PSG: kötelező gyakorlat kipipálva

Vágólapra másolva!
2012.12.04. 20:37
null
Thiago Silva (jobbra, kékben, takarva) nyitotta meg a gólok sorát egy szép fejessel (Fotó: Action Images)
A Bajnokok Ligája A-csoportjában a párizsi PSG legyőzte odahaza a portugál FC Portót, és ezzel eldőlt, hogy a két, már korábban továbbjutó csapat közül a franciák végeznek a csoport élén.

A francia–portugál rangadón a csoportelsőség mellett a presztízs volt a tét – no és némi pénz, de ez utóbbi természetesen csak a Porto számára lényeges. A hazaiakat inkább a presztízs érdekelhette, ezért sem tartalékolt Carlo Ancelotti, a párizsiak mestere, aki a Jérémy Ménez, Ezequiel Lavezzi, Zlatan Ibrahimovic hármast dobta harcba a vendégvédelem ellen.

No és azt a Javier Pastorét, aki nincs éppen bombaformában, de már a 2. percben remekül ment el a bal szélen, ám pontos középre adását öt méterről a kapu mellé belsőzte Ibrahimovic. Nem sokkal később Ménez szolgálta ki Lavezzit, de nagyot mentett előle becsúszva Nicolás Otamendi – akár csak a másik oldalon Jackson Martínez lövésénél a labdát éppen csak a kapu mellé terelő Thiago Silva.

A védők közül kiemelhetjük még a sokszor középcsatárként játszó Alexet és a többször is nagyot mentő Alex Sandrót. Nem meglepő módon a legtöbbet a párizsi gólért éppen két védő, Maxwell és Thiago Silva tett: előbbi szabadrúgását utóbbi fejelte gyönyörűen a jobb felsőbe a 29. percben. Nem sokkal később már a portói jobbhátvéd, Danilo készített elő, de hiába érkezett középen jó ütemben Jackson Martínez, Kolumbia legújabb futballistene, csakis úgy fejelhetett közelről a kapuba, hogy az (elméletileg legalábbis) őt fogó Alex méterekre tőle nézelődött...

GYORS GÓLVÁLTÁS


Fellelkesítette az egyenlítés a vendégeket, de támadásaik helyzetet sem eredményeztek, majd visszavette a hatalmat a PSG a pályán, de ziccerig a hazaiak sem jutottak.

Nem sokáig vezetett a PSG (Fotó: Action Images)
Nem sokáig vezetett a PSG (Fotó: Action Images)

Egyre jobban esett az eső, egyre sárosabb lett a pálya, és ez nem tett jót a játék minőségének – nem úgy a gólok számának, mert a 61. percben Ezequiel Lavezzi nem különösebben „combos” lövését a Porto brazil kapusa, Hélton nem hétköznapi bűvészkedések közepette beszenvedte saját kapuja bal sarkába.

EZ BECSUSSZANT!

A kapott gól ismét felrázta a Portót, de Rodríguez és Lucho González is kihagyta a maga lehetőségét, ráadásul egy támadáson belül. A végén már nem tudtak újítani a vendégek, sőt, a hazaiak előtt adódtak (elszalasztott) lehetőségek, így maradt a három pont Párizsban.

Csoportelsőként jutott tehát tovább a PSG, mondhatni, a nyári befektetések után kötelező módon, a portugáloknak pedig sokkal egységesebbnek és kiegyensúlyozottabbnak kell lenniük, ha tavasszal nem akarnak (újabb) csalódást okozni.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
A-CSOPORT
PARIS SAINT-GERMAIN (francia)–FC PORTO (portugál) 2–1
Párizs, Parc des Princes, 45 512 néző. Vezette: C. Thomson (skót)
PSG: Sirigu – Van der Wiel, Alex, Thiago Silva, Maxwell – Chantome, Matuidi, Pastore (Nené, 88.), Ménez (Jallet, 85.) – Ibrahimovic (Verratti, 77.), Lavezzi. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Kispad: Douchez (k.), M. Sakho, Armand, M. Sissoko
Porto:Hélton – Danilo, Otamendi, Mangala, Sandro (A. Ba, 86.) – Lucho González, Fernando (Defour, 70.), Moutinho – James Rodríguez, Jackson Martínez, Varela (Atsu, 85.). Vezetőedző: Vítor Pereira
Kispad: Fabiano (k.), Kléber, Miguel Lopes, A. Castro
Gólszerző: Thiago Silva (29.), Lavezzi (61.), ill. Jackson Martínez (33.)
A MÁSIK MECCSEN
Dinamo Zagreb (horvát)–Dinamo Kijev (ukrán) 1–1
Gólszerző: Krstanovic (95. – 11-esből), ill. Jarmolenko (45+1.)
A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Paris SG 6 5 1 14– 3 +11 15
2. Porto 6 4 1 1 10– 4 +6 13
3. Dinamo Kijev 6 1 2 3 6–10 –4 5
4. Dinamo Zagreb 6 1 5 1–14 –13 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik