Rooney a második MU-gólt lövi - a Milan nem tudott ellenállni (Fotó: Reuters)
Rooney a második MU-gólt lövi – a Milan nem tudott ellenállni (Fotó: Reuters)

A hazai 2–3 után alaposan feladott leckét a Ronaldinho, Huntelaar, Borriello támadótrió pályára küldésével igyekezett megoldani Leonardo, az AC Milan vezetőedzője, ehhez képest az első perceket nem az olasz támadások jellemezték…

A jól kezdő United ziccer kialakításáig nem jutott el, a Milan viszont amikor, ritkán, támadásba lendült, rá is hozta a szívbajt az Old Trafford népére: Ronaldinho fejese centikkel ment el a kapu mellett. A 10. percben Huntelaar is elsirathatott egy előtte adódó lehetőséget, a 13. perc pedig szerencsétlen lett a Milannak – megszerezte a vezetést a Manchester.

Gary Neville futott fel a jobb oldalon a United támadásával, pontosan adott középre, a Bonera figyelő tekintetétől kísért Wayne Rooney pedig 11 méterről szép és pontos fejest küldött Abbiati hálójába (1–0, összesítésben 4–2). Rooney ezzel legutóbbi 11 góljából kilencet szerzett fejesből, korábban 316 meccsen mindössze négyszer bólintott a hálóba…

A milánóiak egy Pirlo-lövéssel veszélyeztettek, és megpróbálták bejátszani Evra mögé a labdákat – más kérdés, hogy ezekből nem sikerült nagy helyzetig eljutniuk. A kissé csapkodó mérkőzésen az összefejelő Flaminit és Vidicset ápolni kellett, majd a félidő végén Darren Fletcher döntött úgy, hogy „unalmában" átlövi a Milan-védelmet: a skót középpályás hatalmas bombája nagyon kevéssel zúgott el a jobb kapufa mellett. Mivel kívülről ment el, maradt szünetre az 1–0-s MU-fór, a Milan kispadján ülő David Beckhamet pedig vidám „Fergie, igazold le!"-kántálás kísérte az öltözőbe.

A hazai drukkerek hangulata a szünetet követően sem hagyott alább, a 46. percben ugyanis már 2–0 állt az eredményjelzőn. Nani robogott el a bal szélen, remek passzt tálalt középre, az érkező Wayne Rooney pedig a rossz ütemben kimozduló Abbiatit megelőzve 14 méterről a hálóba gurított. Ez volt a fantasztikus formában játszó csatár 30. gólja a 2009–2010-es idényben! (2–0, összesítésben 5–2). A hirtelen pofont kapó milánói védelem még szédelgett, amikor Valencia kevert a jobb oldalon, éles lövése az oldalhálót rezgette meg.

Ha még nem lett volna egyértelmű a vendégeknek, hogy itt bizony ők csomagolhatnak, Pak Dzsi Szung háromra növelte a United előnyét – a dél-koreai játékos Paul Scholes szép passza után lőtt éles szögből a hosszúba (3–0, összesítésben 6–2).

Ekkor már minden eldőlt: Leonardo beküldte David Beckhamet, Sir Alex Ferguson elővigyázatosságból lehívta a vastapsot kapó Rooneyt, a szurkolók egy része pedig a Glazer család ellen tiltakozott. A nyitott kérdések eldőltek, a csapatok a hajrában igazából már csak a hármas sípszóra vártak. A várakozást egy fejes góllal Fletcher tette nehezebbé a vendégeknek a 88. percben (4–0, összesítésben 7–2), a United rekordot jelentő, 11. alkalommal jutott be a legjobb nyolc közé a BL-ben.

A Milan európai kupatörténelme során először kapott hét gólt egy oda-visszavágós párharcban, ráadásul ötgólos különbséggel maradt alul összesítésben – ez negatív klubrekord.

 A találkozó góljait ide kattintva tekintheti meg!

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Manchester United–AC Milan 4–0 (1–0)
Gólszerző: Rooney 13., 46., Pak Dzsi Szung 59., Fletcher 88.
Továbbjutott: a Man. Utd. 7–2-es összesítéssel