Női BL: Turtóczki bátor játékot vár az Everton elleni visszavágón

Vágólapra másolva!
2010.10.14. 11:30
Turtóczki Sándor, az MTK női labdarúgócsapatának szakvezetője a hazai pályán elért 0–0 után bátor játékot vár az Everton elleni BL-visszavágón.

„Az első mérkőzés után már jobban tisztában vagyunk az ellenfél játékerejével – mondta az MTK hivatalos honlapjának a tréner. – Ez egy szempontból jó, könnyebb volt felkészülni, más szempontból viszont kevésbé, mert most már látjuk, hogy nagyon erős csapattal van dolgunk. A lányok remek munkát végeztek az utóbbi hetekben, és abban bízom, hogy jó játékkal rukkolunk ki a visszavágón."

„A Hidegkuti-stadionban az első játékrészben is összefogott, szervezett volt az együttes, ez azonban bátortalan játékkal párosult. A szünet után azonban kicsit vállalkozóbb szellemben kezdtünk futballozni, remélem, hogy ebben a szellemben folytatjuk a visszavágón, már az első perctől kezdve" – tette hozzá.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik