzott belőlünk más mérkőzéseken. Le a kalappal a csapatmunka előtt! A kapott gól ellenére folyamatosan mentünk a gólokért és a győzelemért, mindent beleadtunk – a Madridot nem lehet soha halottnak venni. Tisztelnünk kell a PSG-t, fontos lépést tettünk a továbbjutás felé, ám a párharc még nyitott. Nagyon fontos győzelem volt. Ezek a Bajnokok Ligája-játéknapok örök emlékek maradnak. Komolyan kell velünk számolni, nagyszerűen teljesítettünk, az eredmény pedig fair” – vélekedett Ramos.

A szakvezetők közül először Unai Emery, a PSG vezetőedzője állt a média elé. Kérdés, hogy ha kiesik a félelmetes mennyiségű pénzből összevásárolt párizsi sztárcsapat, a vezetőség mennyire tolerálja azt – a világ egyik legdrágább keretével és a világ legdrágább játékosával egy nyolcaddöntős kiesés nehezen emészthető lenne.

„Jól játszottunk, nagyon jól játszottunk, és ennél többet érdemeltünk. Optimista vagyok a visszavágó előtt. Megvoltak a helyzeteink, és meglesz az esélyünk, azt látva, hogy ma hogy tudtunk futballozni. A végeredmény 3–1, de ez nem tükrözte a játék képét” – kapcsolt (kincstári?) optimista üzemmódra Emery.

„Nehéz ezt az eredményt lenyelni, a srácok beleálltak rendesen a meccsbe, talán az utolsó passzokkal volt gond. Egyértelműen azt érzem, hogy jobb eredményt érdemeltünk egy olyan mérkőzésen, amelyet nüánszok döntöttek el. Bízom a csapatomban. Megvolt az esélyünk egy jobb eredményre. Ki tudtunk alakítani helyzeteket. A Madrid nem tudta irányítani a mérkőzést, azzal viszont tisztában volt, hogy egy-egy kontrából betalálhat. Ez is történt. A második kapott gól előtt játszottunk a legjobban, és az a találat hideg zuhany volt. De itt az esély a fordításra a saját szurkolónk előtt” – folytatta.

Zinédine Zidane a párizsi gól után még nagyon komoran meredt a pályára, a sajtótájékoztatóra már jobb hangulatban érkezett – az előző szezonbeli diadalmenet után most az állásáért küzd a Real Madrid trénere, és ez a győzelem valamelyest enyhíti a rajta levő nyomást.

„Mindvégig kifejezetten jól játszottunk. Agresszívan, magasan feltolva indítottuk a letámadást, és nem zavarta meg a játékunkat, hogy a PSG megszerezte a vezetést. Megérdemeltük a győzelmet. Cristiano Ronaldo? Lassan nehéz lesz ugyanazt elismételni róla – folyamatosan elképesztő dolgokat mutat. Nagyszerű sikert arattunk, de tisztában vagyunk azzal, hogy egy borzalmasan kemény második mérkőzés vár ránk. Az előző idényben az Atlético Madrid elleni elődöntőben mi magunk is ráébredhettünk, hogy egy idegenbeli mérkőzésen bármi megtörténhet. Kulcsszerepet játszottak a drukkereink, 0–1-nél is folyamatosan hajtottak minket” – kezdte értékelését, majd kitért az igencsak hatékony cseréire is.

SZAVAZÁS

Tud-e fordítani a PSG a Real Madrid ellen?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Isco csapatba állítását az indokolta, hogy irányítani akartunk a középpályán, és ő kiváló munkát is végzett, mindig megjátszható volt, különösen aktív a mérkőzés elején. A végén azért váltottunk, mert tudtam, hogy a PSG elfárad, és Asensio, Bale, valamint Vázquez becserélése előnyhöz juttathat minket. Jól játszottunk ma, labdával és anélkül. Kiválóan védekeztünk labda nélküli szituációkban, rendkívüli intenzitással, és ez igen fontos volt. Marcelo remekül látta el védőfeladatait, és sokkal többet ment előre, mint azt előzetesen gondoltuk! Nagyon elégedett vagyok, öröm volt nézni ezt a mérkőzést. Ez a klub 12 BEK-et és Bajnokok Ligáját nyert meg. Minden játékos tudja, milyen fontos nekünk ez a sorozat. Kilencven lenyűgöző percet játszottunk egy kiváló ellenféllel szemben.”

A végén aztán (minden értelemben) Zidane nevetett, lévén kapott egy kérdést, hogy ha Marco Asensiót korábban becseréli, lehet, hogy 4–1 vagy 5–1 lett volna a végeredmény?

„Három egyre nyertünk, és ezzel pont elégedettek is vagyunk” – vigyorgott.

Visszavágó március 6-án, Párizsban. Egy éve a PSG a Barcelona ellen behozhatatlannak tűnő előnyről bukott el a nyolcaddöntőben a Barcelona ellen. De be tudja-e most hozni kétgólos hátrányát a másik spanyol óriáscsapattal szemben?

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
REAL MADRID (spanyol)–PARIS SAINT-GERMAIN (francia) 3–1 (1–1)

Madrid,Santiago Bernabéu Stadion. Vezette:Rocchi (olasz)
REAL MADRID:K. Navas – Nacho, S. Ramos, Varane, Marcelo – Modric, Kroos, Casemiro (Lucas Vázquez, 79.) – Isco (Asensio, 79.), Benzema (Bale, 68.), C. Ronaldo.Vezetőedző:Zinédine Zidane
PSG:A. Aréola – Dani Alves, Marquinhos, Kimpembe, Berchiche – Verratti, Lo Celso (Draxler, 84.), Rabiot – Mbappé, Cavani (Meunier, 66.), Neymar.Vezetőedző:Unai Emery
Gólszerző: C. Ronaldo (45., 83. – az elsőt 11-esből), Marcelo (86.), ill. Rabiot (33.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik