PSG: A Real átváltozik, ha meghallja a BL-himnuszt – Di María

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 19:56
A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének legkiemelkedőbb párosítása kétségtelenül a Real Madrid és a PSG csatája. Bár a címvédő királyi gárda szekere finoman szólva is döcög az elmúlt időszakban, az együttes korábbi, a párizsiak jelenlegi játékosa, Ángel Di María szerint hiba lenne ebből kiindulni.

Az elmúlt négy idényben háromszor is BL-győztes Real Madrid csupán a negyedik helyen áll a bajnokságban, a Király-kupából már kiesett, s a BL-ben csak a második helyet szerezte meg a csoportjában.

A királyi gárdát 2010 és 2014 között erősítő argentin szélső szerint azonban hiba lenne lebecsülni a spanyol csapatot.

„A Bajnokok Ligája-himnusz átváltoztatja a Real Madridot – mondta Di María. – Nagyszerű csapat a körülményektől függetlenül, ebben a sorozatban mindig a legjobbját nyújtja, teljesen máshogy áll a meccsekhez, mint a bajnokságban.”

„Nagyon nehéz kontrollálni a meccset a Real ellen, a saját játékunkra kell összpontosítani. Úgy kell játszanunk, ahogyan azt ebben a szezonban eddig megtettük. Különösen nagy figyelmet kell szentelnünk a védekezésre, mert jól tudjuk, milyen tehetségek vannak a túloldalon” – tette hozzá.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
KEDD
20.45:
Juventus (olasz)–Tottenham Hotspur (angol) (Tv: M4 Sport)
20.45:
FC Basel (svájci)–Manchester City (angol) (Tv: Sport1)

SZERDA
20.45: FC Porto (portugál)–Liverpool (angol) (Tv: Sport1)
20.45:
Real Madrid (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: M4 Sport)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik