Nézzük, hallgatjuk – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2018.09.17. 23:32

Remélem, nem vetnek meg a kortárs zeneművészek, ha elárulom, hogy az egyik kedvenc komponistám Georg Friedrich Händel. A barokk muzsika német óriása a Saale folyó menti Halléban született 1685-ben, pályafutása jó részét azonban Angliában töltötte, Londonban hunyt el 1759-ben, elismertségére jellemzően a westminsteri apátságban temették el. Kissé hihetetlen, de igaz, hogy Händel labdarúgásban is letette a névjegyét, hiszen az ő egyik művéből vett részlet átirata lett a legnépszerűbb klubsorozat emblematikus dallama (amint arról szeptember nyolcadikai, futballzenei összeállításunkban is megemlékeztünk).

„Alig várom már, hogy felcsendüljön a Bajnokok Ligája himnusza.”

Velem együtt milliók éreznek így, ezúttal a lapunknak nyilatkozó Lőw Zsolt utalt a kiváló zeneszerző csaknem háromszáz évvel a komponálás után igazán híressé váló muzsikájára.

Lőw az aktuális BL-idény egyik magyar résztvevője a Paris Saint-Germain másodedzőjeként, a másik pedig Szalai Ádám a Hoffenheim csatársorában. Kis híja volt, hogy többen legyenek honfitársaink, hiszen a Vidi ott állt a lehetőség kapujában, egyetlen gólon múlt, hogy most az AEK Athént kell figyelnünk, mire megy szerdán az Ajaxszal, majd később a Bayern Münchennel és a Benficával.

Kedden beindul a verkli, és december 12-ig meg sem áll, addig pörög le a csoportkör, némiképp megreformált lebonyolításban. Egy helyett két kezdési időpontot vezettek be, lesznek 18.55-ös és 21 órás meccsek, látszik, hogy az UEFA az utolsó eurócentet is ki akarja facsarni pénzügyi fejős tehenéből, pontosabban a televíziós társaságokból és a reklámozó szponzorcégekből. Vannak, akiket ez a dömping elriaszt, s állítják, a jövő évi nyolcaddöntőig felesleges a Händel-zenét hallgatni, ám én, az egyenes kieséses szakaszba szinte mindig bejutó „nagyok” tántoríthatatlan hívei, valamint a kiesésre vagy az Európa-ligába hullásra esélyes „kicsik” nevében állítom, ez azért nincs így. Ráadásul a sorozat „örökös” gólkirályát, Cristiano Ronaldót sem láttuk még Juve-mezt viselve a BL-ben…

Händel németként csinálta meg a szerencséjét Angliában – Jürgen Klopp szintén ezen az úton jár. A Premier League-ben öt forduló után hibátlan mérleggel álló, az előző idényben BL-döntőt vívó Liverpool mestere igazi rangadóval kezd a francia bajnokságban százszázalékos PSG ellen. Ez a nyitó nap fő attrakciója, magyar mellékszerepléssel. Hátha egy év múlva még jelentősebb alakítást láthatunk a mieinktől, de ha nem, a jól ismert dallam akkor is felcsendül és elvarázsol majd.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik