Női BL: kitömték Marozsánékat, Jakabfiék a döntő kapujában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.04.24. 23:51
Jakabfi Zsanett csapata, a Wolfsburg hazai pályán 4–0-ra legyőzte a címvédő 1. FFC Frankfurtot a női Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén, ezzel óriási lépést tett a döntőbe jutás felé. A másik ágon a Lyon valósággal kiütötte (7–0) a PSG-t.

A kétszeres győztes Wolfsburg Isabel Kerschowski, Alexandra Popp és Babett Peter góljával már az első félidőben háromgólos előnyre tett szert, majd a szünet után Ramona Bachmann is betalált. A magyar válogatott Jakabfi Zsanett a kezdőcsapat tagjaként kapott lehetőséget, és a 61. percig volt a pályán – lecserélése után az eredmény már nem változott.Wolfsburg Isabel Kerschowski, Alexandra Popp és Babett Peter góljával már az első félidőben háromgólos előnyre tett szert, majd a szünet után Ramona Bachmann is betalált. A magyar válogatott Jakabfi Zsanett a kezdőcsapat tagjaként kapott lehetőséget, és a 61. percig volt a pályán – lecserélése után az eredmény már nem változott.

A Frankfurtnál a kisebb sérüléséből felépülő Marozsán Dzsenifer végigjátszotta a meccset, de nem tudott segíteni csapatán, amely a mérkőzés egészében alárendelt szerepet játszott.

A másik ágon a Lyon hazai pályán 7–0-ra megverte a tavalyi döntős Paris Saint-Germaint. A találkozót 22050 néző tekintette meg a helyszínen – ilyen sokan női európai kupameccsen még egyszer sem foglaltak helyet a lelátókon, kivéve néhány döntőt.

A párharcok visszavágójára május elsején kerül sor, míg a döntőt május 26-án az olaszországi Reggio Emiliában rendezik.

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Wolfsburg (német)–1. FFC Frankfurt (német) 4–0
Lyon (francia)–Paris Saint-Germain (francia) 7–0
A visszavágókat május 1-jén rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik